Félek, ez nem zaklatja fel önöket az ügy súlyához méltóan, de elég vacak hetem volt. Két csapás is sújtott. Egyrészt a fogorvos és a szájsebész között ingázva tengettem napjaim, gyökércsúcs-eltávolítás reményében. Amúgy a gyökerek – pláne a csúcs gyökerek! – eltávolításának a közéletben magam is híve vagyok, de határozottan nem a sajátomra gondoltam. Ez eddig magánügy, de a másik!
Az sokkal jobban fáj. Még mindig nem kaptam meg a miniszterelnöktől a nyugdíjasoknak szóló levelet!
Pedig én semmi rosszat nem mondtam rá, legalábbis bekapcsolva felejtett mikrofonba nem, ahogy az Európai Parlamentre a peches uniós biztos. Ha véletlenül mégis, nem bonyolódtam utána magyarázkodásba, amely szerint tulajdonképpen a szomszédasszonyra értettem, hogy beleszeretett a rendkívüli állapotba. Éppúgy teljes tisztelettel vagyok miniszterelnök úr irányában, mint Várhelyi Olivér az uniós képviselők iránt. Legalábbis szoros köztünk a verseny.
Ha véletlenül olvassa e soraimat, kérem, postázza nekem sürgősen a levelét. (Mellé esetleg pár doboz Algopyrint, tudja, a fogam miatt.) Hallom, megint van rajta fotó is – a levélen, és nem az Algopyrinen, bár azon is jól mutatna. Ha lehet, attól a fotóstól kérek képet, akit direkt el tetszett vinni Brüsszelbe, hogy azt a remek felvételt csinálja a Zelenszkijjel való kézfogásról. Amin olyan sudár magasról tetszik lenézni a hajlongó ukrán törpére. Az most pirulhat is a sarokban, úgysincs más dolga.
Nemcsak a kép miatt kérem a levelet. Hallom, az van benne: „a nehéz időkben nem az emberektől kell a pénzt elvenni”. Erre azért van szükségem, hogy a bevásárlásnál felmutathassam a pénztárnál: az inflációs felárat, a 27 százalékos áfát meg a kiskereskedelmi különadót szíveskedjenek a pingvinektől beszedni. Vagy a verebektől, velem lehet beszélni. De az emberektől semmiképp.
Azt csak úgy privátim kérdezem, hogy a levelet az ördögűzés előtt vagy után tetszett-e írni. Olyat kérnék, ami már azután készült, hogy az ördögűző atya vizitált a Karmelitában. Én egyáltalán nem röhigcsélek ezen, mint mások. Nem szeretném, ha a nekem címzett borítékra valami sátánspóra kerülne, én meg gyanútlanul bevinném a lakásba. Pláne, hogy az atya látomása szerint fekete seregek támadnának országunkra, szellemi hátterük a kommunizmus és annak nyugati utódai. Ezekkel szemben amúgy is alulfejlett az immunrendszerem, még jó, hogy az atya imalánca eddig megvédett minket. Az imalánc meg a kerítés, ezek ketten. Utóbbiról tetszett is mondani, hogy uniós pénzen magasítani kéne. Az imaláncról nem hangzott el ilyesmi, csak mert tiszteletben tetszik tartani egyház és állam elválasztását.
A sátántalanított levél előbb-utóbb megjön. Viszont a gyökérkezelésnek még nem látom a végét. Az enyémnek igen, hála istennek, de folyik itt egy másik is, országos méretekben. Egy monstre történelmi gyökérkezelés, amellyel a magyarság történelmi gyökereit buherálják. Ez is zsibbasztással kezdődik, hogy észre se vegyük. Ezt-azt kivágnak, ezt-azt hozzátesznek, vésik-fúrják-faragják a múltat. Olykor a történelmi gyökérkezelést koncesszióba adják a kádereiknek, ahogy ezt évtizedekre az autópályáktól a kaszinókig szokták. Kaptak a gyökérkezelési koncesszióból Rákay Philiptől Kálomista cégéig többen is a megbízhatók közül.
De míg az én fogorvosaim értik a dolgukat, a történelmi gyökérkezelők mindegyikéről ez nem mondható el. Korábban a Pozsonyi csata, most az Aranybulla kap elképedt kritikát: ez most komoly? Mint Rákay leleplezte, ez természetesen csak a „hungarofób filmes tagozat”, „a fizetett balos ügynökmédia” hangja. Mindjárt gondoltam. Rákay nagyon helyesen II. András nevében is kikérte magának. Csak azt nem értem, miért nem az egész Árpád-ház nevében – nem kell ennyire szerénykedni.
A nemzetietlenséggel nem vádolható Jankovics Marcell sajnos kilógott a sorból. „A pozsonyi csata” láttán ő is elborzadt: „Ez nagyon rossz irány. Ilyet nem szabad csinálni.” Persze ő könnyen mondhatta: „Művész vagyok, de nem katona.”
Most viszont itt vannak – tisztelet a kivételnek – a katonák. Vagy féltucatnyi áltörténelmi „gyökérkezelő” film készül. Hunyaditól Mohácson át (remélem, ott is győzni fogunk) Petőfiig. Lehetnének hiánypótló remekművek is. De az eddigiek gyanút keltenek. Úgy látszik, a feladat az Orbán-beszédekből ismert két üzenet vászonra vitele. Egyrészt a Turul jelképezte keleti gyökereink magasabbrendűségéről (nekünk Aranybullánk is előbb volt, beee, jogállamról ne oktasson minket senki!), másrészt arról, hogy a Nyugat – gondolom, irigységből –, hiába védelmezzük, folyton elárul bennünket. Ez okozza minden bajunkat. Meg talán a brüsszeli szankciók.
A recept kész. A történelmet újra kell forgatni, az eredeti nem elég jó. Talán a közelmúltat is. Ha már az egyik győri fideszes Borkait díszpolgárnak javasolta, várom a többrészes Borkai-sorozatot a meghurcolt keresztény hősről. A filmen a jóságos Borkai – miként Szent Márton a köpenyét a koldusnak – a nadrágját is odaajándékozza a jachton sínylődő szegény hajadonnak. Pucér feneke villogása a nemzet felvirradását jelzi, fehéren, mint a béke zászlaja.
Ha csak a Nyugat megint nem állja utunkat.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.