Orwell világa
Méltóbb emléket aligha állíthatott volna neki az utókor: róla nevezték el a magnólia, azaz a liliomfa egyik különösen szép fajtáját. Dzsanaki Ammal (1897–1984) virágok, növények között töltötte hosszú életét. Az első indiai nőnek, aki doktori címet szerzett botanikából, a sejtgenetika volt a szakterülete, a kromoszómák szerkezetét, viselkedését és öröklődésbeli szerepét kutatta. Sokoldalú tudós, egy személyben növénygeográfus, etnobotanikus, paleobotanikus – kihalt növények szakértője –, kísérleti növénynemesítő, sőt egy tibeti expedíción eladdig ismeretlen növényeket gyűjtött és rendszerezett.
Hat évtizedes pályafutása bővelkedik eredményekben. Társszerzője egy úttörő munkának, a termesztett növények első kromoszómaatlaszának. Olyan cukornádat nemesített, amely megterem az indiai szubkontinensen. A biodiverzitás fontosságáról értekezett – jócskán megelőzve korát. Egy régi fotón kollégái, öltönyös-nyakkendős európai urak között látjuk, szerényen meghúzódva, mégis összetéveszthetetlenül. Kortársait zavarba hozta, hogy a hagyományos indiai viseletben járó nő modernebb náluk.
Apja bíró volt Kerala államban, anyja egy brit gyarmati főtisztviselő és egy indiai asszony házasságon kívül született lánya. A hétgyermekes család tágas, előkelő házban élt. A lányok tanultak, zongoráztak és a könyvtárat bújták, de Dzsanaki kedvence kezdettől a hatalmas, buja kert volt. Mindent tudni akart a növényekről, csillapíthatatlan szenvedélye a megszállottságot súrolta. Elvégezte a Queen Mary’s College-ot, tanított egy madrászi leányiskolában, majd amerikai ösztöndíjjal képezte tovább magát a doktorátusig (1936).
Éppen Nagy-Britanniában járt egy szakmai kongresszuson, amikor kitört a háború, és a szigetországban ragadt. A rangos Királyi Kertművelési Társaságnál kapott kutatói állást, ebben is ő lett az első nő. Rendíthetetlenül dolgozott, nem zökkentette ki az élelmiszer-fejadagok szűkössége, sem a Luftwaffe bombázása. Kivételes felkészültsége és intuíciója gyakran elképesztette a többieket. Olyan kérdéseket fogalmazott meg, amelyekre azóta is keresi a választ a tudomány.
Mindamellett a családi visszaemlékezések szerint nagynéninek elbűvölően kedves volt. Unokahúgainak és azok lányainak sokat mesélt fiatal éveiről. Például hogy egyszer napsárga szárija alatt becsempészett magával Angliába egy kis indiai pálmamókust, társnak, hogy ne maradjon egészen egyedül a ködös idegenben. Valóban így történt-e, vagy csak a gyerekek örömére ötlötte ki, már meg nem mondható.
Hazatért a közben függetlenné váló Indiába, személyesen Nehru miniszterelnök hívta egy kutatóintézet élére. Ám újdonsült beosztottai nem szenvedhették, hogy egy nő dirigáljon nekik.
Terveit rendre megfúrták, vezetői tevékenységét ellehetetlenítették. Dzsanaki Ammal keservesen csalódott, de nem esett kétségbe: a terepmunkára összpontosította figyelmét. Ott volt igazán elemében ez a „nomád tudós”. A szabad ég alatt, szépséges növényei között nemcsak az emberiség egyetemes tudását gyarapította – lelke is vigaszra talált.