- Krusovszky Dénes: Az új vadon (Oravecz Imre 80. születésnapjára)

Ezeket a dolgokat
én már nem láttam,
pusztán csak tudomást
szereztem róluk,
gyengülő napsütésben
fényesedett ki az almák héja,
súlyukat egy időn túl
nem állhatta már a fa,
lehullottak mind,
és nem volt ott senki,
hogy felemelje őket.

Ha a gazda meghal,
meghal a kert is,
a növényi élet
nem szerveződik
kultúrába többé,
a gombák győznek,
a rovarok, a gyomnövények,
a brutális természet
mindent felzabál,
amin ott az emberi kéz nyoma,
hiszen semmi helye
efféle nyomoknak
az új vadonban.

Gyümölcsös kerteket
ma már nem vesz senki,
nincs visszatérés,
innen már nincs hová,
de hogyan is lenne,
ha már felidézni sem sikerül
valójában mindazt, ami eltűnt,
folyondár és tarack,
kifordított tőkék,
felpöndörödött levelű,
összezsugorodott fák.

Az idő is elvadult,
rátekeredett az ágakra,
benőtte sorra
az összes betonoszlopot,
szétrágta a huzalozást,
örökölhettem volna
kerteket én is,
de nincs velük semmi dolgom,
először az ártéri szilvást
adtuk el, aztán a homoki szőlőst,
végül az almáskertet is.

Ezeket a dolgokat
én már nem láttam,
vagy ha láttam is,
csupán eltűnőben,
nem érzem át a hiányt,
de tisztában vagyok vele,
hogy akár indokolt is lehetne,
mindarról, ami elveszett,
valahogy tudomást szereztem,
elejtett fenőkő lapul
a magas fűben,
nincs miért lehajolnom érte.