Siralmas a kép, ha megnézzük, hova vezette Orbán Viktor az országot. Mintha feldúlt virágágyást látnánk, vagy inkább, ha túlságosan is borús a hangulatunk, holdbéli tájat.
Az „ársapkás” benzinkutaknál vagy benzin nem volt, vagy hosszú sorok álltak. Az infláció csúcsokat döntöget, az élelmiszerárak az egekben. Lassan annyiba kerül egy kiló kenyér, amennyiből nem is oly rég kényelmesen megebédelhettünk egy átlagos kifőzdében. Hiány van cukorból, sok helyen a tejből is.
Az oktatásban egymást érik a tüntetések, sztrájkok, polgári engedetlenségi akciók. Nemcsak állami iskolák tiltakoznak, hanem a kormánynak kedves egyházi intézmények is. A közegészségügy állapotáról mindennél többet mond egy nemrég nyilvánosságra hozott felmérés eredménye: a Policy Solutions kutatása szerint a magyarok több mint háromnegyede úgy véli, aki ma Magyarországon valódi esélyt szeretne magának biztosítani a gyógyulásra, annak magánegészségügyi ellátást kell igénybe vennie.
Az állam pont akkor döntött úgy, hogy nem tekinti elsődleges feladatának a szociális biztonság megteremtését, amikor a legnagyobb szükség lenne rá. A Fidesz felrúgta azt a választási ígéretét, hogy fenntartja a rezsicsökkentést. Postahivatalok százai mellett rendőrőrsök, kulturális és sportlétesítmények, éttermek és szállodák zárnak be szerte az országban. A magyar kormány külpolitikája maga a megtestesült kudarc. Orbán elszigetelődött a nemzetközi porondon, az uniós pénzek egy része késve, másik része talán soha nem érkezik meg.
Kinek mit intézett a kormánya, ugyebár.
A Fidesz igyekszik „külső ellenségre”, az ukrajnai háborúra és – az amúgy Orbán által is megszavazott – „brüsszeli szankciókra” hárítani a felelősséget. Ennek azonban csak azok dőlnek be, akik kizárólag a kormányzati propagandából és a fideszes pártsajtóból tájékozódnak. Matolcsy György jegybankelnök minapi kirohanása nemcsak azt jelzi, hogy mekkora bajban van az ország, hanem azt is, hogy a „válságközeli helyzet” döntően a magyar kormány rossz intézkedései, elhibázott gazdaságpolitikája miatt alakult ki.
Addig, amíg a világban gazdasági konjunktúra volt (és akadály nélkül ömlött az EU-támogatás), a miniszterelnök eljátszhatta a kormányzás látszatát. Amikor tényleg kormányozni kellene, becsődöl.
Az, ami napjainkban történik, érzékletesen mutatja, miért hasznos, ha parancsuralmi rendszer helyett demokrácia működik egy országban. A parancsuralmi rendszer ugyanis – szemben a demokráciával – csak igen mérsékelten képes az önkorrekcióra. Vagy éppen semennyire.
Orbán módszeresen számolta fel a külső kontroll lehetőségét. A kegyúrként adományozott pozíciók elosztásakor mindinkább egyedüli szemponttá vált a megbízhatóság és a vazallusi hűség. A kormány kiiktatta az egyeztetéseket a valódi szakmai szervezetekkel, mindent elkövetett, hogy ellehetetlenítse és elfojtsa a független civil szerveződéseket. A piaci verseny helyébe a fideszes oligarchák monopóliuma lépett.
Nincs min csodálkozni. Törvényszerű volt, hogy előbb vagy utóbb eljutunk oda, ahol most tartunk.