Fazekas György (1914-84) újságíró nevét apámtól hallottam először valamikor 1988–89 körül, amikor az ’56-os forradalomról beszélgettünk. Apám, aki első éves műszaki egyetemistaként Budapesten élte át 1956 októberét, s részt vett a tömegtüntetéseken, majd november első napjaiban kalandos úton tért haza szüleihez Miskolcra, még ekkor – 1988-89-ben – sem volt hajlandó forradalomként emlegetni 56-ot, mondván: ő látta a fejjel lefelé felakasztott ávósokat a főváros utcáin, márpedig egy forradalomban ilyen nem történhetett (volna) meg. Sokat vitatkoztunk, pár évvel később már feladta ezt az álláspontját, én viszont csak később értettem meg, hogy számára az 50-es, majd a 60-as évek – a „létező szocializmus” – a mélyszegénységből való kitörést, a megnyíló értelmiségi pályát jelentette, s ebből a perspektívából nézve ’56 ősze inkább töréspont volt, mint a szabadság kísérlete.
Miskolci újságíró volt, Nagy Imre híve, a börtönt is megjárta ’56 után – nagyjából ennyit tudtam meg apámtól Fazekas Györgyről. Évekkel később esett le: az ő figurája is feltűnik Konrád György A cinkos (Magvető, 1989) című regényében, a fogságba eső munkaszolgálatosból a Vörös Hadsereg propagandistájává váló regényalak egyik mintája minden bizonnyal Fazekas volt: „Rangjelzés nélküli szovjet tiszti ruhában, hangszóróval a hátamon kikúsztam a lövészárok elé, a szemben álló magyarok hallótávolába (…), vereséget ígértem a tengelyhatalmaknak, földet a parasztoknak, ipari demokráciát a munkásoknak, a kultúra szabadságát az értelmiségieknek, jutalmat az átállóknak”.
Miután leszerelt, Fazekas visszatért korábbi munkájához; a pályáját miskolci lapoknál kezdő újságíró a Szabad Nép, később a Népszava munkatársa lett, majd Nagy Imre első miniszterelnöksége idején a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalnál dolgozott. 1955-ben aztán kizárták a pártból, mert egyebek között a Rajk-per felülvizsgálatát követelte. A forradalom alatt Nagy Imre munkatársa volt, november 4-én ő is a jugoszláv nagykövetségen keresett menedéket, Snagovba került, majd a Nagy Imre-per egyik mellékperében – Haraszti Sándorral és Tánczos Gáborral – 10 év börtönre ítélték. Erről az időszakról szól a Forró ősz Budapesten (Budapest, 1989) című életinterjúja, melyet Hegedüs B. András készített.
Én egy másik könyvét is nagy becsben tartom, a korábbi Tények és tanúk sorozatban megjelent Miskolci toronyóra (Magvető, 1976) című kötetét, amely ifjúkora eseményeiről számol be, nagyjából 1942-ig. Miskolcnak a 30-as években egyidőben három napilapja is volt, Fazekas 1938-ban a Felsőmagyarországi Reggeli Hírlapnál dolgozott, s épp ő volt az ügyeletes, amikor „A Távirati Iroda szokatlan anyagot adott. Egy törvénytervezetet ismertetett, amelyet a következő napokban szándékoztak beterjeszteni az országgyűlés elé. Később első zsidótörvény néven került be a köztudatba.” „Szakmai ártalom” – írja Fazekas, aki gondosan megszerkesztette, majd nyomdába adta az anyagot, hogy „nem gondoltam arra, hogy ez a szó szoros értelemben az én bőrömre is megy”.