Nagy figyelem kísérte a nyugati sajtóban a magyar uniós támogatásokról szóló megállapodást. Nem lehet ugyan az emberektől elvárni, hogy a külföldi lapokat böngésszék és elmélyedjenek abban, a határainkon túl miként is vélekednek Magyarországról, de nem árt tudni, hogy nem csak az a „valóság” létezik, amit itthon láttatni akarnak velünk. A Süddeutsche Zeitung egyetlen szavas címet adott a témáról szóló cikkének: „Eljátszotta”, de úgy is fordíthatnánk, „elszámította magát”. Ez a megközelítés általánosságban jellemző a nyugati lapok értékelésére: a magyar kormányfőnek nem jött be az a stratégiája, hogy 19-re lapot húz, az Európai Bizottság, illetve az uniós tagállamok egyre profibban kezelik a magyar kormány zsarolási kísérleteit.
A másik tanulság, amire a Frankfurter Allgemeine Zeitung világított rá, most bizonyosodott be igazán, hogy Magyarország mennyire magára maradt. Mert ugyan Brüsszel valamelyest mérsékelte az eredeti súlyos forrásmegvonásra vonatkozó javaslatát, a 6,3 milliárd eurós befagyasztás mértékét jelzi, hogy ez a 2014-2020 közötti támogatásoknak (az önrészt nem számoljuk bele) durván a negyede. Ám ezt az „enyhítés” után is rendkívül kemény előterjesztést minden tagállam, tehát Olaszország és Lengyelország is támogatta. Szövetséges nélkül maradtunk.
A propaganda meghamisíthatja a valóságot, de a számok nem hazudnak. S ha Magyarország gazdasági teljesítményét, az itteni átlagfizetések mértékét, vagy akár a minimálbér összegét kívülről szemlélik, csak azt látják: Magyarország az EU egyik legszegényebb állama lett. Ezt emelte ki cikkében a Neue Zürcher Zeitung, miközben mi éveken át azt hallhattuk, mennyire jól élünk és évek múlva utoljérjük Ausztriát.
Ha ezeket az értékeléseket vesszük számba, okafogyottá válik a kérdés, győzelemnek tekinthető-e magyar szempontból a megállapodás az EU-val.