A tasmán tigrisek avagy erszényes farkasok millió évekkel ezelőtt kezdték benépesíteni Ausztráliát, majd 2000 évvel ezelőtt kihaltak. Tasmánia szigetén még éltek példányaik 1920-ig, amikor az Európából érkező telepesek elpusztították az utolsót is, mert fenyegetésnek vélték őket állatállományukra. A Melbourne-i Egyetem és a Colossal Biosciences biotechnológiai vállalat tudóscsapata - amely kifejezetten a mamutok és a tasmán tigrisek újjáélesztése érdekében jött létre - 2017-re elkészültek az állat teljes génállományának feltérképezésével. Ezt megkönnyítette, hogy a világ múzeumaiban több száz példányt őriznek, néhányat kivételesen jó állapotban, amelyekből mintákat lehetett venni. “A mintánkat egy olyan kölyökből vettük, amit az anyja lelövése után kivettek erszényéből és azonnal alkoholba tettek, ami jól megőrzi a DNS-t” - mondta Andrew Pask, a Melbourne-i Egyetem genetikusa, a tudóscsapat vezetője. A legújabb génszerkesztési technikának, a CRISPR-Cas9-nek köszönhetően ez talán már nincs is olyan messze - írta a BBC.
Bár valóban kivételesen jó állapotban maradt meg a tasmán tigris génállománya, még így is csak töredezett formában, és sok esetben nehéz vagy lehetetlen kitalálni, hogyan illeszkednek a darabok. Segítségül egy kis erszényes, a dunnart jött, amelynek génállománya 95 százalékban megegyezik a csíkos állatéval. A génállomány feltérképezése még csak a kezdet volt, a tudósoknak még hozzá kellett adni a dunnart sejtjeinek génjeit a tigrisekéihez. De még ha van is egy genetikailag releváns tasmán tigris sejtjük, abból életképes embriót kell létrehozniuk, majd azt még el kell helyezni egy megfelelő méhben, ami sokkal bonyolultabb folyamat, mint ahogy hangzik - így tehát sok a még megoldásra váró tennivalójuk. “Már előállítottunk erszényes őssejteket, ami öt évünket vette igénybe. Most ezeket el kell helyeznünk embriókban, hogy teljes, élő állatot kapjunk” - jelentette ki Pask.
Hasonló módon lehet újjáéleszteni a gyapjas mamutokat, amelyek tízezer évvel ezelőtt haltak ki, és sokuk teteme őrződött meg jó állapotban Szibéria örökké fagyott talajában. A Colossal Laboratories, az oxfordi Bioscience és a Harvard Egyetem tudósai a CISPR-technológia segítségével a mamutok fennmaradt génállományát legközelebbi rokonuk, az ázsiai elefánt genomjába építik be, siker esetén a majdan létrejövő állat, a mamufant Szibériában betölthetné azt az ökológiai űrt, ami a gyapjas mamutok kihalásával támadt. De ennek is vannak egyelőre akadályai, a technológia még hiányosságokkal küzd. “Sok tulajdonság, amivel az élő állatok rendelkeznek, a gének több különböző másolatát kívánja meg, de nehéz ránézésre egy rekonstruált genomból megmondani, hányra van szükség. Csak bízni lehet a szerencsében, hogy egy kópia elég, de ez meglehetősen próba-szerencse eleme ezeknek a projekteknek” - magyarázta Michael Archer, a sidney-i Új-Dél Walesi Egyetem paleontológusa.
De nem csak a génállomány rekonstrukciójával lehet kihalt állatokat újjáéleszteni. Az őstulok egy kihalt szarvasmarhafaj, amely ábrázolása szerte a világon felfedezhető a barlangok és sziklák falain. Egykor benépesítette Európa síkságait, a bikák marmagassága az 1,80 métert is elérte. Az 1600-as években tűnt el végleg. Genetikai nyomai megtalálhatók leszármazottaiban Spanyolországban, Portugáliában, Olaszországban és a Balkánon. A genetikusok most ezeket a példányokat “vissztenyésztik”, hogy olyan utódokat hozzanak létre, amelyek tulajdonságai minél közelebb vannak az őstulokéhoz.
Egy másik kezdeményezés, hogy egy elpusztult állat érintetlen sejtjének érintetlen sejtmagját - lényegében kromoszómáit - beültetik egy közeli élő rokona petesejtjébe, és így klónozzák. A nehézség, hogy egy sejt a halála után gyorsan oszlásnak indul. Az erszényes farkas esetében tehát ez nem opció, de más faj esetében lehetséges, hogy sikeres lesz. A pireneusi kőszáli kecske 2000 januárjában halt ki, amikor egy kidőlő fa ráesett a faj utolsó túlélő tagjára. Egyelőre azonban ez a kísérlet sem sikerült, mert három és fél évvel később másodszor is kipusztult, amikor egy újszülött klón utolsót lélegzett egészségtelen tüdejével egy spanyol laboratóriumban.
Sikeresnek ígérkeztek, de megakadtak a kísérletek a különös módon szaporodó déli gyomorköltő békával, amely Ausztrália keleti részén élt és pusztult ki a nyolcvanas évek közepén. A nőstény a petéit lenyeli, a kis békák benne kelnek ki. 2013-ban kezdték klónozását, egy fagyasztott béka sejtjének magját egy közeli rokona üres sejtjébe helyzeték, és sok sikertelen kísérlet után, az osztódni kezdett, végül az embrió formát öltött. “Több százszor próbáltuk ezt sikertelenül, míg egyszer csak valaki azt vette észre a mikroszkópban, hogy a sejt osztódni kezdett” - mondta Archer. De az eredmény nem volt teljes, ebihal vagy kifejlett béka nem alakult ki, a folyamat az embrió fejlődésének egy adott fokán megállt.
A kérdés azonban az, hogy valóban hasznára válik-e az ökoszisztémának, ha egy évezredek, évszázadok óta kihalt állat újra megjelenik benne. Nem alakult-e át közben a természet annyira, hogy más fajok betöltötték a helyét? A klímaváltozás alaposan meggyorsította a folyamatot, azoknak a növényeknek egy része, amivel a mamutok táplálkoztak már eltűntek. Pask nem is gondolja, hogy minden kihalt fajt vissza kéne hozni, de a tasmán tigris esetében még ugyanaz a környezet, mint kihalása előtt: csúcsragadozó volt, jelentős űrt hagyott maga után. Az újraélesztési technikák ezen túlmenően még létező, de nagyon kis számban élő fajok megmentésében is szerepet kaphatnak, például a fehér orrszarvú esetében. Az észak-amerikai feketefejű menyét - amely súlyosan veszélyeztetett faj - esetében már sikerült egy 30 éve elpusztult példány fagyasztott sejtjeiből élő példányt klónozni. Archer szerint a morális megfontolások minden rossz érzés fölé kerekednek. “Etikátlan lenne nem megtenni ezeket. Az etikai helytelenség elsősorban az volt, amikor az emberiség kipusztította ezeket az állatokat. Nem arról van szó, hogy istent játszunk, csak okos embereket, akik megpróbálják helyrehozni azt, amit tettünk” - jelentette ki.
