Különösképpen beakadt a fideszes fejekben az olimpiarendezés ügye, amely a nagy magyar középhatalmi státusz megtestesítőjeként nyilván hirdetni fogja a haza nagyszerűségét, illetve a térség államaitól való különállóságot. Egyúttal szimbolizálja azt, hogy nekünk, magyaroknak csak nagyot kell gondolni, aztán az úgy is lesz. A valóság ezzel szemben az, hogy csak a nagyot mondás van ebből, hiába vette elő és melegítette fel egy hét alatt két fideszes potentát is az ügyet. Fürjes Balázs után Szijjártó Péter is hirtelen nagyon engedékeny és bizakodó hangnemet ütött meg a leendő pályázással kapcsolatban, ami nyilvánvalóan nagyszerű gondolat mindkét fél részéről, hiszen egyértelműen jelzi, hogy mennyire veszik komolyan az egyszer már egyértelműen kinyilvánított népakaratot.
A Momentum megalakulását és politikai térbe emelkedését hozta anno a Nolimpia kampány, ami olyan léptékűvé nőtte ki magát, hogy a Fidesz már népszavazásra sem merte bocsátani a kérdést, inkább visszalépett a projekttől, amiért mindmáig olimpiagyilkosnak bélyegezi a pártot a kormánysajtó. Pedig nem olimpiaellenességről van szó, csupán a mindent felülmúló esztelen költekezésről kívánták megkérdezni a polgárok véleményét.
Tény, hogy végül mégsem sikerült gátat szabni ennek, Orbán lopakodó olimpiája azóta is gigantikus összegekkel csapolja a költségvetést: üzleti alapon fenntarthatatlan, életképtelen csodacsarnokok állnak félig üresen országszerte, nyáron pedig jön a tíznapos atlétikai világbajnokság, amelyre eddig csak a stadionra 230 milliárdot költött a kormányzat. Ráadásul a költségvetési források elapadása miatt a napokban lépett vissza a kézilabda szövetség a már elnyert 2024-es női Eb-rendezésétől, vagyis valóban elmondható: mikor máskor, ha nem most van itt az ideje az olimpiarendezésről beszélni?