- Varázslat nem akadály

Amikor már nem csak a tévék, streamerek, hanem a mozik is arra szoktatják a nézőt, hogy a mozgóképes elbeszélés stílusa szerint divergál a végtelenbe – azaz soha véget nem érő szerializálásban gondolkodnak – egyre nehezebben tudjuk befogadni az önálló, új történeteket. Sokkal több energiát és nyitottságot igényel, hogy valami újat nézzünk, mintsem a megszokott kedvenceink (vagy bűnösen vonzó irritációik) dicsőségeit és vergődéseit, erre tessék, itt van a Hat hét. Szakonyi Noémi Veronika első egészestés filmje olyan alkotás, mely az első képkockáival magához húzza a nézőt és nem ereszti onnantól kezdve. Nézni kell, kötelező menni vele, érzelmileg és szellemileg egyaránt lebilincsel. Ritka az ilyen lenyűgözően erős alkotás, pláne elsőfilmes alkotótól.

Miről is szól ez a kis gyöngyszem? A történet középpontjában Zsófi, a középiskolás lány áll, egy apa nélküli családban, alkoholista fodrász anyával és egy még ártatlan gyermeki lélekkel rendelkező húggal. ezen felül két dolog határozza meg az életét: pingpongban kiemelten tehetséges és igen sikeres jövő ígérkezik a számára e téren, ám egyúttal terhes, mely egészen más jövőt vetít elő a számára. A film egyrészt abból a dilemmából indul ki, hogy milyen skrupulusokkal lehet lemondani az anyaságról ilyen fiatalon. Másrészt a magyar szabályozás szerint, ha nyíltan örökbe adja az újszülött babáját, jogszerűen hat hete van, hogy meggondolja magát és visszakérje (ugyanez igaz az örökbefogadó házaspárra is). Ez az időszak pedig, ha lehet, még nehezebb, mint a szülés előtti hónapok.

Szakonyi Noémi egyetlen egy dologra összpontosít, hiszen a cselekmény egyértelműen Zsófira koncentrál ebben az időszakban (az előzmény, például, hogyan esett teherbe, nem érdekes, nem tárgyalja a film) és pont ez a letisztultság és a shakespeare-i erő, mely miatt elképesztő érzelmi hatást vált ki a mű a nézőből. Zsófi életszituációja súlyos, hiszen, ha józan ésszel nézzük, akkor egyértelmű, hogy nem tud jó döntést hozni, érzelmi drámáját minden befogadó átérzi, kortól, nemtől függetlenül. Efféle erejű és kvalitású mozgóképre a Dardenne testvérek voltak egykor képesek – különösen erős referencia A gyermek című klasszikusuk – ám mostanság ők már olyanok, mintha egy polgári férfiklubban írnák a forgatókönyveiket a valóság közvetlen ismerete nélkül. De nem baj, itt van a filmművészetnek Szakonyi Noémi Veronika, hogy betöltse az elmúlt években keletkezett űrt. És persze a Zsófit alakító Román Katalin, aki hihetetlen erővel van jelen a vásznon. Nincs számára lehetetlen, mindenben hiteles. Ha kell, érzékeny tinilány, olykor erélyes családfő, végleteiben, összeomlás szélén lévő ifjú felnőtt. Egy nő, aki elképesztően pipa mindenre, mindenkire, a világra, az életre. Ezt hozza, zsigeri zsenialítással, a közhelyeknek a legapróbb gyanúja nélkül.

Abban, hogy a Hat hét hosszú idők óta a legjobb magyar film, közrejátszik, hogy alkotói – a rendező mellett állandó alkotótársa, jelen esetben társ-forgatókönyvíró Vincze Máté Arthur – dokumentumfilm rendezőnek tanultak. A nyílt örökbefogadásról szóló filmtervük is eleinte dokumentumfilm lett volna, de pontosan érezték, mikor vált az egész projekt számukra annyira érzékennyé, hogy csak fikcióként tudtak „tűzközelben” maradni. Nekünk meg nincs más dolgunk, mint újfent hinni a varázslat erejében.

Infó: Hat hét Bemutatja az Uránia Film