A mi történelmi korszakunkban az igazi „magyar nemzeti sorskérdés” a nyugati világban, Európában, az Európai Unióban és a NATO-ban elfoglalt helyünk.
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy drámai társadalmi, gazdasági, erkölcsi, politikai gondjaink megoldását, a Fidesz kormányzás korrupt, hibrid választási autokráciájának legyőzését, eltüntetését kívülről várhatnánk.
Ugyanakkor szűk kommunikációs csatornáinkon elég sok eltérő véleményt olvashatunk/hallhatunk arról, vajon Orbán tényleg ki akar-e “menekülni” az EU-ból, vagy csak „nemzetieskedik”, ellentmondásos, zavaros szövegei csak “befelé”, vagy éppen csak “kifelé” szólnak-e. Mi az értelme a nyilvánvaló történelemhamisításnak például türk ügyben, mi a szándéka az ázsiai szálak egyoldalú hangsúlyozásának, van-e értelme a folyamatosan hízelgő hangnemnek a kínai, a török, sőt az erősen gyengülő, agresszív, gyilkos orosz autokráciával fenntartott kapcsolatban?
Súlyos belső válságunkat csakis egy az alapokat érintő rendszerváltás kivívása haladhatja meg. Egy ilyen óriási belső fordulat külső ösztönzője, elősegítője lehet egy jóval erősebb Európai Unió, és az integráció erősödését igencsak szolgálhatja a gyilkos orosz agresszióra adott hatékony katonai, politikai, gazdasági, humanitárius válaszsorozat.
Igen, a Nyugat, az Európai Unió egy erős értékközösséget, a pluralizmus, a szabadság, a szolidaritás világát, demokratikus jogállamot, modern és globalizálódó piacgazdaságot, polgárosodott világot, a sokféleség elfogadását kínálja. Hangsúlyos a fenntarthatóság követelménye, a zöld fordulat megvalósításának szükségessége. Bizony, nem idegenek ezek az általánosan felsorolt célok, törekvések, de mégis, mit tehetünk a fideszes önkényuralomban, egy korrupt, haveri kapitalizmusban, a szociális és a kulturális kirekesztés birodalmában?
Nyilvánvaló, hogy hazánkban alapvető társadalmi-gazdasági fordulatra van szükség. Ehhez az Európai Unió értékközösége adja meg egy alternativ, nyugatos, szabadságelvű értékrend mintáját. A Fidesz rendszerének megdöntésére kell felkészülnünk, hiszen a hűbéries rendszer egyre jobban lemarad még a mi régiónkban is, romlanak a megélhetés lehetőségei, növekednek a szociális feszültségek, tehát a rendszerrel szembeni ellenállás igazi „nemzeti üggyé” válik.
Azonban az is igaz, hogy nemcsak itthon, hanem szerte a világban is igazán nehéz időket élünk. Gondoljunk csak a természet, környezet, időjárás, hőmérséklet, vízgazdálkodás, növény- és állatvilág jelenségeire, problémáira. Lesz-e valamilyen zöld fordulat a belátható jövőben? Hogyan alakulnak a világban a különböző földrajzi, népesedési és életkörülmények, melyek a növekvő feszültségek, az ellentmondások, meddig tűrhetők a növekvő egyenlőtlenségek? Gondoljunk a járványok hatásaira, kezelésük tanulságaira. Vagy éppen az informatikai fejlődésre, az online világ új, meg új kihívásaira. És akkor még nem is utaltam a világ különböző régióinak erős területi és szociológiai különbségeire.
Mindezeket és a most meg sem említett jelenségeket elemzik a globális nagytőke tényezői, valamint szellemi hátországuk. Keresik, és valószínűleg előbb-utóbb megtalálják változó helyüket és a szükséges lépéseket. De bevallom, további gondolatmenetem szempontjából érdekesebbnek gondolom a politikai és értelmiségi elitek válaszait a fenti kérdésekre.
Európa jelentős országaiban az utóbbi években a nagyobb méretű úgynevezett „középpártok”, a jobbközép kereszténydemokrata, a balközép szociáldemokrata, valamint a kisebb, liberális pártok szerepe, befolyása jelentősen csökkent. A szélsőségesebb jobb- és baloldali populizmusok, nacionalizmusok hangja, súlya valamelyest megerősödött. Hangot kapnak poszt-, illetve prefasiszta kispártok, számos európai országban nehezen átlátható erőviszonyok, erősödő társadalmi egyenlőtlenségek láthatók. Lépten-nyomon úgy tűnik, a migráció vagy éppen a védőoltások ellenfelei igencsak utálják a demokráciát.
