Még órák vannak hátra a kezdésig, de máris 50-60 ember gyülekezik a Planetáriumnál, a Krisna-hívők szokásos karácsonyi melegétel- és élelmiszercsomag-osztásán. Szombat reggel van, a vasárnap és hétfőn is megrendezett segélyakciónak csak az első napja, mégis időben jöttek, ugyanis nem akartak kockáztatni, hogy a sor végére kerülve lemaradnak a káposztafőzelékről és a tartós élelmiszereket tartalmazó csomagról.
Ahogyan a rászorulók, úgy a szervezők is számítottak a nagy rohamra, ezért a várható tumultus elkerülése érdekében mindig, most is sorszámokat kezdtek osztani kilenctől a déli kezdésre. Sokan láthatóan megkönnyebbültek a sorszámozás miatt, és miután biztosították helyüket a várakozók között, feloszlott a sor, és a tömeg is: többen elsiettek, mondván, elintéznek még pár dolgot.
Utóbbiak egyike a negyven körüli Judit, aki három gyerekével érkezett, és eleve úgy tervezte, hogy reggel csak sorszámért jön, aztán a kezdésig hátralévő több mint két órában kihasználják a tavaszi időt, játszótérre mennek. Tavaly jött először a karácsonyi osztásra, akkor még direkt egyedül, gyerekei nélkül. Fél óráig sétálgatott a sátrak körül, mire rászánta magát és beállt a sorba.
– Nem gondoltam, hogy idejutok, de a gyerekek miatt le kellett tennem a büszkeségemet – idézi fel Judit, hogy milyen érzésekkel viaskodott akkoriban. A hat, a nyolc és a tizenegy éves gyerek apjáról évek óta nem tud semmit, így támogatásra sem számíthatnak tőle. Korábban bolti eladóként dolgozott, de a koronavírus-járvány alatt elvesztette a munkáját. Azóta talált új állást, még valamivel többet is keres, mint előző munkahelyén, de minden annyival drágább lett, hogy alig tudja kigazdálkodni négyük megélhetési költségeit, ehhez minden lehetőséget, segítséget, támogatást meg kell ragadnia – például a karácsonyi étel- és csomagosztást.
– Először attól rettegtem, hogy ismerőssel találkozom itt. De aztán azzal nyugtattam magam, hogy itt senki nem sétálgat ilyenkor ok nélkül, szóval, ha nekem ciki, hogy itt vagyok, akkor neki is az
– meséli Judit, aztán a gyerekeire pillantva azzal folytatja: – Jöttek velem, mert idén nem tudtam kire hagyni őket. De nem is akarok többé titkolózni előttük, mert arra jutottam, az, hogy egy dolgozó anyának itt kell sorban állnia, az nem az én szégyenem, hanem ezé az országé! Indulatosan kezdett a mondatba, de végül megbicsaklott a hangja: – Dolgozom, gyerekeket nevelek, és nem akarom őket bántani. Mégis hajléktalanokkal együtt kell egy ingyenkonyhán sorban állnom.
Szilaj Péterné, a szombati akciót szervező Magyarországi Krisna-tudatú hívők Közösségének szóvivője úgy fogalmaz: – Az a sor, amit itt látunk csak a jéghegy csúcsa, többen szorulnak adományra, de sokan vannak, akik még félnek elfogadni a segítséget. Aki ide eljön, már fel meri vállalni, kénytelen felvállalni, hogy rászoruló. Ez utóbbi kapcsán megemlíti, hogy
sokakat épp a nagy sajtóérdeklődés tart vissza, aminek kétféle hatása is van ilyenkor: egyfelől emiatt rászorulók maradhatnak távol, mert nem akarnak fotókon, videókon szerepelni, félnek, felismeri őket ismerős, rokon. Másfelől nagyon is fontos bemutatni, hogy nem szégyen elfogadni a segítséget, bárki kerülhet olyan kiszolgáltatott helyzetbe, amikor egy tál meleg étel vagy csomag is sokat jelenthet.
Mindez különös jelentőséget kap a karácsonyi csomagosztásokon, ahol tartós élelmiszert adnak, vagyis ilyenkor elsősorban azok jönnek, akik nagyon nehezen boldogulnak, de még van otthonuk, háztartásuk: nyugdíjasok, rokkantnyugdíjasok, egyedülálló szülők mellett, mind több családnak is stabil karácsonyi programmá vált a „krisnás osztás“.
A szóvivő szavait alátámasztja, hogy a sorban állók többsége öltözete, ápoltsága alapján nem tűnt nagyon rászorulónak. Többségük udvariasan elutasítja a kérdéseinket, még név nélkül sem akartak beszélni magukról. Végül egy harmincas évei végén járó férfi enged. Ő nem egyedülálló, de nem akarta, hogy az élettársa is eljöjjön vele.
– Pedig akkor két csomagot is vihetnénk, de ott még nem tartunk – jegyzi meg keserű mosollyal a férfi.
Amikor arról beszél, hogy egy Pest-megyei általános iskolában tanár, szomorúság helyett inkább dühöt lehetett érezni hangjában: – Szerintem nem kell bemutatnom a tanárok jövedelmi viszonyait.
Pedagógus párommal nemhogy venni, bérelni sem tudunk lakást, az anyósomék házában élünk. – Leginkább attól tartok, hogy valamelyik tanítványom családjával futok itt össze. Úgyhogy igyekszem gyorsan lezavarni az egészet – búcsúzik, mielőtt gyorsan bepakolna mindent a hátizsákjába és sietős léptekkel távozna.
A segélyszervezetek közös tapasztalata, hogy az utóbbi négy hónapban olyanok is megjelentek az étel-, de főleg az élelmiszer-osztásokon, akiket addig nem láttak – mondja Szilaj Péterné.
A karácsonyi osztás afféle zárórendezvény is, hiszen december elején indult az Ételt az Életért Alapítvány országos akciósorozata. Karácsony három napján összesen háromezer adag ételt osztanak ki helyben és további ezernyolcszázat hajléktalanellátókhoz eljuttatva, emellett összesen 3 ezer – tésztából, lisztből, tejből, pékáruból, édességekből – álló élelmiszercsomagot vehetnek át a rászorulók. – Kiszámíthatatlan, mennyire lesz elég a háromezer csomag, szeptember óta meredeken emelkedik a segítséget kérők száma – emlékeztet a szóvivő.
