A rendőrség tájékoztatása szerint 2023. február 3-án kora délután érkezett bejelentés, miszerint egy férfi esztergomi családi házának udvarán fekszik. A kiérkező mentősök megállapították, hogy a férfi már nem él, valamint azt is, hogy bántalmazták őt.
A rendőrök adatgyűjtést végeztek, tanúkat hallgattak ki. A gyanú ezek alapján egy, a sértett szomszédságában lakó férfira terelődött, aki korábban összeszólalkozott a sértettel, majd megverte a 70 éves férfit. A nyomozók a bejelentést követő 30 percen belül otthonában elfogták a feltételezett elkövetőt.

A 28 éves B. József ellen emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítottak eljárást. A férfit a Komárom-Esztergom vármegyei nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezték, hogy az ügyészség tegyen indítványt a letartóztatására.