Az, aki futballmeccseket nézett a múlt hét végén, és látta a Manchester Cityt (4-1 a Liverpool ellen), a Real Madridot (6-0-ás szórás a Valladolid „királyi” fogadása alkalmával) vagy a Milant (4-0 Nápolyban), igazán jól járt, már csak azért is, mert Jack Grealish, Karim Benzema és Rafael Leao egyenesen parádézott, de Rijad Mahrezre, Kevin de Bruyne-re, Vinicius Juniorra, Rodrygóra, Brahim Diazra vagy Alexis Saelemaekersre sem lehetett különösebb panasz.
Nem új keletű fejlemény, hogy Jürgen Klopp edző elvesztette a Liverpoolt, és immár azt is rögzíteni kell: a PSG a teljes szétesés jeleit mutatja, miként itthon – más sportágban – az Angyalföldi Műkedvelők társulata, amelyet a klub megrögzött hívei nem szívesen hívnak a valaha márkanevet jelentő Vasasnak. A Lyon elleni hazai vereséggel a Saint-Germain előnye hat pontra olvadt a Lens együttesével szemben, és bizony már el lehet képzelni, hogy nem a párizsi csapat lesz a francia bajnok.
Talán még ennél is durvább a világ három legjobban fizetett labdarúgójának esetleges távozása a Parc des Princes-ből. A jövedelmi lista harmadik helyén álló Lionel Messit Barcelonába csábítják vissza, a listavezető Kylian Mbappé mégis csak fontolgatja, hogy a nyáron kikosarazott Real Madridhoz szerződik, s nyilvánvaló, hogy e társak nélkül az irdatlan kártyaveszteségei ellenére is második legnagyobb pénzhalmozó, jelenleg sérült Neymarnak sem lesz kedve a hétszilvafás Hercegek Parkjában játszani.
Christophe Galtier tréner kezében elemeire hullott a méregdrága alakulat, nem úgy, mint Pep Guardiola dirigálásával a szintén nem kétfilléres Manchester City. A katalán mester újabb mérföldkőig jutott: ő lett az angol Premier Liga történetének leggyorsabban a századik hazai győzelemhez érkező szakvezetője. A szép kerek számhoz 128 mérkőzésre volt szüksége, tényleg nem aprózta el.
Marco Roséról ellenben mind kevésbé mondható, hogy hazatalált, akár a one woman band, a minden hangszeren (igaz, meglehetősen hamisan) játszó Szili Katalin. Az RB Leipzighez menet közben szerződtetett edzővel az utóbbi három tétmérkőzésen 0-11-et „produkált” a csapat, nemegyszer már-már katasztrófa sújtotta terület volt a Willi Orbán, Joško Gvardiol kettős felügyeletére bízott zóna. S nem boldogít a legutóbbi 10 díjmeccs mérlege sem, amely így fest: 3 győzelem, 2 döntetlen, 5 vereség.
A német lapokban efféle megállapítások sorakoznak: „az RB Leipzig mindinkább belemerül a válságba”; „még a Bajnokok Ligája-kvalifikáció is akut veszélyben van”; „a klubnál változatlanul feszült a helyzet”; „a csapat nem tud talpra állni”.
A Bundesliga történetében első lipcsei győzelmét (3-0) arató Mainzban külön sztorit írt Ludovic Ajorque, aki mesés mozdulattal emelte a 16-osról a jobb felsőbe Anton Stach átadását. A francia csatárt Réunion szigetéről, Saint-Joseph városából igazolta az Angers, de kölcsönadta előbb a Le Poiré-sur-Vie-nek, majd a szintén harmadosztályú Luçonnak. Aztán Clermont (második liga), majd Strasbourg következett, és a későn érő, 29 éves támadójátékos mára megtanult Bundesliga-színvonalon futballozni.
Gregor Kobelre viszont olyannyira ráhúzzák a vizes lepedőt, hogy a svájci labdarúgó több német orgánumtól is 6-os érdemjegyet kapott. A létező legrosszabbat. A Dortmund kapusa a Bayern elleni rangadón, 0-0-nál el akarta rúgni a hosszan előre ívelt labdát, de a tizenhatosnál a levegőt találta el, és a gömb mögötte a hálóba kocogott. Nem csoda, ha a Bundesligában az idén idáig veretlen Borussia percek alatt összeomlott Münchenben.
A német bajnokságot egyébként jó nézni, egyebek közt azért is, mert mérkőzéseit szakavatott kommentátor elemzi idehaza. Sebők Vilmos jól lát, jól beszél, nem dumál mellé, mint oly sokan mások, személyisége és humora is van. Ez kiváltképp feltűnő abban a közegben, amelyet egyébként az jellemez, hogy rövid átkapcsoláskor a következő mondat szökik az ember fülébe a Debrecen–Vasasról: „Lendületesen kezdtek a csapatok.”
Na most, Madrid és Nápoly között a tempó alapján úgy tetszett, mintha a fizikai különbségek folytán érthetően lassabb iramú női meccs lett volna.
Bár legalább a szpíkert elragadta a hév.
