Megpróbálunk olyan metaforát keresni, amelyet országunk mai urai is értenek. Ha egy futballcsapat nem a labdával törődik, hanem direkt és folyamatosan csak lábra megy, akkor a bíró először sárga lapokat oszt, aztán pirosakat. Ennél kicsit rosszabb a helyzet, ha rögtön a bíróval kezdik. A lényeg az, hogy így semmiképpen se nyerik meg a meccset, talán el se jutnak a végéig. Nem a magyar kormány az egyetlen, amelyik minden problémáját másra, itt Európában leginkább „Brüsszelre” próbálja kenni, de a miénken kívül egy sem annyira együgyű és arrogáns, hogy a végletekig hajtsa az agressziót, tekintet nélkül barátai, szomszédai és üzletfelei érdekeire. Utóbbiak nélkül pedig egymaga áll – mindenkivel szemben, esélytelenül.
Lehet laposakat pislogva felhánytorgatni, hogy az Európai Parlament nyomása alatt az Európai Bizottság politikai döntést hozott, amikor az Unió történetében először életbe lépteti a pénzeket előfeltételekhez kötő kondicionalitási eljárást (amelyet eleve a magyar kormányra gondolva hoztak létre), de hát a világon minden politika. Az is az, hogy Orbán nem tűr semmilyen ellenőrzést, se parlamentit, se bíróságit, se ügyészségit, se számvevőszékit, se civilt és pláne nem a szabad sajtóét. Aki politikával támad, politika által vész el, mondaná egy mai Jézus Péternek, hátha Orbán is meghallja.
Az is politika, amikor az Unió soros elnökségét betöltő Csehország úgy alakítja a szavazási sorrendet, hogy Magyarország többé ne zsarolhassa a többi 26 országot a globális minimáladó vagy az Ukrajna számára felveendő közös hitel ügyében. A következő két hétben előbb ezekről kell dönteni és majd csak utána arról, mennyi pénzt fognak zárolni a Magyarországnak hét évre betervezett 22 milliárd eurós felzárkóztatási alapból (meg esetleg még a Covid-járvány utáni 5.8 milliárdos helyreállításiból is). Csehország, amennyire tudni lehet, a Visegrádi Négyek tagja, azaz egyik legszorosabb szövetségesünk. Amikor erről a faramuci helyzetről kérdezték, Navracsics Tibor azt felelte, hogy semmi sem bonthatja meg a visegrádiak egységét – és elnevette magát, hiszen a kormány egyik legokosabb tagjaként tudja, hogy ez mekkora hülyeség, de mit van mit tenni, ezt kell mondania.
A magyarhoz képest az Európai Unióban minden más kormány „baloldali”, akárcsak az Európai Parlament négy nagy, néppárti, szociáldemokrata, zöld és liberális frakciója, sőt, a konzervatív német kereszténydemokrata-keresztényszociális uniópártok is. Orbán magányossága meg fog mutatkozni, amikor az EU pénzügyminiszteri tanácsában majd szavazásra kerül – nem az ő, hanem az ország sorsa.
Végül is valamit azért majd kapunk. Az, hogy az EU nem von meg minden pénzt Magyarországtól, két okkal magyarázható. Egyrészt nem akar végképp kiszúrni ezzel a szerencsétlen néppel, bárhogy is szavazott a választásokon. Másrészt a kormányra egyedül az ostor és a répa módszerével lehet hatni. Minden egyes kifizetést feltételekhez fognak kötni, de közben ott lebegtetik majd Orbán orra előtt az áhított répát. Ennek kedvéért a legtöbb makacs jószág hajlandó tenni pár lépést.