- Egy életre szóló kísérlet

Magát a művet kevesen olvasták, de a benne szereplő szörnnyel színházban, filmen, halloween-i bulikon is találkozhatunk. Negyvenöt év után kapott új magyar fordítást a Frankenstein Péter Ágnesnek köszönhetően.

Az irodalomtörténészt a ma is lebilincselő hatású műről kérdeztük.

Évtizedekig mást olvastunk

Mary Shelley regénye kettős tragédiát mutat be: egyrészt a természettudományokért rajongó Frankensteinét, aki létrehoz egy emberi lényt, ám a kísérlet eredménye láttán megriad, és elmenekül saját alkotása elől, másrészt a teremtményét, aki szörnyként kísérti alkotóját, hogy bosszút álljon elviselhetetlen magányáért. – Eddig Göncz Árpád fordításában ismerhettük a művet, akinek olvasóbarát szándéka az volt, hogy ezt a nagyon összetett XIX. századi szöveget a modern olvasó számára fogyaszthatóvá tegye – részletezi Péter Ágnes. – Amikor Göncz Árpád a szöveghez nyúlt, nem létezett még a regény kritikai kiadása, melyben az utolsó, autentikus szövegvariáns található, ezáltal az 1977-es magyar fordításból kimaradtak részek. A kritikai kiadás gondos jegyzetapparátusa segít egy összetettebb értelmezés kialakításában. A szerző szinte párhuzamba állítja művét a bibliai teremtéstörténettel és annak XVII. századi protestáns értelmezésével, John Milton Elveszett Paradicsomával. Ha ennek fényében olvassuk a regényt, egy torz teremtéstörténettel találkozhatunk. Ezen felül mélyen beágyazódik a romantikusok irodalmi és nyelvi kánonjába, a kortársi költészet nyelvi gesztusaiba: Mary Shelley idéz Shakespeare-től és sok bibliai utalással dolgozik, Wordsworth-, Coleridge-, Percy Shelley-idézetekkel is, melyek mind belesimulnak a szerző stílusába. Ezeknek én nagyobb figyelmet szenteltem a saját fordításomban, a szöveg minél gazdagabb értelmezésének kibontása érdekében – nyilatkozik az irodalomtörténész.

Gótikus, netán romantikus regény? Horror? Sci-fi? Mary Shelley több műfaj konvencióit is felhasználja. – Épp ez adja a Frankenstein nagyságát, hogy mindezeket a műfajhagyományokat ötvözi, s egyszerre adja többek között a felvilágosodás és a romantikai kritikáját is – vélekedik Péter Ágnes. – Ha a felvilágosodás oldaláról nézzük, Frankenstein a rációba, az ember intellektuális mindenhatóságába vetett hitet képviseli. A XVIII. században a tudomány hatalmas ütemű fejlődést mutatott: Mary Shelley az ész lehetőségeit mérlegeli, a tudás előrehaladásával kapcsolatban a morális ellenőrzés fontosságát hangsúlyozza. – A fordító a Frankenstein-történet romantikakritikáját elsősorban a korabeli esztétikai gondolkodás megkérdőjelezésében látja, amely a műalkotás létrehozásában a teremtés folyamatának megismétlését vélte felfedezni. Ezt a felfogást Mary Shelley erős kritikával kezelte, könyvében szinte szembemegy a zsenikultusszal, mely isteni szintre emeli az alkotót, ahogy isteni szerepbe helyezi magát Frankenstein.

