A Népszavában nemrég megjelent két publicisztikára ("Hol a helye a nőnek?" január 23.; "Hol a helye a férfinak?" március 14.) szeretnék reagálni. A két cikk a nők, illetve férfiak szerepét, lehetőségeit elemezte a jelenlegi magyar társadalomban. Valós problémákat vetettek fel a két nem szemszögéből. Érdekes volt, ahogy szembeállították a nézőpontokat.
Bennem viszont hiányérzet maradt, mert mindkét írásban a családos anyák, apák helyzetét elemezték. Akik kimaradtak: az egyedülálló, gyermektelen nők és férfiak. Azt gondolom, hogy nem kéne őket sem leírni, illetve a problémáikat semmibe venni. Manapság divatos nézet, hogy aki „szingli”, az ezt választotta, tehát ez bizonyosan jó is neki. Nyilván akadnak olyanok is, akik ezt az életformát tudatosan választják. Csakhogy a többség nem a helyzetet „választók” közé tartozik.
Gondoljunk csak bele: biztos, hogy aki egyedülálló és nincs gyermeke, annak olyan jó? Senki sem várja otthon, egyedül kell eltartania magát. Hitelt nem, vagy csak nagyon nehezen kap, és ehhez általában több munkahelyen kell dolgoznia. Valószínűleg már több, sikertelen párkapcsolat áll mögötte, amelyekből nem született utód; az is meglehet, valamilyen egészségügyi okokból. Örökbefogadásnál szinte esélytelen, hiszen egyedülállóként kéne azoknak a szigorú feltételeknek megfelelnie, amiket egy ilyen procedúra során támasztanak. Ismét megpróbálkozik a párkereséssel, talán még az internetes randizás zavaros, gyakran megtévesztő világába is belekóstol.
Csakhogy egy bizonyos kor felett és megannyi rossz tapasztalattal a háta mögött ez nem egyszerű. Beáll az alapvető bizalmatlanság állapota. Idős korára egyedül marad, szemben azokkal, akiket gyermekeik segítenek, gondoznak, szeretnek. De addig a munkában mindig ő kapja a több és rosszabb munkát, mert neki nem kell gyerekért menni az oviba, a suliba. Semmiféle adókedvezményt nem kap, pedig egyedül kell megoldania a megélhetését, lakhatását.
A jól működő családokban mindenkinek megvan a maga feladata: például apa főz, kertészkedik, fúr-farag, anya pedig mos, takarít, intézi a bankügyeket. Nos, egy egyedülállónak mindent egyedül kell megoldania, nincs munkamegosztás.
Körülötte már minden barátjának családja, gyermekei vannak. Egy-egy újabb baba érkezésekor a barátok már aggódnak, vajon el merjék-e mondani neki. Az esküvőkön sem ő a legvidámabb, és bizony az osztálytalálkozókról is el-elmaradozik, mert egyre nehezebb ezekkel a kimondott-kimondatlan kérdésekkel szembenézni. „Még mindig nem mentél férjhez?” „Még mindig nincs gyerek?” „A karriereddel kötöttél házasságot?” „ Hamarosan kifutsz az időből!” Nesze neked politikai korrektség! Neki még ez sem jár.
Amivel még szembe kell néznie, az a társadalmi megvetés. Hiszen aki 45 évesen még (vagy megint) egyedülálló, sőt még gyermektelen is, az csak valami selejt lehet. És ezt bizony az arcába is vágják. Jobb esetben csak szánakozóan néznek, rosszabb esetben lenézően, megvetően. Legrosszabb esetben pedig ténylegesen szóvá is teszik, olyan hangsúllyal, ami nemcsak sebeket tép fel, de még meg is alázza az embert. Pedig mit is kellene szégyellnie? Hogy valamiért nem sikerült megfelelnie egy társadalmi elvárásnak a sok közül? Az összes többit próbálja megugrani, dolgozik, becsületes, gondoskodik az idős szüleiről. De amiatt, hogy gyermektelen és egyedülálló, több megvetésben van része, mint egy adócsalónak.
A jelenlegi államvezetés is jól megalázza őt, amikor kommunikációjában nyíltan megveti. „El kellett érni, hogy ne azok járjanak jól anyagilag, akik nem vállalnak gyermeket!” - fogalmazott a köztársasági elnök, egy nő. Ha ehhez még többdiplomás, esetleg pedagógus a gyermektelen illető, akkor végleg államellenséggé válik.
Szerencsés az az egyedülálló, gyermektelen, aki mellett vannak igaz barátok, akikre támaszkodhat. A saját családot ugyan nem pótolják, de segítenek átvészelni a rossz időszakokat. De akinek valami oknál fogva nincsenek közeli barátai, akik minden körülmények között kiállnak mellette és segítik az egyedül nem megoldható szituációkban, az bizony súlyosan bele is betegedhet a helyzetébe. Leggyakoribb a depressziós állapot, aminek hatására beszűkülhet az élettér, az eddig még működő kapcsolatok is leépülhetnek, nehezen megy a munkavégzés, megélhetési válság alakulhat ki.
Téved, aki azt hiszi, az egyedülálló, gyermektelen embereknek könnyű az életük.