„Katar diadala olyan, mint egy pofon az Egyesült Államoknak, és ennek bizonyítéka Obama elnök kijelentése arról, hogy Katar választása hiba volt” – mondta Júszuf al-Karadávi (1926-2022) miután az öböl menti állam 2010-ben megnyerte a foci vb rendezés jogát. Az akkor már nyolcvan feletti idős úr ezzel a kijelentésével nem a sport rajongóinak, hanem a muszlimoknak üzent.
A „világ muftija” – ahogy sokan hívták – Egyiptomban született, és az Azhar Egyetemen diplomázott teológia szakon (1953). Fiatalon csatlakozott az 1928-ban alakult Muzulmán Testvérek nevű társasághoz, aminek még ma is a legfontosabb feladata a hittérítés (davva), és a nevelés (tarbíjja). (A témáról lásd még: Galgóczi István: A Muzulmán Testvérek három generációja, Népszava, Szép Szó, 2019. július 07.) „Én a davva fia vagyok.” – mondta egyszer. Már az egyetemi évei alatt is politizált, akkor az angolok Egyiptomból való távozását akarta elérni. Az angol- (Nyugat) és az ateista kommunizmus-ellenesség az egész életét végigkísérte. A Testvérek (Ikhván) mindig segítettek a palesztinoknak, pl. az ő támogatásukkal alakult meg a Hamász (1987). A szervezet egyik fő ideológusa a haláláig al-Karadávi volt. A sejk temetésén a Hamász politikai részlegének a vezetője, Iszmáil Haníje is részt vett. De al-Karadávi szemtanúja volt annak a harcnak is, ami az egyiptomi pártok és a Muzulmán Testvérek között zajlott. Ezért egész életében szkeptikus volt az emberek alkotta politikával szemben, és mindig egy saría alapú kormányzás mellett érvelt. Úgy vélte, ezt előbb Egyiptomban kell megvalósítani, majd az arab, végül pedig az iszlám világban. Azaz vissza kell állítani a kalifátust; ez a végső cél.
Al-Karadávit a világnézete miatt többször bebörtönözték. De a börtönben is tanított, és párhuzamba állította a társai és önmaga sorsát a bibliai Józseffel (arabul Júszuf), akit szintén Egyiptomban börtönöztek be. 1960-ban az Azhar Egyetem támogatásával megjelent az európai muszlimoknak írt Törvényes és tiltott dolgok az iszlámban című könyve, ami megalapozta a népszerűségét. Majd folytatásként 1997-ben Dublinban létrehozta a Fatvák és Kutatások Európai Tanácsát. De visszakanyarodva a múlthoz: miután 1961-ben kikerült a börtönből, Katarba költözött.
Az öböl-menti államba már ismert teológusként érkezett. Miközben részt vett az iszlám egyetemi szintű oktatásának a megszervezésében, száműzetése ellenére, 1973-ban az Azhar Egyetemen doktorált. Abban az évben halt meg az Ikhván történelmének második vezetője, és sokan benne látták a jövőt. De a felkérést al-Karadávi visszautasította, és ugyanígy tett 2002-ben, az ötödik vezető (mursid) halálakor. Anvar Szadat elnöksége alatt (1970-1981) megnyíltak a börtönajtók a Muzulmán Testvérek előtt, mert az elnök a politikai hatalmának egyik alapját az iszlámban látta. Ez a nyitás kedvezett a társaságnak, és a vezetőség tagjai a börtönökben töltött évek után úgy döntöttek, hogy a dzsihádjukat ezután a rendszer keretein belül vívják. Kezdetben harmónia volt a két tábor között, de miután Szadat békét kötött Izraellel (1979), a Testvérek elfordultak tőle, és egyre markánsabb kritikát fogalmaztak meg. Az akkori mursid, Omar al-Tilmiszáni (megh. 1986) képtelen volt az Ikhván soraiba integrálni, és a rendszerrel szemben megbékíteni azokat az egyre jobban radikalizálódó fiatalokat, akik a terrorban látták a végső megoldást. 1981-ben egy katonai díszszemlén Szadat elnököt lelőtték. A csoport egyik tagját Ajmán al-Zaváhirinek (1951-2022) hívták.
