Msrseille-i történetek
„Az univerzum két halmazból áll: az egyik halmaz Marseille, és a másikba tartozik minden más; ezek a történetek Marseille-ben játszódnak, vagyis az általatok ismert világegyetemen kívül.”
Daniel bácsi bárjába reggel tízkor beállított egy Théo nevű ember, akinek kis kulcsmásoló üzlete volt a környéken, ő is a számos törzsvendég egyike volt, úgyhogy Daniel bácsi nyúlt volna a kávégéphez, de Théo nem kávét kért, hanem konyakot. Pedig nem szokott röviditalt inni, csak bort, most azonban konyakot kért, megitta, majd elbődült:
– Nem láttátok a Görényt?
Görény beceneve igazából Putie volt, de azt hiszem, a kedves olvasó jobban megérti a keresett úr jellemét, ha a francia becenevét inkább magyarul idézem, ami egyébként vélhetően a putois (görény) szóból jött – de ezt soha nem kérdeztem tőle. A Görény ugyanis több mint két méter magas, százhatvan kilós hústorony volt, olasz-spanyol felmenőkkel, de miután ő már Marseille-ben született, olyan tősgyökeres marseille-inek tartotta magát, mintha az ősei a régi görögökkel érkeztek volna ide – ami itt egyébként mindenkire igaz: idemigrációznak, s három év múlva már őslakosok.
Nem lehetett tudni, hogy Görény miből táplálja azt a több mint két méter magas, százhatvan kilós testet, amibe beleszületett, de ha az ember meglátta, rögtön tudta, hogy őt efféle hétköznapi kérdésekkel, miszerint a foglalkozása mi volna, nem illik megzavarni.
– Nem láttuk – válaszolta Daniel bácsi. – Üzensz neki valamit?
– Putain de sa mère – dörmögte Théo úr, amit vélhetően nem kell lefordítanom, úgyis érti mindenki, Théo úr ugyanis a pultra csapott, még egy konyakot kért, s megismételte:
– Putain…
Alig telt el egy óra, befutott Colas bácsi, az én nagybátyámnak, Pierre bácsinak az egyik legjobb barátja, aki szintén veszett marseille-i öntudattal rendelkezett, dacára annak, hogy az anyja máltai volt, az apja pedig korzikai.
– Járt itt a Görény? – érdeklődött Colas bácsi, s miután Daniel bácsi tagadólag megrázta a fejét, Colas bácsi fogta az ezüstfejű sétabotját, s elsietett, mondván, hogy akkor megnézi máshol, vannak tippjei, hol lehet.
– Mit akarhatnak ezek a Görénytől? – emelte föl a fejét a sarokban Prosper, a zsidó ruhakereskedő, és nagyot röhögött, neki ugyanis az volt a szokása, hogy ha valami izgalmas eseményt szimatolt, már jó előre röhögött.
– Kuss, nem akarom tudni – dörrent rá Daniel bácsi szokatlanul mérgesen, pedig Prosperrel egy zsinagógába járt, vele efféle hangot nem szokott megütni.
– Mi az, hogy kuss? – nézett rá Prosper Daniel bácsira, aki morgott valamit bocsánatkérően, majd azt kérdezte Prospertől:
– Egyébként te mikor láttad utoljára a Görényt?
– Na, már te is kezded? – röhögött fel Prosper, s ezzel a haragja is elszállt, mert látta már, hogy ebből nagy móka lesz, hetekig lehet majd mesélni a bárban.
Negyedóra múlva befutott egy ismeretlen ember, s ez volt az első kérdése:
– Elnézést kérek, nem járt itt egy Görény úr nevű úr?
Prosper hatalmasat röhögött, mire Daniel bácsi lecsapta a pultra a törlőrongyot, s felordított:
– Nem! De ha meglátom, felmászok egy létrán a nyakáig és megfojtom!
– Méghogy Görény úr nevű úr… – röhögcsélt Prosper, s erre az ismeretlen ember szabadkozni kezdett:
– Elnézést, nekem azt mondták, így hívják.
– Hát így is nevezhetjük azt a görényt – bólintott Daniel bácsi.
Oldani akartam a feszült hangulatot, mert érzékeny vagyok az emberekből áradó vibrálásra, s azt kérdeztem Daniel bácsitól:
– Bocsánat, nem látta a tévé távirányítóját? Bekapcsolnám, hátha megy valami jó…
Be sem tudtam fejezni, Daniel bácsi akkorát üvöltött.
– Nem! Nem láttam! És ne is keresd! Volt tévé, nincs tévé!
Akkor vettem észre, hogy hiányzik a tévé a megszokott helyéről, a pult melletti bal felső sarokból.
– Én is így vagyok – szólt közbe az ismeretlen –, volt tévém, nincs tévém, a szerelő azt mondta, javíthatatlan. Éppen ezért keresem Görény urat, mert tegnapelőtt vettem tőle egy japán tévét, azt mondta, szinte új…
– És mennyit fizetett érte? – szólt közbe Colas bácsi, aki ekkor ért vissza.
– Az én dolgom – válaszolta az ismeretlen, mire Colas bácsi azt felelte:
– Nana, nemcsak a magáé, uram, az enyém is, mert én is vettem tőle egy japán tévét, tegnap estére ígérte, hogy leszállítja.
– Előre kifizetted neki? – kérdezte gyanakodva Daniel bácsi, mire Colas bácsi nemet intett:
– Ne nézz hülyének. Előre csak a felét. A többit leszállítás után.
– Nahát, én is – tátotta el a száját az ismeretlen.
Prosper vigyorogva nézett Daniel bácsira:
– És te? Te is a felét, mi?
Ekkor tűnt fel az ajtóban Théo, akin már felhőtlenül lehetett röhögni.
– Théo, maga még mindig azt a japán tévét akarja a Görénytől, nemde? – kérdezte tőle Prosper.
– Honnét tudja, hogy japán? – nézett rá az elhűlve.
– És a felét előre kifizette, nemde? – folytatta Prosper, s ezzel is be is vitte a kegyelemdöfést. Théo döbbenten bámult.
– Uraim, hány tévéje lehet a Görény úrnak? – nézett ránk az ismeretlen ember, mire hatalmas röhögés harsant, hiszen mindenki tudta már, hogy a Görénynek egy tévéje sincs. Csak egy valag pénze, amiből most vígan zabál valahol.
