Több csonka minaretet is lefényképeztem 2011-ben Bilecik (ejtsd:Biledzsik) határában. A törökországi minaretek olyanok, mint egy szépen kihegyezett ceruza. Ezek viszont szabálytalanul kettétört hurkapálcákra - vagy inkább, figyelemben véve az iszlám vallás disznóhús tilalmát sucuk (e.: szudzsuk, a török szó jelentése: kolbász) pálcákra - emlékeztettek.
Ott és akkor nem tudtam megválaszolni magamnak a kérdést, hogy mi történt ezekkel a vékony tornyokkal, amelyekből a müezzinek évszázadokon át imára hívták a hívőket. De Budapesten az egyik kedves ismerősöm felvilágosított: valamikor egy földrengés során sérültek meg.
Ma már mindnyájan tudjuk, hogy Törökországban gyakoriak a földrengések. A kőzetlemezek mozgását többször is heves, a Richter skála szerinti 7-es, sőt még erősebb földmozgások kísérik. Talán ezek a minaretek még az 1668-as földrengés során sérültek meg, de nem biztos: a XX. században többször is 7-es erősségűnél hevesebb földmozgások voltak Törökországban, 1939-ben,1976-ban, 1999-ben is.
Bilecikben van eltemetve az Oszmán Birodalmat megalapító Oszmán apósa, a szomszédos Söğütban (e.: Szöüt) pedig az édesapja. A XIV. század elején itt kezdődött el az Oszmán Birodalom története, és az első világháború után itt, a Közel-Keleten is ért végett. A győztesek a vesztes hatalom területeit felosztották egymás között, és a mai Törökország földjét idegen katonák – angolok, franciák, olaszok, görögök, örmények - foglalták el. A megszállás alatt lévő városok, falvak és földek visszafoglalása a Musztafa Kemál vezette török hadsereg nevéhez kötődik.
1920-ban szabadult fel Maraş (e.: Maras) és Urfa, 1921-ben pedig Antep. De a harcokban nemcsak a katonák, hanem a polgári lakosság is részt vett. Ezért a tiszteletükre Maraşból „hős”, azaz Kahramanmaraş lett, Urfából pedig „Győzedelmes Urfa”, Şanlıurfa (e.: Sanlöurfa). Gázinak (vagy gházinak) nevezik azokat az iszlám területek határain élő katonákat, akik a muszlimokat és azok földjét védik a külső támadóktól. Antep lakói igazi gázik: Gaziantep.
2019-ben Gaziantepből busszal mentem Mardinba, majd Irakba. Az autóút párhuzamosan haladt a szír határral, egyszerre voltam két országban. Nagyon sok emlék az eszembe jutott, és arra gondoltam, hogy korábban láttam egy olyan Szíriát, amit már sohasem fogok többet látni. Akkor még nem tudtam, hogy egyszer majd a török Gaziantepről is hasonló gondolataim lesznek.
Az olvasmányaimból tudtam, hogy Kőrösi Csoma Sándor (1784-1842) is járt erre. Csoma - velem ellentétben - „különféle karavánokkal, egyszerű ázsiai öltözékben, gyalog utazva” ment Mardinba, Urfába majd Irakba. Jókai Mór És mégis mozog a föld című regényében állít emléket a híres keletkutatónak. Természetesen Barkó Pál, a regénybeli Csoma „tízféle nyelven tudna felelni akárkinek”. Az egyik kérdésre például törökül így válaszolt: „Vermis szözündin gecsen, kendi dsánindin gecsen” - "aki adott szavától elválik, saját lelkétől válik el".
Jókai abban a Komáromban született 1825-ben, ahol hat évtizeddel korábban, 1763-ban történelmünk legnagyobb földrengése volt. A természeti katasztrófa is főszereplője az író Az elátkozott család című regényének. A mű két egymással örökösen háborúzó családról szól, akik végül kibékülnek egymással.
Törökországba sok országból érkeztek mentőalakulatok és segélyszállítmányok. De a görög külügyminiszter is Törökországba utazott, és országa támogatásáról biztosította török kollégáját, hangsúlyozva, hogy EU-tagként a nemzetközi szervezetnél is lobbiznak majd déli szomszédjukért. A terrorista szervezetként számon tartott Kurdisztáni Munka Párt is ideiglenes tűzszünetet hirdetett. Nechirvan Barzáni (e.: Necsirván), az Iraki Kurdisztáni kormány vezetője járt a katasztrófa sújtotta térségben, a Barzani Charity Foundation - akárcsak az ENSZ - kamionokkal vitt gyógyszereket, élelmiszert és más alapvetően fontos dolgokat Szíriába. Természetesen Franciaország is segít, annak ellenére, hogy száz évvel ezelőtt a francia katonákat kiűzték Maraşból, Urfából, Antepből, majd Szíriából.