Az USA-nak gyakorlatilag nincs meg a képessége, hogy kis, gyors aszteroidákat leküzdjön, még észrevenni is nehéz őket, eltéríteni sem lehet, pláne atomrobbantással, ami még nemzetközi jogi akadályokba is ütközhet. A virtuális történetből kiderült, nem működtek megfelelően együtt a kormányzati szervek és a tudományos hálózatok, az ilyenkor megállíthatatlanul terjedő félrevezető információk, hazugságok komolyan hátráltatják az intézkedések hatásosságát.
Az szimuláció azzal kezdődött, hogy “felfedezik” a TTX22 nevű aszteroidát, amely a Föld felé közelít. Olyan gyors azonban, hogy kevés az idő a megvizsgálására, eltérítésére vagy elpusztítására. Nincs garázs, ahol rakéták arra várnak, hogy aszteroidákra vadásszanak, nincsenek meg a képességek az olyan fajta pályamódosításra, mint amilyet a DART művelt. Annak előkészítése, megvalósítása is több, mint öt évig tartott, ráadásul ilyen mozgási energiával végre hajtott módosítás 12 féle módon képzelhető el, ezeket még ki kell dolgozni. A nukleáris robbantás nem jó megoldás, kisebb, még mindig veszélyes darabok szétszóródása lehet az eredménye.
Végül a résztvevők egyetértettek abban, hogy a legnagyobb hiányosság az idő volt. Az aszteroida azért pusztított, mert a felfedezés és a becsapódás között szűk volt az időablak. Ennek az ablaknak a kitágítása kritikus fontosságú. "Egy évtized elég kényelmes időkeret ahhoz, hogy képesek legyünk tenni valamit, ami hatékony lenne" - mondja Stickle. "De harminc év lenne az ideális. Ez elég idő a részletes megfigyelésekre, a tervezésre, az űreszköz megépítésére és arra, hogy valami nagy dolgot mozgásba hozzunk. Még arra is lenne időnk, hogy felküldjünk egy pót megoldást, ha valami elromlana."
