Az igazat megvallva nem értem Ungár Pétert. Az LMP társelnöke Facebook-oldalán értekezett nemrégiben az ellenzék helyzetéről. Tudni véli többek között, hogy az „egyesült ellenzék abban a formában, ahogy a választáson indult, megszűnt. Nincs. Vége. Elhunyt. És ezzel még különösebb probléma sincs, mert azért őszintén szólva nem volt egy olyan sikertörténet, amit vissza kellene sírni.”
Ungár olyan vehemenciával utasítja el az ellenzéki pártok összefogásának ideáját, hogy hovatovább azt kell gondolnunk: álomvilágban él. Ha az oppozíció pártjainak közös miniszterelnökjelölt-állítása tavaly kudarc volt, mit mondhatunk az azt megelőző 12 esztendőről, amikor a szóban forgó formációk külön-külön próbáltak szerencsét? A három egymást követő kormánypárti kétharmad napnál világosabbá tette számunkra, hogy ellenzéki sikerre kizárólag az összefogás teremthet némi esélyt.
Tudta ezt Orbán Viktor is, ezért akadályozta adminisztratív eszközökkel és árulók útján egyaránt kabinetje ellenzékének közös indulását. A Fidesz prominensei még a legutóbbi választás napján sem hittek abban, hogy pártjuk újra alkotmányozó többséget szerez. És igenis sikertörténetnek nevezhető bizonyos szempontból az ellenzék egyesült fellépése. Interjúk, riportok és személyes tapasztalatok tömkelege bizonyítja, hogy reményt és motivációt adott rengeteg apátiába süllyedt embernek, akik már évek óta távol maradtak a szavazóurnáktól.
Ungár továbbá úgy véli, hogy „a párt nélküli politika ígérete egyszerű délibáb. Mert ez az elmélet azt mondja, hogy Orbán Viktor alternatíva nélküli elutasítása elegendő lesz Orbán Viktor bukásához, márpedig a tapasztalatok finoman szólva sem ezt mutatják.” Szeretném felhívni az LMP-s politikus figyelmét arra, hogy Orbán puszta elutasítása már magában foglalja mindannak alternatíváját, amit ez az akarnok csinált bő egy évtized alatt hazánkból. Az elképesztő nyomorra, a lezüllesztett oktatásra és egészségügyre, a szisztematikus jogfosztásra és a burjánzó korrupcióra mond nemet az, aki nem hajlandó egy gyékényen árulni Magyarország közellenségével. Az összefogás eszméje átlépett a párthatárokon a kampányidőszakban, sőt társadalmi mozgalom ígéretével kecsegtetett.
Az április 3-án bekövetkezett újabb nemzeti katasztrófa tanulsága nem az volt, hogy az együttműködés gondolata eleve kudarcra ítélt. Hanem az, hogy többek közt az eltorzított médiaviszonyok folyományaként hazánk már nem nevezhető demokráciának.
És mert hibrid rezsimről van szó, Ungár azon álma sem teljesülhet, hogy szakpolitikai kérdések mentén politizálva majd feltornázható lesz Őfelsége széttagolt ellenzékének népszerűsége. A Lajtától nyugatra talán így van, de az elmúlt évtized bebizonyította, hogy Orbán számára kizárólag hatalompolitika létezik, hiszen a szakpolitikai kérdésekre is parancsuralmi válaszokat ad. Egyébként pedig semmilyen körülmények között nem fogadható el megváltoztathatatlan adottságként a NER. Összefogás és a következő országgyűlési választások közös bojkottja: Ungárral szemben ezt javaslom én.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.