Szerencse
Az őrangyalmesék csak a gyerekeknek és részegeknek valók, mert.
Mondtad, szívem, mondtad. Hogy haltunk volna meg mi, én vagy a kolléganőnk az anyád helyett.
Mert mondtad, és lehet, hogy te már elfelejtetted, és el a kolléganő is, de mondtad.
Mondtad negyvenévesen, már majdnem felnőtt két gyerekkel, de mondtad.
Pedig már nem voltál kis pisis toporzékoló, toporzékolva hugyozó, és lázadó kamasz se voltál. Világ kerekét ki- vagy visszaforgató.
És ma jutott eszembe, hogy józan is voltál, színjózan akkor, mert azt tartják, a részeg meg a gyerek mondja meg az igazat. De olykor a józan is megmondja.
Hogy miért az anyád halt meg a kocsiban, és miért nem más, bárki az anyád helyett.
És ez jó pár éve volt, és nem változott semmi, csak a szégyen, az tűnt el énbelőlem.
A szégyen, hogy valaki a halálomat kívánta. Holott ketten, a kolléganővel hét gyereket neveltünk fel, ti meg csak ketten voltatok a testvéreddel. És akkor is, most is ez volt, és ez az első gondolatom.
A második pedig, szívem, hogy szerencsénk volt, semmi több, csak szerencsénk, hogy nem pusztultunk el egy buta balesetben.
S hogy mekkora bátorság volt életet adni, és ilyen sokat, mert a szüléssel nem kaptunk hosszú életet. Nem biztosított bennünket senki arról, hogy élünk, míg gyerekeink felnövekedése tart.
És akkor, ahogy most is, elborzadtam magamtól. Hogy hogy is kockáztathattam meg, hogy is, háromszor is, hogy kicsi gyereket hagyok itt magam után.
Aki negyvenévesen, színjózanul is azt ordítja bele a világba, hogy döglött volna meg bárki az anyja helyett. Énhelyettem.
Pedig csak szerencsénk volt, szívem, nekem is és a kolléganőnek is.
Oltári nagy mázlink.
Semmi több.
Szóbeszéd
Fenét esett. Robbant. A mája. Nem szétesett, hanem szétrobbant, mert biztos egyszerre itta meg az egész üveg jóféle itókát.
Amiért egy évig dolgozott. Egy teljes évig etette a kutyákat. A haverja kutyáit, mert más munkát nem kapott. Pedig megmosdott, kiöltözött reggelente szépen, és elindult. De munka már csak ez az egy volt neki, a külföldön dolgozó haverja kutyái. Még eltéveszteni se tudta volna. Nagy zsák kutyatáp, kutyák, kutyatálak. Csak hát más se volt, más munka. És biztosan nem mondta a hazatérő havernak, hogy annyi pénze sincs, hogy ennivalót vegyen magának. Karácsonyra, mert ráadásul karácsony volt. És ő konok volt, neki tartása volt, azt mondta, régi jó havernak pénzért nem dolgozunk. A régi jó cimbora visszaad mindent, visszasegít majd egyszer, valamikor.
És megitta az egész üveggel. Itta ennivaló helyett is, mint a régi piások. De ő nem volt piás. Tudta, hogy sok lesz neki, de arra nem gondolt, hogy legyen meg. Legyen meg akkor az Isten akarata.
Ő inkább a két karjában hitt. A két karja erejében a munkához.