És akkor térjünk vissza belső politikai viszonyainkra. Az MSZP egyik alapító tagjaként részt vehettem az alapdokumentumok szövegezésében. Az első bekezdés első mondata a pártot “szociáldemokratának” nevezi. Az új párt neve azonban nem lehetett „szociáldemokrata”, mert a név sajnos már foglalt volt.
Az MSZP - mint a legtöbb szociáldemokrata párt - a különböző baloldali platformok szövetségét foglalja magába, és Európában baloldali szociáldemokratának számít. Sokféle módon nevezzük a pártot a politikai szövegekben: szocialista, szocialista-szociáldemokrata, igazi szociáldemokrata, baloldali és így tovább. Szerintem elvben minden megnevezés helyes, gyakorlatilag azonban jobb lenne tudatosan és rendszeresen a „szociáldemokrataságot” használni. Ma az MSZP meglehetősen kis méretű párt, ugyanakkor tapasztalt, felkészült, ambiciózus országos és helyi politikai, szellemi elittel bír. Ám egyelőre nemigen látszanak karizmatikus egyéniségek, és keveseknek nyújtunk érzelmi és intellektuális otthont.
Ezért is indokolt, hogy a jövő évi helyi önkormányzati, valamint az uniós választásokra olyan demokrata-párti megállapodásokkal készüljünk, amelyek persze eléggé különböző megoldásokat hirdetnek. Az önkormányzati választások esetében helyi döntésekre van szükség: a közös jelöltről, vagy egy többször sikeresen megválasztott polgármester, képviselő újrajelöléséről, esetleg valamilyen közös választási egység létrehozásáról. Az európai választások esetén nehezebb lesz az ellenzéki erők döntése. Ideális megoldás lenne, ha az európai parlamenti pártok frakcióinak megfelelő megosztásban indítanának képviselőjelölteket. Erre azonban az elmúlt évtizedek sokféle személyes ellentéte miatt sajnos elég kevés lehetőséget láthatunk.
Nyilván mindent meg kell tennünk a 2024-es önkormányzati és európai választások ellenzéki sikere érdekében, de most mégis néhány szóval a távolabbi jövőről, a majdani országgyűlési választásokról. Ha a többi demokratikus ellenzéki párt elitje is kellő önkritikával elemzi saját lehetőségeit, könnyen olyan következtetésre juthat, hogy bizony egy új, közös európai baloldali demokrata választási pártformációra van szükség.
A választási párt társadalmi/szociológiai bázisa mindenekelőtt a városi, fiatalabb és középkorú, közép- és felsőfokú iskolai végzettségű, alsó-középrétegekhez tartozó alkalmazotti, kis- és közepes vállalkozói csoportokból kerülhet ki. Ne feledjük, a fő mondanivaló pedig a társadalmi szolidaritás, mégpedig a leszakadtak, a leszakadással fenyegetettek, az alsó rétegekhez tartozók, az elszegényedettek, az elszigetelt településen élők, a lakásnélküliek, a magányos öregek, betegek iránt.
A választási pártnak intézményes kapcsolatokra, együttműködésre van szüksége a civil világ különféle szervezeteivel, például a szakszervezetekkel vagy a szociális formációkkal.
A döntő kérdés, hogy szerintem a kissé távolabbi jövőben már nem “csak” egy kormányváltásra kell mozgósítanunk, hanem a Fidesz önkényuralmi rendszerének teljes megdöntésére. Tehát - ismétlem - alapvető társadalmi-politikai-gazdasági-morális fordulatra van szükség édes hazánkban.
Egy társadalmi-gazdasági minőségi versenyre kell alkalmassá válnunk: a köz- és felsőoktatásban, a kutatásban és innovációban, a termelékenységben, a fenntarthatóságban, az egészségügyben és a szociális gondoskodásban, valamint az életminőség más ügyeiben.
Ki kell lépnünk a szakértők által monokulturálisnak nevezett orbáni gazdaságpolitikából, a nacionalizmus által uralt versenygazdaságból, az alacsony termelékenységű, gyenge hozzáadott értéket megtestesítő termelő szektortól, fel kell számolnunk az állami korrupciót. Mihamarabb lépnünk kell az euro bevezetése érdekében.
Tehát a demokratikus ellenzék igenis mindent tegyen meg az önkormányzati választások helyi sikere érdekében, találjunk megoldásokat az EU választásokon a pozíciószerzésre, azonban lássunk előre: a nagy feladat nemcsak egy kormányváltás, hanem a Fidesz önkényuralmi rendszerének megdöntése.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.