Túl jó ahhoz, hogy nő írja

Feltűnően sok adaptációval találkozunk ma is, a tudomány rohamszerű fejlődése miatt érzett frusztráció, a létrehozás felelőssége, de akár a feladatok örökös elodázása mind olyan témák, mellyel könnyen azonosulhat a befogadó. – A regényben megfogalmazódnak Mary Shelley sajátságos, női tapasztalatai is – mondja Péter Ágnes. – Mary Shelley édesanyja, Mary Wollstonecraft író volt, a modern feminizmus egyik úttörő figurája. Mary Shelley ismerte édesanyja tragikus életét, kirekesztettségének fájdalmát és hagyatékának minden sorát. Tudnia kellett, hogy a nők helyzetével kapcsolatban kifejtett forradalmi nézeteiért és konvenciókat tagadó életmódjáért a közvélemény és a korabeli kritika egyértelműen kitaszította, hogy kétszer kísérelt meg öngyilkosságot, hogy pár nappal az ő születése után halt meg gyermekágyi lázban. Ismerte a korabeli vitákat az apaelvű házasságról és a nők társadalmi szerepéről. Tisztában volt vele, hogy az emancipációs törekvések és a gyermek utáni vágy ellentéte az akkori viszonyok között szinte feloldhatatlan, hogy a szülés kockázata óriási és a gyereknevelés felelőssége átháríthatatlan. Mindez a probléma megjelenik a regényben: Frankenstein nem vállal felelősséget a Szörnyért, a maga által teremtett „gyermekért”. A feminista irodalomtudósok rámutattak, hogy a Frankensteinben egy olyan születés jelenik meg, melyben nem vesz részt nő, s az eredmény katasztrofális. – A regény 1818-ban a szerző nevének feltüntetése nélkül jelent meg, és a kritika kételkedett benne, hogy egy tizennyolc éves nő képes lehetett ilyen összetett morális kérdésekkel foglalkozó művet létrehozni, ami mindemellett stiláris bravúr is – meséli a fordító. Mary Shelley-ről tudhatták, hogy mindkét szülője elismert szerző és gondolkodó volt, de mégsem feltételezték, hogy ilyen tökéletes fegyverzetben kész a publikum elé állni. Tájleírásainak hatása már önmagában izgalmas. A zord idő, a szél állandó díszletei a regénynek. Az angol romantika panteisztikus tájleírásaiban hangsúlyos egy örökkévaló szellemi jelenlét megmutatása, itt a természet pusztító energiát hordozó környezete az embernek.

Ikon név nélkül

A Frankenstein mint irodalmi alkotás a nyolcvanas évek óta van előtérben a feminista irodalomtörténészeknek köszönhetően. Persze, végig benne volt a köztudatban, ha másként nem, ikonként. Boris Karloff több filmben alakította a Szörnyet a harmincas évekbeli hollywoodi adaptációkban, a jellegzetes maszk, az összefércelt, rezzenéstelen, szögletes arc is innen származik. Péter Ágnes külön kiemeli a Budapest Bábszínházban látható előadást, melyben megjelenik a lény tragikus kitaszítottsága is.

Szinte általános félreértés, hogy a Frankenstein név hallatán az emberek azt hiszik, hogy ez a Szörny neve. A regényben a teremtménynek nincs neve, ami hangsúlyt ad bizonytalan identitásának éppúgy, mint az emberek közösségéből való kitaszítottságának. A két alak, a tudós és a szörny összemosása az olvasói képzeletben így nem is feltétlenül közkeletű félreértésen alapszik. – Ahogy a regény csúcspontjához közeledik, a létrehozó Frankenstein és szörnye egyre inkább elkezdenek hasonlítani egymásra – állítja a fordító. – Nyilván nagyon közel kerültem a szöveghez fordítóként, s azt tapasztaltam, hogy Mary Shelley kifejezetten törekedett arra, hogy ez a két karakter nyelvileg is azonosuljon. Az utolsó jelenetben, mikor Frankenstein holtteste fölött beszél önmagáról a Szörny, ugyanabban a rendkívül emelkedett, pátosszal teli hangnemben szólal meg, mint a teremtője, ugyanolyan tragikus hőssé válik, mint Frankenstein. Komoly filozófiai művel állunk szemben, mely az egyik legismertebb modern mítosz. A regény éppen azért remekmű, mert mind a popkultúrában, mind az irodalomtudományi diskurzusban igen jelentős helyet foglal el – összegezi Péter Ágnes.