Az ember tényleg nem akart hinni a szemének: egymás után harmadszor esett ki a világbajnoki címvédő már a csoportkör után. Negyedik lett kvartettjében Olaszország 2010-ben, harmadik Spanyolország 2014-ben, és megint csak negyedik Németország 2018-ban.
Az utóbbi végzetét Dél-Korea okozta. Méghozzá akkor, amikor már semmi esélye nem volt a továbbjutásra. Kikapott Svédországtól 1-0-ra, Mexikótól 2-1-re, majd a 92. percig 0-0-ra állt a német csapattal szemben, amely a selejtezőkön mind a tíz meccsét megnyerte, negyvenhárom gólt szerzett, és mindössze négyet kapott.
Joachim Löw szakvezető válogatottja 2016. július 7-től, a franciáktól az Európa-bajnokság marseille-i elődöntőjében elszenvedett 0-2 óta csaknem két éven át, 23 mérkőzésen át veretlen maradt: tizenhétszer győzött, hatszor döntetlent ért el. Aztán 2018. március 27-én 1-0-ra kikapott a brazil csapattól, a gólt a most is kerettag Gabriel Jesus fejelte a berlini Olimpiai stadionban.
Kazanyban a hosszabbításban szöglethez jutott az ázsiai együttes; a labda Kim Jung Gvon elé került, aki a bal felső sarokba emelt. A dél-koreai futballista ünnepelt, ám az asszisztens lest jelzett. A debütáló VAR vizsgálójából rászóltak Mark Geiger amerikai játékvezetőre, hogy nézze meg az esetet a pálya menti monitoron. Megnézte, és azt látta, Toni Kroos pöckölt Kim Jung Gvon elé, azaz nem volt off-side.
Majd már Manuel Neuer kapus is felment, ám a dél-koreaiak megszerezték a labdát, Dzsu Sze Dzsong pedig hosszan előrerúgta azt. Szon Hung Min rástartolt, három méterrel az üres kapu előtt utolérte, és könnyűszerrel a hálóba passzolta.
A Neuer – Kimmich, Süle, Hummels, Hector (Brandt) – Özil, Goretzka (Thomas Müller), Kroos, Khedira (Gomez), Reus – Werner összetételű favorit 2-0-ra kikapott, búcsúzhatott Oroszországtól.
A nemzetközi sajtó szétszedte a vesztest. A Sport Bild azt írta: „Ez a legnagyobb német gyalázat a világbajnokságok történetében. A válogatott először bukott el a csoportkörben.” A svájci Blick első oldalán az állt: „Megablamázs”. A másik svájci lap, a Neue Zürcher Zeitung arról számolt be: „A német válogatott már hazafelé tart. A csapatnak nincsenek vezetői és ötletei.” Az argentin újságok közül a Clarín „a német mítosz végéről” cikkezett, míg a La Nacion időjárás-jelentéssel vegyes kommentárt közölt: „Az előző nap esett az eső Kazanyban. Huszonnégy órával később a németek fejére szakadt az ég.”
A holland Voetbal International szerint „Németország bolondot csinált magából”. A belga La Derniere Heure kifejtette: „Az a mondás, hogy a végén mindig a németek nyernek, immár semmit sem ér.” Az olasz La Gazzetta dello Sport pedig a squadra azzurra 1966-os kínos búcsújára utalt: „Ez most Németország Koreája.”
A The Sun című angol bulvárlap kárörvendett: „A bolygó egyetlen angolja sosem fog belefáradni abba, hogy boldogan előássa ezt az eredményt, függetlenül attól, mi történik a háromoroszlános csapattal.” A brazil Estado de Sao Paulo pedig elégtételt érzett a négy évvel korábbi 7-1-ért: „Dél-Korea megbosszulta Brazíliát.”
Japán együttese nem keltett nagyobb szenzációt a dél-koreainál, de messzebbre jutott, mint a másik ázsiai csapat. A csoportmérkőzéseket a kolumbiaiak elleni meglepő 2-1-gyel kezdte, s ezzel megalapozta nyolcaddöntős részvételét. A diadal értékét növelte, hogy a legyőzött dél-amerikai együttes mindkét további találkozóját – kapott gól nélkül – megnyerte, és a négyes első helyezettjeként került a legjobb tizenhat közé.
Az egyenes kieséses szakasz első fordulójában a japánok „kolumbiai” formában futballoztak. A második félidő elején hét perc alatt két gólt szereztek a belgák ellen, előbb Haragucsi, majd Inui küldte a labdát Courtois kapujába.
A vörös ördögök a pokol tornácán jártak, és nem úgy festett, hogy felzárkóznak, a játék menete inkább azt sugallta: hamarosan 3-0 lesz a száguldozó távol-keletiek javára.
A vörös ördögök a pokol tornácán jártak, és nem úgy festett, hogy felzárkóznak, a játék menete inkább azt sugallta: hamarosan 3-0 lesz a száguldozó távol-keletiek javára.
Kavasima kapus talán éppen a harmadik japán gólról ábrándozott, amikor Vertonghen a tizenhatos oldalvonalától középre próbálta fejelni a labdát. Túl jól sikerült, a lecsúszott fejes a bal felső sarok felé tartott, de a hárítás nem okozhatott volna problémát, ha a japán háló őre nem bámészkodik el. Mire észbe kapott, a labda kínosan a „hosszú”, azaz a bal sarokba hullt.
Nem sokkal később Fellaini újabb – kevésbé szerencsés – fejessel egyenlített, majd elérkezett a 94. perc, amikor Japán sarokrúgáshoz jutott. Aztán a saját szögletéből gólt kapott. A beívelést Courtois lehúzta, kidobta De Bruyne-nek, ő továbbpasszolta Meunier-nek, akinek középre játszott labdáját Lukaku átlépte, és Chadli a helyére tette (3-2).
Fortuna bőkezű pártfogása nagyban kellett a sikerhez, de abban alighanem az is szerepet játszott, hogy Roberto Martinez, a belgák szövetségi kapitánya az angolok elleni találkozón kilenc játékosát pihentette. Ráadásul a „kettővel” is győzelmet aratott (1-0). A nyolcaddöntőben aztán maradt szufla a végéig, igaz, az egyenlítő és a győztes gólt egyaránt cserejátékos érte el.
A belga Le Soir így áradozott: „Csodaemberek.” Közülük azonban Thomas Meunier bevallotta: „Null-kettőnél azt gondoltam, mindennek vége.”
A japánok a peches kiesés ellenére sem veszítették el a fejüket. Szurkolóik a meccs után Rosztovban, ahogyan korábbi találkozóikon is, akkurátusan kitakarították azt a szektort, amelyben drukkoltak honfitársaiknak. S ez még semmi. Mert néhány órával a találkozó után az orosz takarítóbrigád bement az ázsiaiak öltözőjébe, és azt látta, ragyog minden. A japán játékosok szintén szem előtt tartották, hogy ne hagyjanak koszt maguk után.
Még akkor se, ha az ellenfélnek piszok mázlija volt.
