Igazi Európai Egészségügyi Uniót: ha nem most, mikor? Néhány héttel ezelőtt ezzel a címmel zajlott a 25., jubileumi európai egészségfórum az ausztriai Bad Hofgasteinben. Ebben a kérdésben a tagállamok és az uniós politikusok megosztottak: sokan - így a Fidesz–KDNP kormány is - a nemzetállami szuverenitás bástyája feladásának tartanák, ha Brüsszel több egészségügyi hatáskört kapna.
Az EU hét évtizedes történetében az egészségügy a legutóbbi időkig perifériára szorult. Az uniós pénzeszközök töredékét fordították közvetlenül az egészségügyi infrastruktúra fejlesztésére vagy betegség-megelőzési programokra. Árnyaltabb megközelítésben ugyanakkor tény, hogy nagy számban születtek az egészséget érintő uniós döntések, csak álcázva, más szakterületeken: például a fiskális kormányzás, a kutatás, a környezetvédelem, a szociálpolitika, a fogyasztóvédelem vagy a belső piac szabályozásának égisze alatt.
A 2019. évi európai parlamenti választás kampányában a baloldali és zöld pártok jelöltjei érzékelték legerőteljesebben, hogy az uniós polgárok sokasága nem csupán egységes tőke- és munkaerőpiacot, hanem Szociális Európát szeretne. Az európai progresszív baloldal ismerte fel, hogy befektetni az emberbe kell, és ehhez meg kell erősíteni a szociális és jóléti, ezen belül az egészségügyi rendszereket, és fel kell számolni a tűrhetetlen esélykülönbségeket.
A szociáldemokrata Ujhelyi István a kevés európai parlamenti képviselő közé tartozott, akik az Egészségügyi Unió (akkor még Európai Egészségügyi Minimumszolgáltatás) létrehozását már a koronavírus támadása előtt szorgalmazták.
A Covid-19 járvány felkészületlenül érte az EU valamennyi tagállamát. Ezért a régió emberéletekkel, hatalmas gazdasági és társadalmi veszteségekkel fizetett. A népegészségügyi és gazdasági krízis azonban esélyt teremtett a korábban elképzelhetetlen közös európai egészségpolitika kereteinek kialakítására. Frank Vandenbroucke, Belgium szocialista egészségügyi minisztere úgy fogalmazott, hogy az Egészségügyi Unió melletti kiállás azt jelenti, hogy az EU gondoskodik, véd és szolgál.
S valóban: 2020 őszétől az Európai Parlament kezdeményezésére az EU hivatali szervezeteiben és döntéshozó testületeiben felgyorsult az Egészségügyi Unió létrehozására irányuló munka. Bővítették az Európai Járványügyi és Betegségmegelőző Központ hatáskörét. Az oltóanyag ellátás koordinálása mellett új gyógyszerstratégiát és rákprogramot is vitára bocsátottak. Döntés született az európai egészségügyi adattér létrehozásáról, amely mérföldkő az EU digitális átalakulásában. Ígéretes fejlemény, hogy az EU 2021-2027. évi költségvetésében az egészségügyre fordított összegek a korábbi 13-szorosára, 5,3 milliárd euróra emelkedtek.
A járvány visszaszorulásával sajnálatosan csökkent az egységes európai egészségpolitika iránti lelkesedés és kötelezettségvállalás is. Ursula von der Leyen bizottsági elnök 2020-ban még hitet tett egy erős európai egészségügyi unió mellett, „ahol 27 ország együttműködik a válságok megelőzése és az azokra való felkészülés és reagálás terén.” 2022. szeptemberi európai parlamenti beszédében már meg sem említette a közös uniós egészségügyi kompetenciák ügyét.
Nem kétséges, hogy az ellátási egyenlőtlenségek felszámolása iszonyúan sok pénzt igényel, és az nem is cél, hogy a 27 tagország teljesen egyforma egészségügyi szolgáltatási rendszert üzemeltessen.
De az tűrhetetlen, hogy a járványkezelés különbségei, hazai átpolitizáltsága miatt Magyarországon a koronavírus közel háromszor annyi áldozatot szedett lakosságarányosan, mint a szomszédos Ausztriában.
Tűrhetetlen, hogy a 100 ezer lakosra jutó kórházi szakdolgozók száma kevesebb mint fele a német vagy dán aránynak (2019), és a bérelmaradás azóta is nővérek ezreit késztette külföldi munkavállalásra. Ezért az Európai Egészségügyi Unió következő intézkedése a tagállamok egészségügyi minimum követelményeinek megállapítása kell legyen.
Ujhelyi Gasteinben sürgette, hogy a bankok minősítéséhez hasonló stressz-tesztekkel mérjék fel az ellátás fehér foltjait és minőségi problémáit a tagállamokban, majd az adatok kiértékelése után hozzák létre azt az általános európai kritériumrendszert, amelyet minden uniós ország egészségügyi rendszerének garantálnia kell. A szakértők úgy vélték, hogy előbb-utóbb elkerülhetetlen az uniós alapszerződés módosítása, és ezen belül az egészségüggyel kapcsolatos hatás- és jogkörök úgynevezett osztott (EU és tagállami) gyakorlása.
Felvetődött, hogy pl. közegészségügyi vészhelyzetben közös, uniós szintű döntésekre lenne szükség. Annál is inkább, mert a világjárvány tapasztalatai alátámasztották, hogy a bezárkózás, a különutas megoldások zsákutcát képviselnek. Morális szempontból is elfogadhatatlan, ha áthidalhatatlan gazdasági és kulturális különbségekből fakadó egészség-egyenlőtlenségekre, eltérő közigazgatási berendezkedésre hivatkozva kifogásolják az uniós egészségügyi hatáskörök bővítését.
Az Európai Egészségügyi Unió barátai azt szeretnék, ha a 2024. évi európai parlamenti választási kampány az egységesülő egészségpolitika előnyeiről is szólna. Hazai közvéleménykutatások igazolták, hogy a szakma és az önkormányzatok elsöprő többsége egészségügyi uniót kíván, és a minden tagállamra kiterjedő, Európa jövőjéről szervezett, nemrég zárult nagyszabású civil konzultáció is emellett voksolt. A nemzeti egészségpolitikák elsődlegessége mellett érvelő populista hamisságokat - a magyar egészségügy katasztrofális helyzetének ismeretében – könnyű leleplezni.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.