A történelem furcsa fintoraként idén ősszel Nagy-Britannia Konzervatív Pártjának vezetője és az ország miniszterelnöke, először az angol történelem során, egy indiai bevándorló család gyermeke, a hindu vallású Rishi Sunak lett. A 42 éves Sunak beruházási bankárként dolgozott, 2015-ben fordult a politikához és választották be képviselőként a Parlamentbe, hogy azután Boris Johnson kormányában 2020 februárjától pénzügyminiszterré emelkedjen.
Sunaknak még a nagyszülei emigráltak az indiai Pandzsábból Kelet-Afrikába. Apja Tanzániában, anyja Kenyában született. A két család 1960-ban vándorolt be Angliába, ahol Sunak apja orvosként dolgozott, anyja pedig egy kicsiny gyógyszertárat vezetett. Sunak kiváló neveltetést kapott: Oxfordban, majd az amerikai Stanford Egyetemen tanult. Itt ismerkedett meg feleségével, egy indiai milliárdos leányával, akit 2009-ben vett feleségül. Az asszony, Akshata Murthy mintegy egymilliárd dollár értékű vagyonnal rendelkezik.
A Sunak család története a legszorosabban összekapcsolódik az angol gyarmatosítás történetével. Anglia az 1600-as évek elejétől került kereskedelmi kapcsolatba Indiával, hogy azután 1757-től egyre nagyobb területeket vegyen ott tulajdonba. Ez eleinte a Brit Kelet-indiai Társaság égisze alatt játszódott le. Az önálló hadsereggel rendelkező angol társaság a palási csatában erősítette meg katonai uralmát a térségben, ahonnan selymet, pamutot, teát és ópiumot importált. Az angol gyarmatosítók alaposan megcsapolták India kincseit, miközben a nyomor rendkívüli mértéket öltött a szubkontinensen. Az 1770-es évek elején mintegy 10 millió indiai halt éhen. Ennek nyomán sokszor voltak lázadások, majd 1857 májusában hatalmas felkelés robbant ki az angol uralom ellen, amit egy évig tartó harcokban véresen levertek, hogy 1858-ban India hivatalosan is angol koronagyarmattá váljon.
A meghódított Indiát a brit birodalom “koronaékszerének” nevezték. Ezt mintegy szimbolizálta és India kirablásának mintegy jelképe lett a híres és hatalmas, ma 106 karátos Koh-i-Noor gyémánt, ami az angol királynői korona közepén díszeleg, s amire a viktoriánus korszak Angliájában úgy tekintettek, mint “India meghódításának történelmi jelképére.” Találó kifejezés, hiszen ezt a gyémántot a Brit Kelet-indiai Társaság rabolta el egy fiatal indiai maharadzsától 1849-ben.
Az angol gyarmati uralom, amelyre ugyancsak ráillik Anglia akkori legnagyobb költőjének, Rudyard Kiplingnek 1899-ben kelt megfogalmazása, miszerint az a “fehér ember terhe” (white man’s burden), a gyarmatosítást “civilizációs misszióként”, a fehér ember “kötelességeként” állította be. A hasoncímű vers minden bekezdése azzal kezdődik, hogy “vállald a fehér ember terhét”, küldd fiaidat a távolba, “hogy szolgálják a fél ördög és fél gyermek” bennszülöttek civilizálásának küldetését. Kétségtelen, hogy Anglia vasúthálózatot épített Indiában, ami a világ negyedik legnagyobb vasúthálózata lett. Sok szép épület is jelzi az angol gyarmatosítás útját: a kalkuttai gótikus Szent Pál katedrális, vagy India legnagyobb könyvtára, a kalkuttai Nemzeti Könyvtár, az Új-Delhiben felépített parlament és a bírósági épület Mumbaiban. Vitathatatlan, hogy az angolok modern iskolákat építettek, és olyan oktatási rendszert vezettek be, amely máig meghatározza az indiai oktatást.
Az angol uralom ugyanakkor nagy pusztítást okozott Indiában. Egyes becslések szerint ennek az uralomnak mintegy 35 millió indiai esett áldozatául. Csupán az 1943-44-es bengáli éhínség idején, miközben Churchill hatalmas gabonaszállítmányokat vitetett Angliába, négymillióan haltak éhen Bengálban. A számos súlyos angol kegyetlenkedés, mint az 1857-es vagy az 1919-es a hírhedt pandzsábi, Amritszár-beli mészárlás mellett India hatalmas vérveszteségeket szenvedett a két világháborúban is. Az I. világháborúban, amikor Anglia megkérdezés nélkül India nevében is hadat üzent Németországnak, másfél millió indiai szolgált a Brit Indiai Hadseregben, és hatvanezren veszítették életüket. A II. világháborúban 2,5 millió indiai harcolt angol parancsnokság alatt. A polgári áldozatokkal együtt India ekkor 3 millió embert veszített.
