- Áron felül, mindent megér

Július: Szilágyi

„Nyertem három olimpiát, de a világbajnokságok nem úgy sikerültek, ahogyan szerettem volna, azokon egyéniben volt egy bronzérmem és egy nyolcas döntős helyezésem. Magamnak hazudnék, ha azt állítanám, nem annyira fontos ez a vb-aranyérem. Ellenkezőleg: rendkívül fontos, nagyon-nagyon örülök, hogy megvan!”

Ezt mondta Szilágyi Áron, miután július 18-án Kairóban elnyerte a szóló kard világbajnoki címet. Tizenöt évvel azután, hogy 2007-ben, csapatban a Fazekas Gimnázium tizenhét esztendős diákjaként – a négyszeres olimpiai és tízszeres vb-aranyérmes orosz Sztanyiszlav Pozdnyakov legyőzésével – a legfiatalabb magyar kardvilágbajnok lett.

Az egyiptomi döntőig viszonylag sima volt az út, Szilágyi a nyolcaddöntőben Szatmári Andrást 15:9-re, a negyeddöntőben az olasz Pietro Torrét 15:8-ra, az elődöntőben a grúz Szandro Bazadzét 15:11-re verte.

Az első helyért vívott asszó viszont felért egy thrillerrel. Elhűlt a magyar küldöttség, amikor a francia Maxime Pianfetti 6:3-as vezetést szerzett. Szilágyi nem dermedt meg, öt tust vitt be egymás után, 8:6-ra fordított. Majd 12:8-ra elhúzott, ekkor már sokan ott látták őt a dobogó tetején.

Pianfetti nem Szilágyit képzelte oda, 14:14-nél utolérte riválisát. Azaz egyetlen találat döntött az elsőségről. Azt is videózták...

Ám a zsűri Szilágyi javára döntött, és lehetett tust húzni az újdonsült világbajnoknak.

Hónapokkal később Markovits László, aki húsz éve a Vasas elnöke, azt mondta az extraklasszis vívóról: „Ő az a saját nevelésű sportolónk, aki egy személyben megtestesíti azokat a versenyzői és emberi értékeket, amelyeket a Vasas-család – velem együtt – lényegesnek tart.”

Szilágyi persze nem csupán Angyalföld élő legendája. S igazán jó lenne hinni, hogy ő, nem pedig – mondjuk – Németh Szilárd a jelenkori Magyarország arca.

Augusztus: Titmus

Jól kezdődött az augusztus: a hónap első napján Ariarne Titmus brutális, 1:52,82-es részidőt produkált a szintén szédítő világrekordot (7:39,29) úszó ausztrál 4x200-as női gyorsváltó befejező embereként. A 200-as egyéni világcsúcsot (1:52,98) máig Federica Pellegrini tartja, ám az olasz versenyző 2009-ben még cápadresszben érte el az időt álló eredményt.

Titmus már májusban remekelt: 400 m gyorson (3:56,40) megdöntötte az amerikai Katie Ledecky világcsúcsát (3:56,46). Amikor a 2021-es tokiói olimpián ugyanebben a számban megelőzte Ledeckyt, és elnyerte az aranyérmet, édesapja azt suttogta: „Nem hiszem el! Elvesztettem a hangomat. Nem hiszem el!”

A lány ennél szimplábban fogadta, hogy világcsúcsot javított: „Az a legjobb az egészben, hogy többé nem kérdezik meg tőlem, vajon mikor döntöm meg a rekordot.”

Azért az se semmi, hogy Titmus egy személyben a 400 m gyors olimpiai bajnoka (2021), rövid (2018) és hosszú pályás világbajnoka (2019), rövid (2018) és hosszú pályás világcsúcstartója (2022). Ezzel minden idők legnagyobbjai közé emelkedett, csatlakozott például az amerikai Janet Evanshez, akinek az 1988-as olimpián elért 400-as világrekordja (4:03,85) 18 évig állt fenn, míg a francia Laure Manaudou (4:03,03) megdöntötte.

Ilyen előélet után Titmus megtehette, hogy kihagyja a budapesti világbajnokságot. „A Nemzetközösségi Játékokra akarok összpontosítani” – mondta. Azokon négy aranyat nyert: győzött 200, 400, 800 m gyorson, s ehhez járult a Madi Wilsonnal, Kiah Melvertonnal, Mollie O’Callaghannel együtt elért 4x200-as világcsúcs, amely az úszóhistória első 7:40-en belüli ideje (7:39,29).

A Terminátornak becézett Titmus jó évet zár, és életében nem felejti a huszonkettőt.

A számára fenséges 2022-ben lett huszonkét esztendős.

Szeptember: Federer

A Laver Kupát 2017-ben Prágában tartották meg először, aztán Chicagóban, Genfben, Bostonban rendezték. Mindannyiszor Európa teniszcsapata győzött: sorrendben 15:9-re, 13:8-ra, 13:11-re, majd a múlt évben – nem elírás – 14:1-re.

Ráadásul az idei viadalon első ízben állt össze egy csapatban Roger Federer, Rafael Nadal, Novak Djokovic és Andy Murray. (Négyen együtt – csekélység – 66 Grand Slam-tornagyőzelmet számláltak.)

További külön szám volt, hogy a londoni találkozón Federer utoljára versenyzett. Mondhatni, ideális helyszínen búcsúzott, hiszen nyolcszor nyert Wimbledont.

A szeptember végi tornán párosban lépett fel, oldalán azzal a Nadallal, akivel negyven hivatalos meccset vívott (24-szer a spanyol, 16-szor a svájci nyert), ezek közül kilencet Grand Slam-torna döntőjében játszott. Jack Sock és Frances Tiafoe azonban nem elérzékenyülős típus: a két amerikai – 4:6, 7:6 után – a döntő rövidítésben 11:9-re nyert az óriások ellen.

A meccs után Federer sírt, Nadal sírt, mindenki sírt. A búcsúzóhoz bement a pályára a felesége, négy gyermeke, valamint a torna névadója, a 84 éves Rod Laver. A két csapat tagjai a levegőbe dobálták a fehér sport – egyáltalán: a sport – klasszikus alakját.

Majd az utolsó napon újabb csoda történt. A Laver Kupán a pénteki győzelmek egy, a szombatiak két, a vasárnapiak három pontot érnek. Az első nap után 2:2 volt az állás, a második után 8:4-re vezetett Európa.

Majd a záró napon Sock és Felix Auger-Aliassime a döntő rövidítésben 10:8-ra legyőzte Matteo Berrettini és Murray párosát, aztán Auger-Aliassime világszámot produkált, felülmúlta Djokovicot (6:3, 7:6), végül Tiafoe a 6:1-re elvesztett első szett után a második játszma tie-breakjében 13:11-gyel egyenlített, s a döntő rövidítésben 10:8-ra nyert Sztefanosz Cicipasz ellen.

Győzött a World Team 13:8-ra.

John McEnroe kapitány boldogan harsogta: „Olyan nincs, hogy a világválogatottat egymás után ötször megverjék!”

A második estén még Heltai Jenő jó Agárdi Péterére emlékeztetett: a hangját sem lehetett hallani.