Hétvégébe zárva a macska.
Az ablakon túl kezdődő hét.
Hétfői bádogok, zörgő kedd.
Dongó, rozsdás szerda.
A csütörtök tépett fóliasátra.
Ezt látja a macska, nem fél tőle.
Nem lép rá péntekre, hétfőre.
Van egy külön macskaidő.
Lakásból kitekintő, múlhatatlan.
Van valahol egy macska.
Nem engedi megsimogatni magát.
Így nem lehet belépni másik időbe.
Hogy amit ölelnék, visszakarmol.
Ki fogunk szabadulni a vasárnapból.
Piros alufólia zörög a szélben.
A hónapok lakatlan gyárépületei.
Idegen macskák futnak távol.
Nem tud közelebb jönni, ami előz.
Lehet, hogy macska vagyok valójában.
És ezért minden üresség és idegenség.
Mert elszaladtam, elbújtam.
Bokrok alatt alszom át a nyarat.
Az évek gyomok szőtte területek.
Hogy ahová visszatérek, elkésett.
Üres leszállások, bomlott bőröndök.
Lakik bennem egy macska.
Ettől van minden önkarmolás.
Idegen macska menekül belőlem.
Ennél is hűtlenebb tudok lenni.
Mint ahogy madár sincs most az égen.
Nem jönnek közelebb macskák egészen.
A dorombolás határon túli vihar.
Nekünk csak a szomj jutott.
Ki fogunk szabadulni a vasárnapból.
Alvó macskával ölemben.
Lágyult léptekkel osonok.
