Brüsszeltől hiába várunk segítséget, onnan csak szankciók jönnek, más nem – ezzel a megjegyzéssel fűszerezte Orbán Viktor a bejelentést, hogy a kormány a Dunaferr megmentésén dolgozik. Előzőleg a Karmelitában külföldi újságíróknak azon kesergett, hogy minden rossz mögött, ami az elmúlt 30 évben történt az európai történelemben, brüsszeli szál sejlik fel a hátterében.
A fideszes miniszterelnök egészen más stílusban beszélt abban a pohárköszöntőjében, amit a korrupt, tekintélyelvű rezsimet működtető azeri elnök, Alijev tiszteletére adott díszebéden mondott. Orbán maga cáfolta azt az engedékeny feltevést, hogy csak gazdasági érdekek miatt bratyizna kétes hírű despotákkal. Barátjának nevezte az azeri elnököt, akitől sokat tanult. (Az Orbán-rendszert elnézve könnyen lehet, hogy tényleg így van.) Külön hangsúlyozta, hogy „mi” nem egyszerűen energiabarátai vagyunk Azerbajdzsánnak, hanem a kultúra és a közös múlt talaján állunk.
A magyar kormány közben lelkesen támogatja azt a Türk Tanácsban fogant abszurd ötletet, hogy Erdogan török elnök Nobel-békedíjat kapjon.
Mindez csupán egyetlen hét termése, a teljesség igénye nélkül. Vaskos kötetet tenne ki, ha szeretnénk összegyűjteni, hogy a miniszterelnök eddig hányszor támadt neki az Európai Uniónak és hányszor hízelkedett mindenféle zsarnoknak. A nyugati politikusoknak rendre pökhendi üzeneteket küldözget, a keleti önkényurakkal nyájasan mosolyog. Tálcán kínálja fel az országot Kínának. Zelenszkijjel, a valódi szabadságharcot folytató Ukrajna elnökével találkozni sem hajlandó, az agresszor Putyinnak viszont bármikor kész hajbókolni.
A máskülönben gyakran következetlen Orbán Viktor nyilatkozatai és cselekedetei ebben a tekintetben bántóan egy irányba mutatnak. Saját bevallása szerint is csak gazdasági kényszerek kötik az EU-hoz. Kérdés, hogy meddig. A miniszterelnök azzal számol, hogy 2030-ra nemcsak az eurozóna, hanem akár az EU is széteshet. A maga szerény, de nem lebecsülendően kártékony eszközeivel próbál hozzájárulni ahhoz, hogy az általa vizionált folyamat felgyorsuljon. Orbán nem erősíteni, hanem gyengíteni akarja az uniót. Ott bomlaszt, ahol tud.
Magyarországon magas az unió támogatottsága, de a „brüsszeli szankciók elleni” bombás plakátok már éreztették hatásukat. A Publicus felmérése szerint – bár a megkérdezettek kétharmada továbbra is uniópárti – csökkent azok aránya, akik előnyösnek tartják az EU-tagságot.
A parlamenti választási kampányban a Fidesz a szavazók jelentős részével sikeresen elhitette azt a hazugságot, hogy az ellenzék háborúba vinné a magyar fiatalokat. Ne legyenek illúzióink, a korlátlan erőforrásokkal rendelkező kormánypárt szisztematikus propagandával az EU megítélésén is képes lenne gyökeresen változtatni.
Bármennyire szomorú, egyet lehet érteni Győri Lóránttal, a Political Capital geopolitikai elemzőjével: egyelőre az még nem jelenthető ki, hogy a miniszterelnök ki akarja léptetni Magyarországot az EU-ból, de az igen, hogy igyekszik megágyazni ennek a lehetőségnek.