Orwell világa
Ámultak-bámultak a tévénézők, amikor szenzációs felfedezésről számolt be a Magyar Televízió egy este, 1988-ban. Csehszlovák kisfilmet vetítettek egy mindaddig ismeretlen állatfajról, a mocsári olajfalóról. A narrátor elmesélte, hogyan bukkantak nyomára az észak-csehországi iparvidéken, azután meg is mutatták a furcsa lényt. Szakértők vitatták, hogy rendszertanilag a vidrafélék vagy a vízi rágcsálók közé tartozik-e, ám abban egyetértettek, hogy arckifejezése intelligens.
A riportból kiderült az is, hogy a mocsári olajfaló lételeme a szénmonoxid, a friss levegőn fuldokolni kezd – az oxigén megmérgezi, erre utal latin nevének (Pacurofagus oxitoxicus) utótagja. Kedvenc csemegéje a pakurával átitatott szén, rettenetes fogaival felfalja a műanyag kerítést, sőt egy alkalommal kalucsnivá rágta a szemtanúként megszólaltatott Nedbal úr gumicsizmáját is. A stábnak végül hátborzongató kalandok után, egy meddőhányóban sikerül lencsevégre kapnia a környezethez csodálatos módon alkalmazkodó állatot.
Utólag persze elárulták a nézőnek, már aki magától rá nem jött volna, hogy amit látott, az átverés. A prágai filmfőiskola végzős diákjainak 20 perces vizsgafilmje játékos kísérlet: elhitetni a közönséggel a nyilvánvaló képtelenséget. Ehhez komoly rendezői szakértelem kell, és a pimaszul tehetséges ifjú, Jan Svěrák (1965–) mesterien hozza a műfaji kliséket. Remek a dramaturgia, lélegzetelállító díszlet a lepusztult, holdbéli táj, szemrevaló a főszereplő kis gumiállat.
De hát akkor is, az ég szerelmére, el lehet azt hinni józan ésszel, hogy az elárvult kis olajfalót 92-es oktánszámú benzinnel táplálják, cumisüvegből? Vagy hogy szegény pára csak úgy marad meg, ha zárt garázsban a terepjáró éltető kipufogófüstöt okád rá? Márpedig a nézők közül sokan elhitték. Még örülhettek is a happy endnek: a mocsári olajfaló nem tartozik a veszélyeztetett fajok közé, sőt életfeltételei javulnak – mondja a hang, miközben peregnek a szennyezés sokkoló és nagyon is valódi vágóképei.
Környezetrombolás, tudatlanság, közöny, manipuláció paródiája ez a zseniális kisfilm. Kesernyés humora hašeki, hrabali. A bársonyos forradalom előestéjén mutatták be, történelmi pillanatban, amikor tömegek kezdtek ráeszmélni, hogy csúnyán be vannak csapva. Jan Svěrákból nagy rendező lett, az utolsó klasszikus csehszlovák mozi, a Jiří Menzel fénykorát idéző Általános iskola alkotója. Az édesapjával, Zdeněk Svěrákkal készített Kolja Oscar-díjat nyert (1996), sőt tavaly apa és fia hosszú szünet után újabb közös filmmel jelentkezett.
Ám az Olajfalók egyedülálló bravúr, a műfajban azóta sincsen hozzá fogható mestermunka. Pedig a néphülyítés főiskolás diákcsínyből egy emberöltő alatt nagy költségvetésű iparággá fejlődött Ká-Európában, és ebben jócskán lehagytuk visegrádi sorstársainkat. A magyar változat újítása, hogy teljességgel hiányzik belőle a jó szándék meg az önirónia, továbbá hogy a toxikus mocsokban dagonyázó véglény nem a képernyőn látható, hanem előtte ül. A Pacurofagus oxitoxicus után nem kéne csodálkoznunk.