Előző írásomnak a Magvető Tények és tanúk sorozatában kiadott dokuregény, a Csalog Zsolt által Heltai Györggyel készített életinterjú volt a tárgya, de ugyanebben a kiváló sorozatban megjelent egy másik Heltai, Heltai Jenő 1944-45-ös naplója is (Heltai Jenő: Négy fal között – Naplójegyzetek 1944-45. Magvető, 2017). A két Heltait nem sok minden köti össze; az ifjan a kommunista pártba belépő, a Rajk-per egyik mellékperében bebörtönzött, majd Nagy Imre hívéül szegődő Heltai György (1914-1994) pályája akkor indul, amikor A néma levente szerzője, Heltai Jenő (1871-1957) életműve lassan lezárul. Ami mégis összekapcsolja a befutott színházi szerzőt, a francia Becsületrenddel is kitüntetett Heltai Jenőt, és az 1944-45-ben zsidókat mentő Heltai Györgyöt, az származásuk: zsidó mivoltuk. Miközben egyikük sem zsidóként, hanem magyar értelmiségiként határozta meg önmagát. Pedig a Herzl néven született Heltai Jenő unokatestvére nem más volt, mint a cionizmus atyja, Herzl Tivadar.
A német megszállás napján, 1944. március 19-én Szép Ernőhöz hasonlóan Heltai Jenő is úgy dönt, hogy naplót fog vezetni. Első bejegyzése is erről a napról származik, az utolsó dátuma pedig: 1945. április 12. Zsidóságáról és magyarságáról így ír 1944. április 5-én, azon a napon, amikor 73 évesen először kell kitűznie a sárga csillagot: „Ami engem illet, pillanatról pillanatra erősödik az a gyanúm, hogy régóta őrült vagyok. Elképzelhetetlen közönnyel nézem, ami körülöttem történik. Sohasem gondolok arra, hogy magyarul írtam, és műveim jelentenek valamit, akár nekem, akár a magyar irodalomnak. Noha soha semmi közöm nem volt a zsidósághoz, és vele semmi közösségem, mégis örökké éreztem azt, hogy zsidó vagyok, és ez mindig nyomott és bénított. Fiatal koromban még mertem magyarnak érezni magamat, ostobán büszke voltam rá. Később semminek nem éreztem már magamat, se magyarnak, se zsidónak, legföljebb olykor-olykor nagy ritkán embernek. Ma már annak sem, legföljebb növénynek.”
Az egész naplót jól jellemzi, hogy közvetlenül az „identitásáról” szóló elmélkedés után Heltai a következőt írja le: „Megjött a sárga csillag, 1 pengő 50 fillér az ára. Nem szép. Fölvarrtuk.” Válogatás nélkül mindent följegyez, híreket és rémhíreket egyaránt, saját maga állapítja meg, hogy az „állítólag” a leggyakoribb szavainak egyike. Skizofrén helyzet: miközben a a rádióból ömlik az antiszemita propaganda és a háborús uszítás, ugyanez a rádió hazafias buzdításként Kacsóh Pongrác János vitézét sugározza, amelynek dalbetéteit épp Heltai írta (bár erre a legkevésbé büszke). Bejegyzéseit akkurátusan számokkal látja el, 1944. október 15-én, Horthy kiugrási kísérletének napján például így: „212-ik, 195-ik, 114-ik, 54-ik nap.” Az első a német megszállás, a második a sárga csillag viselése, a harmadik a gettóba, vagyis a csillagos házba való költözése, a negyedik pedig a csillagviselés alóli mentességének (amit családja jár ki neki) kezdete óta eltelt napok számát jelenti. Heltai számára pedig a fokozódó elnyomatás, a pokol stációit.