Tüzes ló
Rozsdállnak a szőlőlevelek, némelyik ág tartja még úgy-ahogy magát, halványsárgán, tompazölden. De a fehér pitypanggömbök felett már leginkább összepöndörödött, barnába hajló, néhol lisztharmattal pöttyözött, fáradt leveleket látni csak. Az október végi langyos időt kihasználó kirándulók elvétve még találnak hamvaskék bogyókat, ottfelejtett, netán a guberálóknak hátrahagyott laza fürtöket. Régi szokás volt, hogy aratás, szüret, betakarítás után a módosabb gazdák mindig meghagytak néhány szár kukoricát, tököt, búzanyalábot, ízletes szőlőt, kivermelt krumplit a földeken, amit aztán a földnélküli szegényparasztok, a háborúban férjüket vesztett özvegyek, vagy épp a faluszéli drótos cigányok szedhettek össze, büntetés, dorgálás nélkül.
A veszendőt menteni ma már nem divat.
A szőlődombok között sétálva akár több puttonnyi édes, lédús bogyót is összegyűjthetne, akinek erre türelme, ideje van, mégsem szöszmötöl evvel senki.
Hamarabb kezdődött idén a szüret, nagy volt a meleg, aztán meg sok az eső. Mégis, a természet mintha jótékonyan igazgatná a világ dolgait: a száraz időszakban összetöppedt szemeknek a szokásosnál jobban megvastagodott a héjuk, hogy aztán, mikor az eső napokig szakadt, a mokány kis burkok erősebben tartsák a visszaduzzadó szemeket, elkerülve kirepedést, majd rothadást. Jó évjárat lesz, csak legyen időnk kivárni, ahogyan a hordókban szépen kerekednek az errefelé kissé tüzesebb, „szittyább” savak.
Vidámabbak ilyenkor az utolsó táblákat szüretelő napszámosok is. Még néhány sor, még pár tucat puttony, vagy kis láda, netán előttük lassan baktató kis gépi konténer, aztán letehetik végre a metszőollót, vagy éppen a kis kést, kampós cégű kéziszerszámot, ki mivel szereti jobban leszakítani a fürtöket. Jó szerszámra, ha a saját pénztárcájukból kell költeni, s nem a gazda kölcsönzi azt, nemigen ruháznak be. Inkább élezik a régit, jó lesz az, míg el nem kopik. Ez is régről maradt szokás, a szerszám az idő múlásával az ifjabb és gyengébb generációkhoz igazodott. A széles, vastag, erőteljes férfikapa előbb csak az él szélén vékonyodott, aztán a tetejét is lemarta a használat, míg a kéttenyérnyi fémből másfélnyire zsugorodott a használható felület. Kopott a kapanyél is, nem látványosan de azért lassan, biztosan, hogy aztán tíz-tizenöt év múlva a férfiéből az asszony kezébe menjen át, majd legyen végül a siheder gyereké, aki ezen tanulva vált később rendes kapássá.
Pakolnak aztán az utolsók is, kiválogatva még utoljára a lédúsabb fürtöket, a sorok közé okosan beültetett ízletes, szagos csemegét, ami talán mazsolává aszalódott az idei szezonban, de ízre nincs vele semmi baj. Igazi csemege lesz karácsony előtt, amikor leakasztják a padlás kampójáról, búcsúztatva vele az évet, átlépve a következőbe, ami újra a szőlőben találja a mostani munkásokat. Hiába a december vége, hiába a január, metszeni kell, hogy újra legyen mit leszedni majd.