Nemrégiben a Népszava hírt adott arról, hogy Debrecenben a Bethlen Gábor Közgazdasági Technikumot átmenetileg bezárják, és a diákokat és a tanárokat más technikumba irányítják át. A helyi sajtó nyomán értesülhettünk arról is, hogy hasonló átszervezés vár további 6 szakképző intézményre. Mintegy fél éven át a 18 fokon tartott közös épületben az iskolapárok heti váltással délelőtti-délutáni oktatásra térnek át, a tanórák pedig 35 percesre rövidülnek.
Az említett technikum egykori igazgatójaként tanúsíthatom: a rövidített óra fogalma nem idegen az iskoláktól. Évente 2-3-szor előfordult, hogy aznapra eső ünnepély, sportprogram miatt a tantestület 35 perces órákat tervezett, hogy az iskola ne veszítsen beszámítható tanítási napokat. Nem heteket, és főleg nem hónapokat! A fenntartó - önkormányzat - ezt minden további nélkül tudomásul vette, hiszen a nevelés-oktatás céljai nem sérültek, a diákok, a szülők, a tanárok és a fenntartó érdekei egybeestek. Ma is, csak ezt nem mindenki tudja!
Egyszerű a számítás: ha a szakképző iskolák évi 179 tanítási napjának közel felében 10 perccel rövidebb tanórákat tartanak, az a teljes tanévre vetítve több mint 11 százalék tanítási időcsökkenést jelent. A veszteség mértéke még nagyobb, ha az elmaradó „délutáni” szakköröket, felzárkóztató vagy tehetséggondozó foglalkozásokat és a korlátozottan használható infrastruktúrát is figyelembe vesszük. Az „időcsökkentés” a végzősök számára még nagyobb arányú, több mint 12 százalék, hiszen tanévük az érettségi vizsga előtt rövidebb. Ennél is fájóbb, ha az érettségi felkészítők, fakultációk elmaradnak. A szakképző évfolyamokon pedig valamivel több Mekk mester képződhet, hiszen a tervezett csökkentés várható minőségromlással jár.
A debreceni önkormányzat korábban büszke volt színvonalas iskoláira, tíz éve még minőségbiztosítást is irányított. Takarékossági okokból legjobb szakgimnáziumai összevonását, tanidőcsökkentését bizonyára nem vállalta volna. Most úgy tesz, mintha a minőségromlás nem érintené, hiszen nem ő a fenntartó. A város gazdasági társasága fenntartásában működő Debreceni Nemzetközi Iskola működését pedig várhatóan semmiféle takarékossági összevonás nem fenyegeti.
Az időcsökkentéssel sok pénz megtakarítható. De Széchenyi nyomán tudjuk: az idő több, mint pénz, mert a pénz pótolható, míg az elvesztett idő nem. A szakszervezetek pedig nem igazán tudják, hogy minden a kommunikáción múlik. „Egy órás figyelmeztető sztrájk” helyett egyszerűbb lenne időcsökkentett tanórákat hirdetni, ami naponta másfél óra kiesést jelentene. Papíron a tanórák száz százalékát megtarthatnák, ahogy a jogszabály a végzősök esetében előírja. Ez talán bércsökkentéssel se járna. A normális tanórák idejét pedig elnevezhetnék az tanidőcsökkentés csökkentésének.