A médiaegyensúly helyrebillenését, a jobboldali sajtó térnyerését ünnepli a kormány félhivatalos pártlapjának jegyzetírója. A részletekbe nem mennénk bele, akit érdekel, majd megveszi féláron (mármint a reális árhoz képest; amennyiért adják, az a papírárat sem fedezi), vagy elolvassa bárhol, ahol kötelező megvenni, a könyvtáraktól a közintézményeken át az iskolákig. Elő is lehet rá fizetni: az agitáló hirdetést annak a lapszámnak a fényképével illusztrálják, amikor a kormány – hogy is mondjuk szépen - kénytelen volt átkeretezni az egész választási kampányt, és nyilván a szavazás végeredményét is meghatározó rezsihazugságot. Számháború helyett maradjunk a KSH úgynevezett tényeinél, azokat egyelőre még elfogadja a hatalom: a statisztikai hivatal szerint a háztartási energiáért jelenleg 62,1%-kal fizet többet a lakosság, mint mielőtt a rezsicsökkentésnek nevezett állami ármanipulációt felülírta a valóság. És most nézzük, milyen címmel számolt be erről a fejleményről a változás napján a kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében Orbán Viktor második kedvenc napilapja: „Rezsicsökkentés: újabb lépés a családok védelmében”.
Az egyensúlynak a médiában nyilván sokféle mérőszáma lehet. Az is beszédes, amikor a saját dicső múltját néhány esztendőnyi pártszolgálattal meggyalázó Figyelő az utolsó életévében a maga (állítólag) 2-3 ezres példányszámával nagyságrendekkel több „hirdetési” bevételt húzott be – szinte kizárólag az államtól, azaz tőlünk adófizetőktől -, mint a 30 ezer fölötti példányban eladott, piacvezető HVG (ha a kedves olvasó legközelebb meghall valami sirámot arról, hogy a „brüsszeli bürokraták” milyen kegyetlenül elfogultak a magyar kormánnyal szemben, mielőtt elmorzsolna egy könnycseppet, gondoljon arra: a minden szükséges adattal rendelkező Európai Bizottságnak immár negyedik éve nem sikerül eldönteni azt az egyszerű kérdést, hogy ez a fajta irányított hirdetéselosztás nem minősül-e esetleg tiltott állami támogatásnak).
Egyszóval, ha van kéznél egy szatyor szám, bármit – és bárminek az ellenkezőjét – ki lehet belőle mutatni (lásd még: átlagbér, infláció). Amivel viszont nagyon nehéz trükközni, az a kommunikáció eredménye. Például olyasmi, hogy a kormánypárti szavazók kétharmada nem tud róla: a magyar miniszterelnök az EU eddigi összes, Oroszország elleni szankciós csomagját megszavazta. Meg arról sem, hogy a szóban forgó szankciók semmilyen formában nem érintik a magyar gázbeszerzést (tehát az „olcsó” orosz gáz semmiképpen nem miattuk drága). Sőt, arról sem, hogy egyelőre a magyar importolajat sem szankcionálják– éppen ellenkezőleg: a bojkott miatt az Ural típusú olaj Európában úgyszólván eladhatatlan, ezért mi, kibújva a korlátozások alól, kifejezetten olcsón kapjuk.
Ha már itt tartunk:tegnap óta különösen keserű mellékíze lesz a kormány országszerte látható bombás plakátjainak. De a kiegyensúlyozott sajtójuk majd ezt is megmagyarázza (a kommentszekcióban már az éjszaka folyamán megszületett a megfejtés): „Ezúttal Lengyelországban gyilkoltak Brüsszel szankciós rakétái”.