Minden túlzás nélkül, történelmi pillanatokat él át Izrael: a zsidó állam viharos történelmében még soha nem tagadták meg katonák a szolgálatot, nem lázadtak rendőrök a kormány ellen és nem tagadta meg a nemzeti légitársaság a miniszterelnök szállítását. De úgy is fogalmazhatunk, még soha nem szakadt ennyire ketté Izrael.
A tragikusnak tűnő helyzet azonban mégsem annyira tragikus, mint amilyennek első pillantásra látszik. A tartalékosok, akik dacosan azt vetették oda Netanjahunak, hogy „Nem fogunk önként szolgálni egy diktatúra alatt”, nyilván képletesen értették ezt, és az államot érő bármiféle külső fenyegetés esetén halált megvető bátorsággal harcolnának hazájukért. Ugyanolyan bátorsággal, mint teszik azt most a demokrácia és a jogállam védelmében.
Büszkék ugyan nem lehetünk rá, de nyugodtan megállapíthatjuk: abban, hogy Izraelben ilyen "nemzeti ellenállási" szintre emelkedett a Netanjahu-kormány tervezett igazságügyi reformjával szembeni tiltakozás, sajnos nekünk, magyaroknak is jelentős szerepünk van. Az izraeli demokraták tanultak a mi hibáinkból és nem akarják ugyanazt elkövetni. A tizedik hete tartó tömegtüntetéseken visszatérő motívumként jelenik meg Orbán Viktor miniszterelnök fotója barátai, Putyin, Erdogan és Netanjahu társaságában, mint ahogy az a figyelmeztetés is, hogy „Izrael nem diktatúra, Izrael nem Magyarország”. Az izraeli tüntetők tisztában vannak azzal, hogy a mai, elrettentő példaképként emlegetett Magyarország is lépésről-lépésre épült ki, többek között a magyar társadalom passzivitása miatt. Az alkotmány, az alkotmánybíróság, a jogállam garanciáit jelentő alapvető intézmények „megreformálásakor” még csak egyes „vájt fülű” csoportok tiltakoztak, jelezve, hogy hová vezet mindez. Ma már tömegek nyögik a végeredményt, de késő bánat.
Izrael lázadói ezt megelőznék. Remélhetőleg nekik sikerülni fog.