1930-ban egy amerikai történész, Will Durant látogatott el Indiába, és félelmetes beszámolót írt róla: “Az brit uralom, a nyereségre törő angol kereskedelmi társaság felelőtlen és gátlástalan rablása, megvesztegetései és gyilkosságai immár 173 éve tartanak.” Miközben a XVII.-XVIII. században az indiai gazdaság a világgazdaság 23 százalékával volt egyenértékű, 1947-ben, az ország felszabadulásakor csak 4 százalékkal részesedett belőle. India kimaradt a XIX.-XX. század nagy gazdasági átalakulásából. Az angol gyarmatosítás történetéről és következményeiről Shashi Tharoor 2016-ban megjelent A sötétség kora: a brit birodalom Indiában (An Era of Darkness: the British Empire in India) című könyve ad részletes leírást.
Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy az egykori gyarmatok mai állapotáért nem kizárólag az angol uralom a felelős. Ezt tanúsítja a háromnegyed évszázada független India mai helyzete is. Én magam sokfelé jártam a világban, de két indiai látogatásom élménye maradandóan bennem él, hiszen ilyen nyomort a világ más tájain sehol sem láttam. A mai India népességének egynegyede nyomorban él, bár a Világbank elismerően nyugtázta, hogy az ország a felére csökkentette a mély nyomorban tengődők számát.
Ennek ellenére 374 millió ember nem jut ma sem megfelelő táplálékhoz, egészségügyi ellátáshoz és megfelelő szálláshoz. 445 millió ember nélkülözi a tiszta ivóvizet és az elektromos áramot. Napjainkban a hatalmas, 23 hivatalos nyelvet beszélő, 1,4 milliárd népességű India egy főre jutó nemzeti jövedelme (GDP) alig haladja meg a 2000 dollárt, ami fele a koszovói vagy moldovai, és tizede a magyarországi szintnek, a világ átlagának pedig mindössze a 16 százalékát éri el. Ezt aligha lehet csupán a gyarmati uralom következményének tekinteni.
Igaz, hogy az afrikai volt angol gyarmatok közül Ghána, Kenya és a 220 milliós lakosságú Nigéria nagyjából hasonló, vagy csak kicsivel magasabb szinten áll, azonban az észak-afrikai Egyiptom majdnem 4000 dolláros jövedelmi nívója a kétszerese, Dél-Afrika fejenkénti 7000 dolláros jövedelme pedig több mint háromszorosa az indiainak. Nem beszélve a két kis, ugyancsak gyarmati létből jött ázsiai sikerországról, Szingapúrról és az 1997-ben a brit kézből kínai fennhatóság alá került Hong Kongról, melyeknek 60 ezer és 50 ezer dolláros jövedelme a gazdag európai országokéval egyenlő.
Az indiai nyomor és az angol uralom indiaiak hatalmas tömegének elvándorlásához is vezetett. Indiaiakat vittek például az angolok a Kenya-Uganda vasút építésére, ültetvényekre dolgozni, és nagy tömeg indiai szolgált az afrikai angol gyarmatosító elit mellett. Ugyanakkor indiai kereskedők is áttelepültek Afrikába. Dél-Afrikában 1,3 milliós, Mauritiuson mintegy 900 ezres indiai bevándorló lakosság él, Afrikában összességében mintegy 3,5 milliónyian vannak. Amikor India 1947-ben felszabadult a gyarmati uralom alól, a brit gyarmatosítókhoz szorosan kapcsolódó indiaiak nagy tömege vándorolt át Angliába. Napjainkban mintegy másfél milliónyi indiai származású angol állampolgárról beszélhetünk.
Az Angliában élő indiaiak nem kis része valójában elangolosodott és jómódúnak számít. Foglalkoztatási arányuk 2021-ben azonos volt a bennszülött angolokéval, viszont az értelmiségi pályákon és a vezető állásokban 43 százalékos arányt képviseltek, bőven meghaladva a tősgyökeres britek 31 százalékát. Anglia hat leggazdagabb embere közül három indiai származású. Érdemes felidézni Thomas Babington Maculay angol politikus és kormánytag 1835-ös beszámolóját a parlamentnek, amelyben beszámolt egy úgymond kinevelt indiai kiszolgáló rétegről, mely “vérét és színét tekintve indiai, de ízlését, véleményét, erkölcsét és intellektusát tekintve angol.”
Közéjük tartozik a multimilliomos Sunak család is. És most ez a magasan képzett és dúsgazdag hindu vette át Nagy-Britannia vezetését. India visszaütött.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.