Még a hét elején járt Navracsics Tibor az ATV stúdiójában és természetesen elsősorban az európai uniós pénzek volt a vezető téma. Naná, hogy mostanság minden szem Navracsicsra vetül; ő az az emberarcú fideszes, akitől azt várja a kormányzat, hogy megpuhítja a brüsszeli bürokratákat.
Tudják, azokat, akiket amúgy ki nem állhat a magyar vezetés, milliárdokat költ arra, hogy lehetőleg az emberek többsége érezze azt, amit ők, azaz hogy tönkretesznek minket. Navracsicsnak most az a dolga, vélem én, hogy eloszlassa a kételyeket a belga fővárosban, másként: higgyenek végre nekünk. Mert hiába az utálat, az itthoni EU-ellenes kampány, neki – tudniillik Navracsicsnak – el kell játszania, hogy azok a hirdetések, azok a nyilatkozatok, amelyek a nap szinte minden órájában láthatóak, olvashatóak, hallhatóak, valójában nem komolyan veendőek, nem is úgy vannak, nem is úgy hangzanak, inkább csak arra szolgálnak, hogy teljesebb tájékoztatást kapjon a lakosság. Mi tagadás: az Orbán újbóli bizalmát elnyerő miniszter nincs könnyű helyzetben, úgy kell kilógnia az orbáni sorból, hogy közben, keskeny pallón egyensúlyozva billeg erre is, arra is. Lássuk be, ilyen helyzetben nem könnyű mutatvány, amit bemutat, egyszerre kell megőriznie a róla kialakult képet – vö: emberarcú fideszes –, és azt is, hogy hű szolgája Orbán Viktornak, iletve az általa hangoztatott nézeteknek. Fogalmam sincs, hogy ezt a szerepet itthon könnyebb-e eljátszani, vagy az egyébként többé-kevésbé tájékozott „brüsszeliek” előtt. Mindenesetre – a stúdióban - arra a kérdésre, hogy egy tízes skálán hová tenné a bizalmi indexet, vagyis a Bizottság valóban elhiszi-e, hogy a kormány a 17 vállalással nem próbálja megtéveszteni őket, azt mondta, ez az index „hetes-nyolcas körül” mozog. Aztán sietve hozzátette: „vannak fenntartások”.
Hetes-nyolcas – tűnődöm Navarcsics válaszán, és azon vajon tényleg ennyire optimista-e? A riportertől az a kérdés nem hangzott el, hogy ez az index hogyan mutatna a magyar társadalom esetében, így aztán nem tudhatom, hogy erről mit is gondol. Neki azonban most nem előttünk, „magyar emberek” előtt kell megfelelnie, ott Brüsszelben muszáj, legalább az általa megjelölt értékben hitelesnek lennie.
Csak óvatosan mondom: ha én ülnék azokban a brüsszeli székekben, nagyon elővigyázatosan bánnék a magyar tárgyalóval, magam elé tenném a magyar újságokat, Orbán-Kövér-Szijjártó nyilatkozatait, méghozzá elég látványosan, hogy a partnerem is lássa.
De hát belőlem hiányoznak a diplomáciai udvariasságok, ráadásul túlságosan is megfertőzött az elmúlt tizenkét és fél év. Az én, kormánnyal szembeni bizalmi indexem inkább a nulla felé konvergál, még akkor is, ha jól tudom: mindennél nagyobb szüksége van a kabinetnek – meg nekünk is – az uniós pénzekre. A szükség törvényt bont – tartja a mondás, és látunk is erre törekvéseket, csak azt nem tudjuk, hogy ezekbe megbontott törvényekbe mennyi csapdát rejtettek el a rezsim működtetői. Úgy is fogalmazhatnék: ott van-e a törvény szövege mögé bújtatva a bomba. Az a bomba, amely elől még Navracsics sem tud elbújni.