Na, idén is fekete karácsonyunk lesz – gondolta az asszony, miközben kinézett a szürke, ködös hajnali égre, és feltápászkodott. Kiment a konyhába, elkészítette szerény reggelijét, mely mindig pirítósból és tejeskávéból állt, aztán elindult a piacra, hogy megejtse a szokásos nagybevásárlást így az ünnepek előtt. Vitte magával a banyatankot, a kerekes bevásárlószatyrot. Nem szégyellte, bár nem volt még igazi „banya”. Ötvenéves volt mindössze, de a keze már tönkrement. A csúz görcsbe rántotta minden ujját, ízületi bántalmak gyötörték éjjel-nappal, nem bírt cipelni. Húzta hát a terhet, mint az igát is, egész életében.
Hosszú listát állított össze, hiszen a vendégek listája sem rövid, akiket várt az ünnepekre.
A töltött káposztája messzi földön híres, ahogy a mákos és diós bejglije is. Nagy a család, ki kell tennie magáért minden évben. Pulykát, halat kell venni, kocsonyának valót, a gyümölcskenyérhez mazsolát, aszalt gyümölcsöket, a fára díszeket, szaloncukrot… ó, se szeri, se száma! Az asszony szerette a piacot. Voltak megszokott helyei, ahol már ismerték, megbízható, szép árut kapott és emberséges hangot. Városi lány volt világéletében, de a kofákkal úgy társalgott, mint valami tősgyökeres falusi asszony, szinte még a tájszólásukat is átvette. A szupermarketeket nem szerette. Szédült az árubőségben, nem volt kihez szólnia, órákig tolta a bevásárlókocsit ide-oda a gondolák között. Amit venni akart, azt nem találta, viszont megakadt a szeme ezen is, azon is. Így azután, mire hazaért, kiderült, hogy egy sereg dolog hiányzik, egy sereg dolgot meg fölöslegesen vásárolt. A piacon mindent kapni. Élelmiszert, de más egyebet is, ami a fa alá kerülhet. Az asszony kétszer fordult ma. Először megvette a főznivalót, aztán elindult még egyszer, hogy ajándék után nézzen. Erről is listája volt, hogy senki ki ne maradjon. Gyerekei, azok házastársai, az unokák, mind-mind számíthattak valami kedves, szép és ötletes ajándékra. Az asszony remekül értett a meglepetésszerzéshez. Ha az ajándék hétköznapi volt is, mindig megtalálta a módját, hogy a körítés, a csomagolás, vagy a huncut kísérő szöveg személyre szabott és váratlan legyen, amitől a legegyszerűbb, mindennapos használati tárgy is ünnepi, értékes ajándékká válik, és mindenki arcára igazi örömmosolyt csal. Nem kapkodta el a vásárlást. Többször is körbejárta a piacot, meg-megállt itt is, ott is, de mivel minden fillér számít, alaposan tájékozódott az árak felől, mielőtt kinyitná a bukszáját. Egy percre megtorpant a férfi fehérneműket, ingeket kínáló kínai standja előtt. „Milyen szép, meleg flanelingek! Éppen olyan színben, amit az ura is szeret. A szürke megy a hajához, a kék meg a szeméhez. Szürke-kék kockás flaneling, jó meleg, kell az télire! No meg, gatyák is vannak itt, jó kis pamutanyagból, hármasával csomagolva, éppen az ő mérete! Az asszony, rátekintve a listájára, úgy találta, mindenkinek megvett mindent, amit tervezett. Jókedvű lett, szinte tánclépésben lejtett haza, magában dudorászva. A lakásba érve betolta a banyatankot a szobába, és boldogan bontogatni kezdte a csomagokat: a Barbie-babát az unokának, a make-upot a menyének, a villanyborotvát a fiának… A végére maradt az urának szánt flaneling meg a pamutgatyák. Akkor megállt egy pillanatra. A csomag lecsúszott az öléből a földre. Csak nézett maga elé és lassan eleredtek a könnyei. A könnyek koppanva hulltak a celofánra, olyasféle hangot hallatva, mint falusi konyhákban a ketyegő tik-tak óra. Ha lett volna kedve hozzá, tán még mosolyog is magán: „Istenem, de bolond vagyok!”
