Jó néhány hete, amikor Berija neve előkerült az egyik írásomban, eszembe jutott Jánossy Ferenc története, aki a szovjet állambiztonság teljhatalmú vezetője közbenjárásának köszönhetően került ki a szibériai lágerből, ahol három évet húzott le. Emlékeztem, hogy a Medvetánc folyóiratban olvastam Lukács György nevelt fiának az életinterjúját, amelyben maga idézi fel az ominózus eseményeket, és biztos voltam abban is, hogy valahol megvan az adott lapszám, de sehol sem találtam. Aztán a napokban felnéztem a könyvespolcomra, s ott volt az orrom előtt a Medvetánc 1986/4-1987/1-es száma, címlapján és a hátulján Lukács portréjával. (Az 1981–89 között negyedévente kiadott Medvetánc, az ELTE és a Közgáz közös társadalomelméleti folyóirata rendre dupla számmal, kötetnyi terjedelemben jelent meg, gyakorta revelációt okozó írásokkal. A Medvetánc mellékleteként jelent meg például kedves tanárom, Tengelyi László magisztrális Kant-tanulmánya, vagy a rendszerváltást előkészítő, Antal László, Csillag István, Lengyel László és Matolcsy György által szerkesztett „Fordulat és reform” tanulmánykötet. Részben a Medvetáncból nőtt ki a folyóirat egyik szerkesztője, a Miklós Tamás által alapított Atlantisz Könyvkiadó.)
Az utóbb közgazdasági műveiről ismert Jánossy Ferenc (1914-97) Jánosi Imre fizikus (1883-1920) és Bortstieber Gertrud (1882–1963) második gyermeke volt, bátyja a világhírű fizikus, Jánossy Lajos (1912-1978). Húguknak, a vegyészmérnök Jánosi Annának (1919-1981) már nem Jánosi Imre, hanem a filozófus Lukács György volt az édesapja, aki 1923-ban feleségül is vette Bortstieber Gertrudot. A Jánossy család 1920-ban előbb Bécsbe, majd Berlinbe, később pedig moszkvai emigrációjába is követte Lukácsot.
A különleges természettudományos képességekkel rendelkező Jánossy Ferenc egy moszkvai szerszámgépgyárban dolgozott. 1942-ben tartóztatták le, a szibériai Tyumentől 100-150 km-re északra lévő büntetőtáborba vitték. Erdőirtáson dolgoztatták – saját elbeszélése szerint annak köszönhette az életét, hogy az első hetekben – szándékosan – „lefagytak az ujjai”, így egy „rokkanttáborba” került, ahol nem kellett csinálnia semmit. Lukács mindent megtett nevelt fiáért, Dimitrovnál, a Kommunista Internacionálé elnökénél is közbenjárt érdekében – hiába. Végül 1945-ben az ugyancsak magyar emigráns, a rendkívül befolyásos Varga Jenő közgazdász (1879-1964), a moszkvai Világgazdasági Intézet igazgatója ígért segítséget. Varga „minden csütörtökön egy bridzspartiban” Berija partnere volt, s az egyik parti alatt tolmácsolta Lukács kérését. „A bridzsparti után két héttel már otthon voltam. Tehát a bridzsparti jó volt.” – emlékezett vissza Jánossy a sikeres kártyajátékra a Hegedűs B. András, Kozák Gyula és Szabóné Dér Ilona által készített életinterjúban. Az „otthon” itt még Moszkvát jelentette, Jánossy csak 1946-ban tért vissza Magyarországra. Alig tudott magyarul, s meglepve tapasztalta, hogy „az újság tele van békákkal”. Az egykori gyerekszókincsben ugyanis a „béke” szó nem szerepelt, csak a béka.