A 69 esztendős Goór István húsz évig dolgozott Borsod megyében a Putnok-királdi bányában vájárként, mozdonyvezetőként, gépkezelőként. Jó élete volt, a bányászokat annak idején megbecsülték, nem volt gond, ha ki kellett cserélni a szobabútort, nyaralni vinni a családot.
A 2000-es évek elején azonban lakat került a bányára.
– Viktor bezáratta. Ezen nincs mit kertelni. Most azon vannak, hogy újranyissák a bányákat, de mégiscsak ők voltak azok, akik lakatot tettek ezekre az üzemekre, és bányászok százai kerültek miattuk utcára. Persze, aki lehúzott a föld alatt húsz évet, annak biztosan akadt olyan betegsége, ami miatt „rokkantosították” – nekem is volt ilyen, reuma, vérnyomás, ízületek: ahova nyúlt az orvos, ott bajt talált – mondta a nyugdíjas mályinkai férfi.
Kétkezi keresmény
Az egri Nagy-Eged-hegy tőszomszédságában vagyunk, a Dula-család területén, a Czigléd-dűlőben, ahol éppen az utolsó Cabernet Sauvignon- táblákat szüretelik a napszámosok. Közülük való Goór István is, aki a százhúszezer forintos nyugdíjából nem tudna megélni, ha nem ülne be reggelenként a mikrobuszba, és nem dolgozna kora délutánig kint a szőlőültetvényeken. Nem egyedül hajladozik idős emberként: a tizenöt tagú brigád legalább kétharmada nyugdíjas. A Farkaslyukból, Dédestapolcsányból, Bánhorvátiból, Nagyvisnyóról, Mályinkáról naponta Egerbe ingázók többsége megérdemelné, hogy otthon pihenve élvezze nyugdíjas napjait, ehelyett napszámba járnak, hogy így egészítsék ki alacsony jövedelmüket. Lakatos Jánosné korábban csecsemőgondozó volt, a mellette szőlőt szedő Simon Józsefné pedig fiatalabb korában a parasznyai erdészet erdőmunkásaként kereste a kenyeret. Egyiküktől sem idegen a kétkezi munka, a házuk körül mindig volt kis kert, termőföld, igaz, szőlőt metszeni itt, az Eger környéki területeken tanultak. Hogy miért nincsenek köztük fiatalok, arra egyszerű a válaszuk: a húsz-harmincéves korosztály tagjai nem fizikai munkából akarnak megélni, inkább menedzserek, reklámszakemberek vagy celebek szeretnének lenni.
A szőlősorok között azért találkozunk egy középkorú csapattal is. Farkaslyuki romák, akik hosszú évek óta dolgoznak együtt, és ha betegség miatt kiesik közülük valaki, a rokonságból pótolják. Vezetőjük, Harkály Róbert korábban szintén vájár volt, csak ő nem Királdon, hanem Farkaslyukban. Azt a bányát is becsukták, neki pedig nem lett később a környéken bejelentett, nyolcórás állása. Most vele tüsténkedik a fia, a felesége, és egy közeli barátjuk is, aki régebben Ausztriában dolgozott építkezéseken, de most itthon próbál megélhetést találni. Érzékeljük, hogy kissé elválik egymástól a roma és nem roma brigád a szőlőben, egyik az egyik, másik a másik sort viszi. Mindenre nem adnak különösen magyarázatot, azt mondják, így szokták meg: a nagy brigádon belül kis brigádok alakulnak. Akik egy faluban élnek, azok egymás mellett szeretnek dolgozni, mert közösek az élményeik, az ismerőseik és a történeteik.
A Dula-dűlőben
Az egri szőlész-borász Dula Áron felmenői mindig is szőlővel és a borral foglalkoztak, ebből élt és él a család. Édesapja, Dula Bence sokáig egri hegybíróként tevékenykedett, nagyapjáról dűlő van elnevezve. Idénymunkásokat folyamatosan alkalmaznak, sokan már-már családtagként tartoznak hozzájuk. Kialakultak rituálék: minden évben elvitték egyszer a brigádot valamelyik gyógyfürdőbe, kirándulni, s karácsony előtt nagy közös vacsorával vendégelték meg őket. Ezek az események azonban az utóbbi években a koronavírus miatt elmaradtak.
A hazai bortermelés piaca egyre szűkül, a szőlőből egyre nehezebb megélni. Korábban úgy tartották, egy öt-hathektáros terület eltart egy családot, ez azonban már egyre kevésbé igaz.
– Tizenöt évvel ezelőtt az azóta megszűnt egri borkombinát 140 forintért vett át egy kilogramm szőlőt, és akkor egy napra 1700 forintot kellett fizetni a napszámosoknak. Ma egy kiló szőlőért 100 forintot ad a felvásárló, a napszámosok díja pedig naponta 8500-9000 forint, plusz emberenként immár napi 1000 forint az egyszerűsített foglalkoztatás közterhe. Látszik, mennyire felborultak az arányok és nem a jövedelmezőség irányba – mondta a szőlész. Hozzátette: ha főállásban kellene foglalkoztatniuk az embereket, végképp nem érné meg szőlőt termelni, a minimálbért fejenként hetvenezer forinttal terhelő munkáltatói költségeket már nem tudnák kitermelni.
