Algor mortis (a test kihűlése). Emlékszel, esténként, amikor vacogtunk a felfűthetetlen lakásban, milyen jólesett neked a testem melege? Jó takaróink megtartották, néhány perc alatt átmelegedtünk. Elszáll a hő, bolyhos takarónk talán emlékszik rá, s talán egy darabig Te is fogsz még.
Pallor mortis (hullai sápadtság). Nem nagyon szerettem, ha nappali világosban mentünk együtt futni, fiatalos hiúságomban szégyelltem előtted kivörösödött arcomat. Jól futottam, fáradhatatlanul, de féltem, ha meglátod lángra gyúlt bőrömet, azt gondolod magadban, fullaszt a mozgás, puhány vagyok.
Livores mortuales (hullafoltok). Egyszer azt mondtad, nagyon szép a hátam. Később is csak szép szavakkal dicsérted a bőröm, még akkor is, amikor egy-egy újabb tetoválással tértem haza. És akkor is, amikor a strandon takargattam a narancsbőrös combomat. Soha nem érdekelt, csak amikor Te is láthattad.
Rigor mortis (hullamerevség). Sokszor elmesélték, milyen kötött voltam már kislánykoromban is: már az első balettórákról eltanácsoltak. Később még sokáig próbálkoztam lazítani az ízületeimet, mindig irigyeltem a hajlékony, kecses lányokat, de csak álmaimban sikerült a spárga. Mindig csalódottan ébredtem.
Cruor postmortalis (hullai véralvadék). Egyszer annyira örültem apám érkezésének, hogy őrült tempóban felé tartva óriásit estem a küszöbön. Nem volt testem azokban a pillanatokban. Csak jóval később, a vécében megszabadulva harsány pink harisnyámtól, láttam, hogy patakokban folyik a térdemből a vér. Akkor elkezdtem érezni a melegséget.
Decompositio postmortalis (a holttest bomlása). Szorongó gyerek voltam, már egészen fiatalon gyomorbántalmaim voltak. De már nem kell tovább harcolnom, feladhatom. Az egyensúly megbillent, győzött a test, s végül a test is legyőzetik.
Búcsúzóul emelem poharam: ad vitam aeternam!
