Fontos és érdekes. Ez a két jelző, amikor, egy nem túl jó filmre kérdeznek rá és úriemberi választ kell, vagy szeretnénk adni a béke és nyugalom érdekében. A Weinstein-botrányt kirobbantó New York Times cikket jegyző két újságíró történetét elmesélni igyekvő mozifilm, az Azt mondta épp ilyen. Fontos és érdekes. Mert hát, mire is vállalkozott Maria Schrader rendező? Megmutatja milyen (volt) az élete az újságíróknak – a világ boldogabbik felén –, felhívja a figyelmet a hatalommal való visszaélésre, az abúzusra és a szexuális szinten való kihasználás tényszerűségeire és azoknak a humánumra gyakorolt hatásaira. De ha egészen pontos szeretnék lenni, akkor a fő cselekmény arra összpontosít, hogyan született meg a Times történetének egyik legismertebb cikke, melyet 2017. október 5-én publikáltak és Harvey Weinstein bukásához vezetett, miután végül kiderült, hogy több mint nyolcvan nő nyújtott be panaszt a producer ellen a hatóságokhoz. Egy cikk, mely alapvetően megváltoztatta a világot – valóban ritka és esszenciális esemény. Az erről készült film semmilyen formában sem az.
Nagy dilemma ugyanis, hogy a cikket jegyző két újságíró, Megan Thowe és Jodie Kantor személye vajon van-e annyira figyelemre méltó, hogy egy egészestés mozifilm készüljön belőle és Maria Schrader rendezése az egyértelmű nem választ szolgáltatja.
De, ugyanakkor azt is fontos megjegyezni, hogy ez a valóságban lehet akár igen, így a probléma jelen esetben az alkotó oldalon keresendő. A két újságíró karaktere egyszerűen lapos és az alapvető probléma Rebecca Lenkiewicz (Ida, A rabbi meg a lánya) forgatókönyvénél kezdődik, mely a két zsurnaliszta bestsellerén alapszik, de míg a regény szolgáltat érdekességeket a szakmáról az átlag befogadónak, a film bánatos közhelygyűjtemények sora csupán. 2022-ben úgy jellemezni az újságírót, hogy ha kell, egy menekültekkel teli szobában panírfüzetbe jegyzetel, egészen banális. Miképpen az is, hogy a két protagonista még ebéd közben is csak beszél ahelyett, hogy enne. Ha épp nem írnak, akkor mindig van a közelükben egy becsukott laptop és egy-egy papucsférj – természetesen mindig kéznél. Utóbbi persze kötelező kellék, az oknyomozó újságírók 0-24-ben dolgoznak. Megan Thowne karaktere totálisan egysíkú, kemény nő és punktum. Jodie Kantorral legalább kezdett valamit Maria Schrader: míg az előbbit alakító Carey Mulligan alakítása túlságosan szimpla, ezért nem is jó őt nézni, Zoe Kazan alakítása ellenben érzelemmel teli, így hála neki legalább némi életszerűség is szorult a műbe annak jobb pillanataiban.
Persze, lehet azt állítani, hogy az Azt mondta nem is a két újságíróról szól, hanem egy cikk megszületésének dokumentarista hátteréről és akkor ez egy posztmodern blöff. Ám, mindazonáltal nem szól Harvey Weinsteinről sem, mert róla sem tudunk meg semmivel többet, mint ami a 2017-es publikációban megjelent. De hát, őt taglalni nem is lenne méltó... Az amúgy korábban a kitűnő Stefan Zweig: Búcsú Európától rendezője most szemmel láthatóan nem tudta eldönteni mit szeretet volna leforgatni. Dokumentumfilm-szerű játékfilmet, vagy fikciót, esetleg finom propagandát? Ashely Judd felesleges szereplését pedig bárcsak tudnám feledni – miután a többi szereplő vagy archív felvételeken vagy csak jelképesen, utalásokon keresztül vagy indirekt fényképezve van jelen.
