Ballada a Rottenbiller utcáról
Az az utca, a Rottenbiller,
ott mentem bérházak között.
Kísért a reggel napsütéssel,
felettem vércse röpködött.
A nagyapám itt „működött”
anno az Állatorvosi
Egyetemen. A sors közös,
míg beáll halkan a troli.
Útközben nem volt semmi gikszer,
a nyári nap szépen sütött,
és szálltak a rigók a hírrel,
hogy a mai napunk örök.
Nem fog a bérházak ütött-
kopott fala leomlani,
és a szmog se lesz ma büdös,
míg beáll halkan a troli.
Talán a múltban járok, hittem,
talán az idő körkörös,
és mégsem múlik el a minden,
akár hajdani füstködök.
A könyvesboltban egy zömök
úr szolgált ki, a kínai
boltban kamera tükrözött,
míg beállt halkan a troli.
Ajánlás
Nem vagyok már régen kölyök,
ennyit el lehet mondani.
Utcák! A délelőttötök
elviszi halkan a troli.
Méz és bürök
Múltba hív a gyurgyalagszó,
újra hív a régi nap.
Láthatatlan, égi lasszó
most nyakamra ráakad.
Kecskebéka brekkenése,
áradó patak vize,
játszótéri padba vésve
egy régen kihűlt ige.
Hangya mászik és keresgél,
és ki tudja, mit talál?
Bármi várja, tőle nem fél,
várja őt élet-halál.
Engedelmes-engedetlen
én is éppen itt ülök,
és a múltnak íze bennem
néha méz, néha bürök.
Hársfa alatt
Itt ülök egy hársfa alatt,
vihar jön.
A tavasztól ezt a nyarat
öröklöm.
A nyaramtól meg azt az őszt,
mi jön majd.
Szél közelít, tőle a lomb
felsóhajt.
Nincs még sötét trolik járnak
sokáig,
innen-oda elvisznek még
akárkit.
Egyszer nap tűz, máskor eső
meg ömlik.
Annyi minden megváltozott,
a föld is.
Az égen a felhőszántás
hantjai,
szél ekéje barázdát vág
hajnalig.
