- Rock and roll a király nélkül

Fészkelődik az ember, nincs meccs egy sem, lehet VAR-gumiszoba és megannyi kilenc, tíz perces hosszabbítás, mégis csak vb a vb, futball a futball. Nem sokára jön majd Felcsútról a PAFC–Mezőkövesd. De mi még könnyen vagyunk, az M4 kiküldött riportereinek jóval nehezebb lesz, mert nekünk be sem kell kapcsolnunk a „kövesdi” tévét, rájuk viszont gyötrelmesebb akklimatizálódás vár, mintha a perui Cuzco 3400 méteres tengerszint feletti magasságába érkeznének.

Luis Enrique még náluk is nagyobb bajban van. Az ABC című spanyol újság azt írta a Marokkó elleni blamázs után: „Se harc, se terv, se gól.” Az angol Daily Mail meg azt: „A marokkóiak 120 percig a saját térfelükön táboroztak, meghívták Luis Enrique játékosait, hogy nyerjék meg a mérkőzést. Ám a spanyolok – a korábbi találékonyság és kifinomultság nélkül – nem tudták ezt megtenni.”

E megfogalmazások tökéletesen tapintanak a lényegre. A spanyolok ugyan a Costa Rica elleni 7-0-val kezdték a világbajnokságot, de azóta egyetlen gólt szereztek, átjátszották Japánnak az utolsó csoportmeccsüket, és kétszer döntetlent értek el. Ebben Luis Enriquének nem csupán azért nagy a felelőssége, mert ő (volt?) a szövetségi kapitány, hanem azért is, mert ő állította ki ezt – a Marca szerint – „középszerű” csapatot.

Abból az országból tudott ilyen rémesen válogatni, amelyben minden bokorban van minimum két játékos valamennyi posztra. Ám a szakvezető úgy látta jónak, ha a középpályás Rodri a középhátvéd, ha az időt álló Busquets mellett két tinédzsert szerepeltet a védelem és a támadósor között, ha center nélkül játszatja együttesét, Moratát rendszerint a padra ülteti.

S tán még a megfelelő labdarúgóknál is jobban hiányzott az elképzelés. Ösztönösen az Atlasz meglehetősen szelíd oroszlánjai ellen sem lehet futballozni, így aztán semmi különös nincs abban, hogy ez a taktikailag súlyosan hátrányos helyzetű, látens spanyol csapat elbúcsúzott a vb-től.

Svájc Luis Enriquéje Murat Yakin. A Neue Zürcher Zeitung szerint „nemcsak azért, mert a válogatott kigúnyolta a nagyokkal szinte egyenrangú önképét, hanem azért is, mert semmi nem utalt arra, hogy a szakvezető meg akarná nyerni a meccset”. A kritika persze a portugáloktól elszenvedett 1-6 után íródott, a szerbek 3-2-es legyőzése még nem adott okot a bírálatra.

Közbevetőleg megjegyzem: mit szólnak most a magyar miniszterelnök kedvencei, a szerbek? Nem elég, hogy nyeretlen tökutolsók lettek a csoportjukban nyolc kapott góllal, de olyan garnitúra is elbánt velük, amely hatot számlált akkor, amikor szomszédaink már otthon voltak. Némi öröm nekünk, hogy a lehető leggyengébb ellenfél jutott az Eb-selejtezőkön a második kategóriából (is), ez azonban nem csökkenti fájdalmunkat, hogy a világbajnokságtól oly messzire kerültünk, mintha azt más planétán rendeznék.

A portugálok viszont – érthetően – lelkendeznek, a Publico című lap például így áradozott: „Nem, nem Tarantino filmes képzeletének birodalmában vagyunk. Nem Hollywood, hanem maga a valóság, ami kedden Lusailban történt.”

A szövetségi kapitánytól korántsem függetlenül. Fernando Santos kihagyta Cristiano Ronaldót, és a talizmán helyett a csapatba állított Goncalo Ramos ragyogó mesterhármast ért el. A huszonegy éves Benfica-játékos azt a tételt igazolta, hogy „végy egy jó csatárt”; bizony, ez sokszor fontosabb, mint a „végy egy jó kapust”. Sokat tudnának erről mesélni most Svájcban, ahol szomorúan konstatálták, hogy bizony hideg tél van, ilyenkor nem várható Sommer-time.

Az A Bola című portugál lap szerint „Fernando Santos minden fronton győzött”, magam meg úgy vélem, kétszeresen nyert, mert annál jobb párosítást, hogy Marokkó következik, nem lehet kapni a legjobb nyolc között. Meg merte húzni a nyerő változtatást, pedig hallható volt, a második félidőben miként követelték a portugál szurkolók Cristiano Ronaldo bevetését. A hajrában becserélt sztár nem volt túl hálás: miközben társai a drukkerekkel ünnepeltek a fényes diadal után, bevonult az öltözőbe.

Talán azért is volt nyűgös, mert kiderült: már nem az a helyzet, hogy a válogatott elképzelhetetlen nélküle, a király nélkül is rock and roll volt Katarban. Elvis Presley persze ma is él a lemezeken, CR szintén örök legenda marad, de lassan vége a dalnak, lehet idézni az Are you lonesome tonight végéről, hogy they can bring the curtain down, lehúzhatják a függönyt.

Ramos nem így véli. Azt mondta a számára felejthetetlen mérkőzés után: „Cristiano Ronaldo továbbra is a csapat vezére, sőt mindannyiunk bálványa.”

A srác a nyilatkozatot is ugyanúgy érzi, mint a kaput. Mindent elvisz.

Kedden negyedszer volt válogatott, a világsajtó pedig már „csodagyereknek” nevezi. Kissé lekéstek a kollégák, mert a Benfica hívei hónapok óta „varázslónak” hívják. Az ifjú csatár a Bajnokok Ligájában is úgy köszönt be, akár a vb-n: augusztusban mesterhármast ért el a dán Midtjylland elleni selejtezőn (4-1). A válogatottban november 17-én, Lisszabonban, a nigériaiak elleni előkészületi mérkőzésen (4-0) debütált; csereként, de góllal.

Nálunk meg még mindig bizonyos Laidouniról hablatyolnak.

Magam kíváncsi leszek a portugál összeállításra a legjobb nyolc között, mert ha Fernando Santos úgy határoz, együtt lehet a pályán Joao Mario és a varázsló. Apropó, negyeddöntő! Azt értik, hogy miért játszanak a brazilok és a horvátok pénteken, az angolok és a franciák meg szombaton? Az előbbi kettő hétfőn, az utóbbi páros egy nappal korábban jutott tovább.

De abba is hagyom, mert FIFA-ügyekben miért épp ebben keresnék valami logikát?