„Barátaim! Csajkovszkij csodálatos, de az ukrán nemzeti zeneakadémiát nem róla kellene elnevezni!” Ezt írta sokat idézett Facebook-bejegyzésében Okszána Linyiv, aki az elmúlt pénteken a Concerto Budapestet vezényelte a Zeneakadémián. Az Ausztriában működő ukrán karmesternő külföldi koncertjein gyakran vezényli az orosz mester műveit, ám így kapcsolódott be az immár külföldre is átgyűrűző vitába, ami azóta dúl, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát. Tavaly a kijevi zeneakadémia szenátusa a név megőrzése mellett szavazott, de időközben aláírásgyűjtés indult a névváltoztatásért, s ez petíció formájában eljutott az államfői hivatalhoz. Zelenszkij elnök pedig elrendelte az ügy vizsgálatát. Az ország leghíresebb zenei oktatási intézménye névváltoztatását követelve pénteken tüntetést is rendeztek.
A kijevi konzervatórium 1940-ben, Csajkovszkij születésének századik évfordulóján vette fel a zeneszerző nevét. Csajkovszkij ősei apai ágon ukrán területről, a poltavai kormányzóságból származtak, egyikük (Pjotr Csajka) kozák volt. A vita tárgya – mármint a zeneszerző – magát többször is egyértelműen orosz zeneszerzőnek minősítette, hazafiságát hangoztatta, és több olyan műve is van, amelyet az orosz birodalmi eszmével hoznak összefüggésbe. Erre hivatkozva állt el több külföldi zenekar az 1812-es nyitány eljátszásától, miután Putyin csapatai rátámadtak egy éve Ukrajnára. Pedig Csajkovszkij II. (c-moll) szimfóniájában ukrán dallamokat dolgozott fel, művét a maga idejében bevett szóhasználattal Kisorosz szimfónia néven emlegették. Egy másik zenei kapcsolata, hogy operát írt Mazepa ukrán hetmanról Puskin Poltava című elbeszélő költeménye alapján. Makszim Sztriha kultúrakutató a Szabadság Rádió ukrán nyelvű oldalának azt nyilatkozta: „Csajkovszkij sem nagy ukránbarát, sem ukrángyűlölő nem volt.” Ugyanott azt is megjegyezte: a zeneakadémia azért is ragaszkodik a nevéhez, mert van Kínában egy kihelyezett tagozata, és a kínaiak számára a Csajkovszkij elnevezés igen fontos. Sztriha szerint ugyan meg kellene őrizni Ukrajna jelenlétét a kínai oktatási piacon, de erre ő alig lát lehetőséget.
Ukrajnában legalább két háború zajlik. Az oroszok által indított kegyetlen területrabló agresszió elleni honvédő harc mellett egyfajta kulturális háború is dúl, amely a szovjet múlt emlékeinek eltávolítása után az orosztalanítás fázisába lépett át. Ezt a második háborút sok vita és értetlenség övezi. Ukrán értelmiségiek a saját közegükben is azt hangsúlyozzák: elkerülhetetlen a nyelvi és kulturális különválás, beleértve a történelmek szétszálazását is. Ezt nevezik kulturális gyarmatosítás felszámolásának is. Ez a radikális álláspont az ukrán alkotók, kutatók körében sem lett általánossá – az együttélés évszázadokig tartott, sok alkotónál nehéz eldönteni, melyik kultúrához tartozik.
Alekszandr Puskin (1799-1837) az orosz irodalom első világméretű klasszikusa volt. Szobrait Ukrajna számos településén – egyebek között Munkácson is – a helyi hatóságok eltávolították a közterekről, nevét pedig az utcanévtáblákról. Azok a felhívások sem segítettek, amelyek szerint Puskin nem Putyin – az orosz költőóriást kizárták az ukrán univerzumból. Benne maradhatott viszont a dolgok jelen állása szerint egy másik oroszul író géniusz, Nyikolaj Gogol (1809-1852). Igaz, hogy ő az ukrajnai Velikie Szorocsinciben született, és műveiben megörökítette az akkori ukrajnai világot. Nyelvileg is kötődött szülőföldjéhez, miközben nagy műveit (Revizor, A köpönyeg, Az orr, Holt lelkek) orosz nyelven írta.
Vita van viszont Mihail Bulgakov (1891-1940) megítéléséről is, pontosabban kijevi lakásmúzeumának sorsáról. Az ukrán nemzeti írószövetség még a múlt évben azzal követelte az emlékhely bezárását, hogy Bulgakov ukránellenes volt. A felhívás a kijevi születésű író A fehér gárda című első regényére (illetve az abból készült Turbinék napjai című drámára) hivatkozik. Azt írják: Bulgakov kigúnyolta regényében az ukrán függetlenségi törekvéseket, nevetségessé tette az első ukrán államfőt, Petro Szkoropadszkij hetmant, és Szimon Petljurát, az Ukrán Népköztársaság vezetőjét. Olyan vélemény is megjelent, miszerint Bulgakov nem szerette és nevetségessé tette az ukrán nyelvet – tehát őt is törölni kell, mint az oroszság/birodalmiság megjelenítőjét. (Bulgakov a szovjetrendszerben csak alig jelenhetett meg, darabjait nem játszották. Sztálin különös kegyének köszönhetően volt állása a Művész Színházban, de darabjait nem mutatták be, vagy ha igen, gyorsan eltűntek a színpadról. A Mester és Margarita című nagyregénye halála után több mint húsz évvel jelent meg egy folyóiratban, s csak a Gorbacsov-korszakban adták ki könyvalakban – A szerk.) Mihail Bulgakov, illetve a múzeuma még tartja magát, sok ukrán híve érzi őt magáénak, s próbálja a másik oldallal megértetni a művek létrejöttének világát, a cenzúra és a titkosrendőrség között őrlődő író kényszereit
Lehet, hogy bizarrnak tűnik a külső megfigyelő számára ez a hazafias alapú orosztörlő ukrajnai kultúrharc, de megértőbbek leszünk, ha illusztrációként az orosz hadsereg által szétlőtt iskolák, templomok, lakóházak, megkínzott civilek fotóit nézzük. És azt is tudni kell, hogy Putyin ezt a véres háborút az orosz nyelvű lakosság, az orosz kultúra védelmére hivatkozva folytatja. Ez érthetőbbé teszi az indulatokat, a teljes és a múltig hatoló szakítás igényét.
