Kérem, nekem mindig is bajom volt a svédekkel. Ezt azzal is igazolhatom, hogy már kora gyermekkoromban lelkesen fújtam a nótát: „Nobel Alfréd, svéd kémikus, kuss, kuss…” Vagyis azon a szilárd állásponton voltam, hogy jobb, ha a svédek befogják a szájukat. Szó esik még a dalban a svédek rettenetes pléhpofájáról is, és én ezt a véleményemet sem titkoltam el.
Fenntartásaimat később igazolta, hogy az IKEA-bútorok összeszerelése számos esetben meghaladta a képességeimet. Szerintem direkt csinálják így, mert nem tisztelik a magyarokat. Nem tekintem a svédek számára mentő körülménynek az ABBA-t sem, mások voltak ifjan a kedvenceim. Jó, itt van a két Bergman, Ingmar, a rendező és Ingrid, a színésznő, őket azért nem mondanám kutyaütőnek, de jellemző, hogy a rendező is faséba keveredett az államával adóügyek miatt.
Ha Bergmannak szabad volt, akkor miért pont mi ne vállalhatnánk konfliktust a svédekkel?
A baj csak az, hogy a kormányoldal nem ad nekünk egyértelmű, világos útmutatást arról, miért is kell most éppen a svédeket utálnunk. Pedig én kész volnék rá, tessék nyugodtan megmondani, mit gondoljak. De ez az összevissza beszéd akadályozza egyébként kívánatos, egyenes vonalú, gyors és töretlen elhülyülésemet.
Tessék figyelembe venni, hogy esetemben külön hátrányt jelent: a közelmúltra még képes vagyok emlékezni. Küzdök ellene, de hiába. Nem tudok ahhoz a boldog többséghez sem könnyedén csatlakozni, amelyik állítólag magáévá tette a „szankciós inflációk” világmagyarázatát. Restellem, de emlékszem azokra az időkre, amikor már árstopot kellett a drágulás miatt bevezetni, pedig még ki sem tört a háború. Nem kellene így visszafelé nézegetnem (Magyarország előremegy, nem hátra), de megvan az a lehetetlen szokásom, hogy az autókban is ragaszkodom a visszapillantó tükörhöz.
Ezért csengenek a fülemben nagyjaink azon szavai, amelyek szerint nem a svédekkel és a finnekkel van baj, csak a hülye uniós elvárások teljesítése miatt nem ér rá a parlament. Illetve ráér, de a szintén hülye elvárások miatt előtte alapos társadalmi vitát kell tartani. Ha már az orvoskamara ügyében nem sikerült annyira. Csakhogy a Fidesz-frakció fellázadt a kormány ellen (ja, bennük is van egy kis Petőfi, majd pont belőlük hiányzik), és tartalmi kifogásokkal állt elő. Amelyek abból álltak, hogy Pistike (illetve Ulfika és Sannácska svéd és finn kormányfő) meghúzta a copfjukat. Mármint kételyeiket fejezték ki a magyar jogállamiság iránt. Orbán politikai igazgatója most megtette azt a szívességet, hogy a Twitteren (angolul, hogy a lökött svédek is értsék) közölt három kifogásolt idézetet svéd politikusoktól. A finneknek közben feltehetőleg megbocsátottunk, nyelvcsaládon belül (ha ugyan…) könnyebben megy az ilyesmi. Az természetesen hitvány rágalom, hogy ennek bármi köze van a hasonló török döntéshez.
Rettenetes, de a svédektől idézett kormánybírálatok jó részével én is egyetértek. Félek is, hogy most kizáratnak a NATO-ból. De az amerikaiak helyében sem aludnék nyugodtan, ld. Bayer Zsolt összes műveit az ő bűneikről.
Az a baj, hogy Kövér meg mást mondott. Szerinte azért késleltetik a NATO-csatlakozást, mert ez növelné a kockázatokat: a szövetségnek így hosszú közvetlen határfelülete volna Oroszországgal. Már a szintén határos Lengyelország és a baltiak is kezdték veszélyben érezni tagságukat, amikor a frakció váratlanul hülyét csinált a házelnökből. Miért pont belőle ne? A hosszú határral rendelkező finnekről készek szavazni, míg az Oroszországgal nem határos Svédországról nem. Ezt kapd ki, Kövér!
Az persze kizárt, hogy a szuverenitásukat percenként hangoztató Orbánék Erdogan (és a lassítással Putyin) alázatos szolgájaként viselkednének. Szerintem csak a sportbarát kormány újabb bravúrjáról van szó. A svédekről jutott eszükbe. Ez itt a vízilabdából ismert svédcsavar. Amikor a játékos mindenkit megzavar azzal, hogy a kapunak háttal állva, lendületes fordulatokat téve akarja belőni a labdát. Kétségtelen hátulütője a mutatványnak, hogy ehhez nyakig vízben kell tartózkodni, a vízilabda már csak ilyen. Ahogy az ország helyzetét elnézem, ez a feltétel már megvolna. A másik nehézség, hogy a forgás nem csak a többieket, olykor a játékost is megkavarja: eltévesztheti, melyik kapura akar lőni. Könnyen lehet belőle öngól is.
Pláne, hogy a kormánycsapat mintha nem is a NATO-val, hanem az EU-val meccselne. Azt akarná ijesztgetni, zsarolni.
Micsoda véletlen, most éppen Svédország az EU Tanácsának soros elnöke, Finnország tehát ebből a szempontból kevésbé érdekes.
A jövő héten pedig nyílhatnak vagy zárulhatnak az uniós pénzcsapok: eldőlhet, elfogadják-e a magyar igazságügyi reform terveit.
Orbán tehát előadja a svédcsavart. Perdül-fordul, az uniós csúcson éppen a jófiú arcát mutatva mindenbe belemegy. Kérdés, tud-e még gólt lőni. Lehet, hogy bejön a mutatvány és vele a pénz, lehet, hogy nem.
De ez nem a szívének kedves foci. Vízilabda. Ágaskodnia kell, hogy a száját valahogy a mély víz fölött tartsa. A csapattárs partnerek arrébb húzódtak. Ő ott forog magányosan, és fenyegetően hadonászik a labdával. Csak ki ne pukkadjon az is.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.