Szadat utóda, Hoszni Mubárak (1981-2011) érezte, hogy a Testvérek nélkül nem lesz nyugalom, ezért az akkor már katari állampolgárságú sejket 1981-ben meghívta, hogy tartson egy nyilvános istentiszteletet, majd – köszönete jeléül – 1997-ben kiutasította Egyiptomból. Al-Karadávinak 1982-ben jelent meg az Ébresztő! Az elutasítás és a szélsőségesség között című könyve, amiben egyszerre ítélte el a terrorizmust, és az állami erőszakot. Később határozottan elzárkózott az al-Káidától, a 9/11-től, és az Iszlám Államtól. Mindig támogatta a palesztinok harcát és az öngyilkos merényleteket is engedélyezte. Ezért több ország is – USA, Franciaország, Anglia – kitiltotta. Pedig 2004-ben az öngyilkos merényleteket már a „gyengék fegyverének” nevezte. Az al-Káida 1998-ban kiadott egy olyan fatvát, az egyik aláírója Ajmán al-Zaváhiri volt, amelyben dzsihádot hirdettek a „zsidók és a keresztesek” ellen. Ugyanis a keresztes hadjáratok óta a muzulmánok úgy gondolják, hogy számukra a legnagyobb veszélyt a keresztesek jelentik. A keresztesek pedig azok, akik bármely módon és formában rombolják az iszlám vívmányait, és megölik a muszlimokat. A krónikából tudjuk, hogy a szíriai Maara városában a keresztesek még az áldozataik húsából is ettek (1098-1099). „A Maaránál történtek olyan szakadékot mélyítenek az arabok és a franjok (európaiak – a szerző) közé, amelyet több évszázaddal sem lesz képes majd áthidalni.” (Amin Maalouf: A keresztes hadjáratok arab szemmel, Európa Könyvkiadó, 2015) A városban született a híres pesszimista költő, Abú al-Alá al-Maari (973): ”E földnek lakói oszlanak két félre, / Ők, kiknek eszük van, mind hit nélkül élnek, / Mások vallásosak, agyvelejük nincsen.” A költő pár évtizeddel az előbb már említett tragédia előtt, 1057-ben halt meg: „A sors üvegpohárként csap minket a földre, / Senki szilánkjainkat nem szedi már össze.” A holdsarló világában nagyon nem szerencsés keresztes lovagnak öltözni. És azok az angol lovag-szurkolók, akiket nem engedtek be a stadionba, még aránylag kevéssel megúszták.
Al-Karadávi 2008-ban egy olyan fatvával hívta fel magára a figyelmet, amiben azt állította, hogy az iszlám alkoholtilalma ellenére egy muszlim minden olyan italt megihat, aminek az alkoholtartalma nem több 0,5 százaléknál, és ez az alkohol természetes úton képződött, nem mesterségesen keverték a folyadékba. Döntésével kapcsolatban az egyik ellenvéleményt pont az egyiptomi Azhar Egyetem egyik bölcse fogalmazta meg: a Próféta minden alkoholtartalmú ital fogyasztását megtiltotta, és pont. De al-Karadávi döntése elindított egy folyamatot, aminek eredményeként a foci vb ideje alatt, bizonyos helyeken lehetett alkoholt fogyasztani.
A hírekből azt is tudjuk, hogy az LMBTQ-közösség melletti kiállás is kényes kérdés Katarban. Al-Karadávi szerint ezek az emberek bűnösök, és ezeknek a közösségeknek a reklámozása is bűn. Viszont a büntetés feladata az államé, és nem az emberé.
A „világ muftija” egy életen át térített, és nevelt. Több mint 170 könyvet írt, a katari al-Dzsazíra csatornán 1996 óta volt egy sorozata „Élet és a saría” címmel. A következő évben létrehozta az „islamonline” nevű internetes hírportált. 2004-ben pedig a kezdeményezésére megalakult a Muszlim Hittudósok Nemzetközi Szervezete. Napjainkban a muszlimok a Korán után legtöbbször az ő könyveit vásárolják meg.