Mivel egyre kevesebb a hadra fogható alkalmi munkavállaló, akad olyan nagyobb vállalkozás, amelyik inkább főállásban alkalmazza a szőlőmunkásokat, mintsem elveszítse az embereit. Ez főként azoknak a napszámosoknak kedvez, akiket korábban egy-egy mikrobusszal rendelkező csapatszervező gyűjtött össze reggelenként a környékbeli falvakból. A nap végén – mivel a borászati vállalkozás az egyszerűség kedvéért vele szerződött – ő kapta kézhez a pénzt, majd szétosztotta azt a többiek között, de a napi bér felét fuvar-, és szervezési költség címén magánál tartotta. Beszéltünk olyan borásszal, aki emiatt inkább főállásban foglalkoztatta volna az embereket, ők azonban ezt visszautasították. Kiderült: hiteleket, tartozásokat görgettek maguk előtt, aminek részleteit a hivatalos havi bérből azonnal le kellene vonnia a munkáltatónak.
– Amikor felvettük főállásba a napszámosok egy részét, az nekik és nekünk is egyfajta tanulási folyamatot jelentett – mesélte az egyik egri pincészet vezetője. A korábban naponta pénzhez jutó emberek nehezen tudták megszokni, hogy havonta csak egyszer van fizetés, és akkor egy, korábbihoz képest nagyobb összeg jelenik meg a számlájukon. Az első ilyen hónapban pár nap elteltével a brigád több tagja is jelezte az ügyvezetőnek: elfogyott a pénze, előleget szeretne kérni. Eltartott egy darabig, amíg megtanulták beosztani a havi fizetést, hiszen a korábbi beidegződések alapján általában egy-két napra kalkuláltak a bevétellel.
Az előrelátás képessége más területen is hiányzik azokból, akik megszokták, hogy máról-holnapra van csak munkájuk.
– Nem látom az érdeklődést senki szemében. Mikor metszeni kell januárban-februárban, nem érdekeli őket, mivé formálják a növényt, hogyan hoz majd termést, nem gondolkodnak, nem terveznek, nem izgatja őket az eredmény – panaszkodott az egyik Eger környéki szőlő-, és bortermelő. Egy másik arról beszélt, hogy már régóta gépekkel oldja meg a munkák zömét több mint száz hektáros birtokán, mert így egy kilogramm szőlőre nagyjából öt-nyolc forint munkabérköltség esik, ha viszont napszámosokat foglalkoztat, akkor ez az összeg 170 forint, miközben a felvásárlási ár csak 100-120 forint kilónként. Így eleve inkább olyan művelési rendszerben telepítette a szőlőket, hogy kényelmesen elférjen a sorok között a szüretelőkombájn, és csak a kényesebb, kézimunkát igénylő területekre irányít napszámosokat szüret idején.
Máról-holnapra
Bolyki János egri borász, aki a kilencvenes évek vége óta egy összeszokott borsodszentgyörgyi napszámos csapattal dolgozik, ezzel ellentétben azt mondja: nagyon megbecsüli a napszámosokat, hiszen hiába vásárolt a 27 hektáros birtokuk megműveléséhez csonkázó-, és szüretelőgépet, egyéb modern eszközt, azt tapasztalta, hogy ezek nem helyettesítik az emberi munkaerőt, nem olyan szépen dolgoznak. A legtöbben az ő brigádjában is nyugdíjasok, van aki több mint hetven éves korában ott hajlong a sorok között. Az átlagos órabér a borvidéken ma 1000 forint, de a szüret előtt Bolyki János úgy döntött: megemeli ezt 20 százalékkal, mert szavai szerinte az élelmiszer-áremelkedések miatt egyre nehezebben élnek meg a kétkezi dolgozók.
Tóth Ferenc egri borász már jócskán túl van a nyolcvanadik életévén, de még mindig szinte naponta kijár az ültetvényre. Náluk kilenc-tíz napszámos dolgozik, Észak-Magyarország több településéről járnak hozzájuk, legtávolabb Ózdról. Ő azt tapasztalta, hogy a szőlőmunkások korábban még megelégedtek a heti kifizetéssel, manapság viszont a nap végén, azonnal kérik a pénzüket. Nem tudnak félretenni, máról-holnapra élnek.
Napszám-adó Fidesz módra
Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény szerint idén nyárig a munkáltatóknak a mezőgazdasági szektorban napi 500 forint közterhet kellett fizetniük egy-egy alkalmi munkavállaló után. A Fidesz-kormány adóbevételei növelése érdekében ezt július 1-től a duplájára emelte. Lapunkban nemrégiben írtunk arról, hogy az ilyen munkaszerződéssel foglalkoztattak az utóbbi időszakban tömegével estek ki az ingyenes egészségügyi ellátásból, ami egy betegség esetén vállalhatatlan anyagi terheket ró rájuk. Az alkalmi foglalkoztatás nem jogosít egészségbiztosításra, a napszámosok viszont nem keresnek eleget – vagy nem eléggé előrelátóak – ahhoz, hogy az esetleges egészségügyi ellátásukhoz szükséges havi 8400 forintos egyéni biztosítás díját kifizessék.
