– Télen sose volt munkám. A kőműves szakma ilyen. A tétlenséget sose bírtam, az egyik télen kitanultam a kosárfonást, akkortól kosarat is fontam. Tizenkét éve azt mondtam, csinálok egy kaparókést disznóöléshez. Akkor még évente három disznót vágtunk, volt kaparókésem több is, de egyik se volt az igazi.
Így indult Jovánovics Mihály pályaváltása. A falujában, a csakis romák lakta Alsószentmártonban gyermekkora óta Mazsola becenéven emlegetett, 51 esztendős férfi nem tanult semmiféle fémmegmunkáló szakmát, mégis belefogott a késkészítésbe. A kés pengéjét egy használatlan fűrész lapjából vágta ki. Többé nem volt gondja a kaparással. Tavasszal visszament kőművesnek, és évekig nem foglalkozott a késekkel. 2015 telén egy vadászújságban látott szép tőrbe beleszeretett. Csinált is róla egy másolatot. A pengének való anyagot laprugóból vágta ki.
– Húúúú, Mazsola, ez nagyon fáin! – szakadt ki a haverokból, amikor Mihály megmutatta nekik.
A következő télen „pofás” konyhakések másolatát készítette el otthoni műhelyében. A haverok biztatták, vigye ki munkáit a pécsi vásárba. Kivitt tízet, mindet megvették.
Mihályék házában hallgatom a történetet, és nem értem, honnan tud egy embert szakmai alapismeret nélkül piacképes késeket eszkábálni.
– Én se tudom – tárja szét a karját Jovánovics Mihály. – Valahogy van hozzá érzékem. Satum, flexem, csiszolóm mindig volt, tudtam velük bánni. Filmeket néztem az interneten, hogyan készülnek a kések. A filmeken megmutatnak mindent, de a titkos fogásokat nem. Megkerestem egy mestert egy baranyai faluban, hadd járjak hozzá, fizetek érte. Azt mondta, nincs ideje. Maradt a net.
– De ott a titkokat továbbra se tudta meg, mégis sikerültek a kések – vetem közbe.
– Jaj, dehogy – legyint. – Eleinte a felét elrontottam.
Mihály felesége, Erzsébet eddig mozdulatlanul hallgatta férje szavait, most enyhe iróniával bólogat, hogy bizony nem ment az könnyen.
– Sok pénzembe volt – folytatja a férfi. – De megtanultam a szakmát a saját káromon.
Jovánovics Mihály 2017-en már nem állt vissza kőművesnek. Belefáradt ebbe a munkába, sokszor dolgozott bejelentés nélkül. Volt, hogy nem fizették ki, százezrekkel megrövidítették. De nem panaszkodik, Erzsébettel felneveltek három gyereket, megvolt mindenük. Hogy a gyerekek felnőttek, nem félt a váltástól, és teljes energiával ráállt a késgyártásra. Az üresen álló disznóistállót műhellyé alakította, arra, meg az új gépekre milliókat költött. Akkor már szakmailag kiokosodva dolgozott. Rézből vágta ki nyelet, amit az erdészettől vásárolt aganccsal, szeder-, dió- és trópusi wengefával borított, majd fúrt díszekkel csinosított. A penge vasanyagját az udvaron felállított kohón, faszén felett 900 fokra hevítette, kalapáccsal formálta. Utána megedzette a pengét, majd megcsiszolta, élesítette, és összeszerelte a kést.
A vásárban jól fogadták. A sátránál szemlélődő ezermesterek gyakran kérdezgették, hogyan kovácsolja és edzi a pengét, és tanácsokat adtak neki. 2018-ban szóltak neki, hogy miért nem csinál bicskákat? Mert nem tudok, felelte, de aznap körbefutott a zsibin, vett egy tucat bicskát. Otthon szétszedte őket, próbálta megfejteni és lekoppintani a szerkezetüket.
– Kezdődött elölről minden – neveti el magát. – Eleinte a bicskák fele nem működött, de végül ezt is kitanultam.
Jovánovics Mihály kései jól fogynak. Sztárok, celebek, politikusok vásárolnak nála, még ispán is volt vevői között, de jönnek hozzá Amerikából és Ausztráliából is.
Nézem Mihály kés- és bicskakínálatát. Esztétikus, kézreálló valamennyi műve. 20 és 45 ezer között mozog az áruk. Ha látja, hogy a vevő komoly, akkor lehet nála alkudni. Ez a vásárban természetes, jegyzi meg, így a vevő elégedettebb.
Arról kérdezem, hogy az ő árui jobbak-e, mint a késgyártó világcégek olcsóbb termékei, mire így felel:
– Az ipar sok kiváló, de egyforma kést gyárt, az enyémek viszont egyediek. Amikor valaki választ, addig keres, amíg nem talál olyat, ami pont hozzá illik, amit jó megmarkolni. Ha megveszi, tudja, hogy ilyen csak neki van. Mindent én csinálok rajtuk, mindben benne van a lelkem. Ha gond van valamelyikkel, garanciálisan kijavítom, az újraélezést ingyen vállalom. Legalább újra látom a késeimet.
Mihály és Erzsébet gyermekei elégedettek apjuk új státuszával. A házaspár lánya és egyik fia a párjával évek óta Hollandiában él. Együtt laknak, jól boldogulnak, egy évi megtakarításból vettek közösen egy fullextrás autót. Most a másik fiú is Ausztriába készül. A férfi ennek örül is, nem is. Rossz nélkülük, de önmagát látja bennük, hogy bátran új utat keresnek.
Alsószentmártonban tekintélyt ad Mihálynak a siker. Előfordul, hogy aki valamilyen döntés előtt áll, előbb őt kérdezi, mi a véleménye.
– Mazsolának nagyon bejött ez a késes üzlet – ismeri el egy negyvenes éveit taposó szentmártoni férfi. – Töröm is a fejem, hogy nekem mit kellene tennem…
