vallomás;szakma;Orbán Ráhel;boldogulás;narratívák;

- Orbán Ráhel szerint neki mindig kicsit túl kellett teljesítenie amiatt, hogy az apja a miniszterelnök

A beszélgetés során elmesélt „egy” esetet, amikor szerinte a szakmai munkájában is volt jelentősége annak, hogy Orbán Ráhelnek hívják.

Orbán Ráhel szerint „mindig kicsit túl kellett teljesítenie” amiatt, mert az apja a miniszterelnök – ekképp vélekedett Orbán Viktor miniszterelnök saját lábon álló lánya a Brandfestivál pénteki napján a 444 beszámolója szerint.

A beszélgetés egészen 20. percéig nem tudni, hogy a pódiumon ülő „rendkívül sikeres üzletasszony, családanya, kreatív igazgató tulajdonképpen a miniszterelnök lánya”, akiről kiderül, azért ment ki bébiszitterkedni Párizsba, hogy ott megtanulhasson franciául, mert ez volt az egyik felvételi követelmény abban a svájci iskolában, ahol tanulni akart.

Orbán Viktor lánya Papp-Váry Árpádnak, a Magyar Marketing Szövetség alelnökének úgy fogalmazott azzal kapcsolatban, milyen úgy ennyire sikeresnek lenni, hogy közben a miniszterelnök az apja:

„Nem tudom megmondani, milyen lehet az, amikor az életének majdnem a felét nem a miniszterelnök lányaként tölti. Talán a legnagyobb hatása arra volt, hogy mindig kicsit túl kellett teljesítenem, hiszen nagyon sok előítélet ért, de ennek csak egy része negatív. Vannak pozitív előítéletek is. Tehát már csak magam miatt is úgy érzem, hogy túl kell teljesíteni, és ez a maximalizmus megjelenik a munkámban. De nyilvánvalóan én vagyok egy feleség, egy társ, három kisgyerek édesanyja és egy csapat vezetője, úgyhogy az én narratívám az ez, ha meg kell fogalmaznom.”

Ezután elmesélt „egy” esetet, amikor szerinte a szakmai munkájában is volt jelentősége annak, hogy Orbán Ráhelnek hívják. A Kempinski Hotelben szerveztek kiállítást egy jordán festőművésznek, amikor is beállított nagyon sok nagykövet és konzul, miközben ő uniformisban tevékenykedett.

– Mint a többiek, csak egy kis hangya voltam rendszerben

 – fogalmazott. De erre az arab országokból érkezett diplomaták nem voltak tekintettel. – Én ezeket az embereket ismertem, tehát találkoztam már velük, pontosan tudták, hogy én ki vagyok. Amikor megérkeztem erre a rendezvényre, nagyon megörültek nekem, megpuszilgattak, megfogták a kezem, odavezettek az asztalhoz, a kezembe adták a pezsgőt, a tányért, de hát én közben ott dolgoztam. Itt érezte először, hogy a munkájára is hatással lehet a családi háttere, de állítása szerint

a hazájára is gondolnia kellett közben.

– Ott volt az életemben először olyan konfliktus, amikor felmerült, hogy akkor én most ki vagyok ebben a szituációban. Hiszen nem tehetem meg a munkaadóimmal és a kollégáimmal, hogy én elkezdek itt ünnepelgetni a közönséggel, ugyanakkor meg nyilvánvalóan a saját országomat sem hozhatom olyan helyzetbe, hogy nem megfelelően kommunikálok vagy nem fogadom el a vendégszeretetét ezeknek a nagyköveteknek.

Azt nem részletezte, hogyan oldotta fel akkor és egyáltalán azóta ezt a „feszültséget”, de ma már inkább csak nevet, mert „inkább volt jókedv belőle, mint kellemetlenség”.

Minderről a Türk Államok Szervezete üzbegisztáni csúcstalálkozóján beszéltek, miután kétoldalú egyeztetéseket folytattak.