Meg a Mezőkövesddel ikszelő Honvéd, a Kecskeméttől kikapó Újpest, a másodosztályú csákváriaktól otthon kitömött MTK. S még az FTC is alulmaradt Kecskeméten, bizony.
A jelenkori NBI abszurditása páratlan a hazai labdarúgás történetében.
S e példátlanul groteszk és kisszerű mezőny egyetlen nyeretlen csapata a Vasas. Nem csupán egy-két kör: tíz forduló után. Legutóbb a Kisvárda szórakozott el a sereghajtó piros-kékekkel nagyjából úgy, ahogyan szűk három évtizeddel ezelőtt az Edelénnyel az NB III Tisza csoportjában.
Szőr kapus, valamint Balogh (Balázsi), Czap, Lipták, Oláh (Takács), Popovics, Seres, Vincze, Szombati, Csapóczi (Dudás), Béres szerepelt abban a csapatban.
Nagyjából annyian emlékeznek erre, amennyien a Hindrich – Hej, Széles, Peteleu, Leoni – Asani (Vida Kristopher), Melnyik, Karabeljov, Makowski, Lucas – Mesanovic (Navratil), Ilievski (Camaj) összetételű együttes összeállítását sorolják néhány év múlva.
Ez is NB III-as gárda, csak a besorolása NB I-es. A múltkor azzal lepett meg a zöldséges, akihez járok: „Ön becsületes újságíró.” – Miért mondja? – kérdeztem. „Mert annyi a becstelen.” Azt feleltem: – Hölgyem, attól még, ha valakinek az igazolványába bekerül, hogy újságíró, az illető nem lesz az.
A tudás tekintetében a harmadosztály sem válik élvonallá.
Na de akkor milyen szintű a Vasas, amelyet rendesen eligazított a honosított brazilokkal (!) és ukránokkal, valamint albán, bolgár, bosnyák, cseh, lengyel, macedón, montenegrói, román légiósokkal felálló Várda (is). Igazi magyar csak egy volt a kicsiny kis vidéki csapatban, az rögvest fejbe rúgta a labdával Baráthot, akinek a kobakjáról bevágódott az első gól, olyan, amilyen. Aztán Baráth váratlanul a tizenhatos körívén álldogáló Mesanovichoz passzolt, a megajándékozott bosnyák pedig a jobb sarokba lőtt.
Raduly József, az angyalföldi klub nemrégiben elhunyt örökös tiszteletbeli elnöke hangoztatta napjaink első osztályának tagjairól: „Csak pajkos lehet, játékos nem.” Ez a Baráth sem jó Baráth, csak nézi az ember, minek hozták Hidivel együtt Kispestről Angyalföldre. Ilyen akadt már húsz is a Fáy utcában, Litauszki vagy Berecz egy árnyalattal sem gyengébb. Pedig hát ők sem idézik Mészöly Kálmánt vagy Müller Sándort, de még Híres Gábort vagy Rixer Gézát sem, jóllehet az már más kávéház volt, mint az M-presszó.
A Vasas napjainkban azzal büszkélkedik, hogy kizárólag magyarokkal vonul fel. Szereplése az élő bizonyítéka annak, milyen a hazai készlet. A kompánia a tíz keserves fordulóban mindösszesen nyolc gólt szerzett, és elgondolkodtatja az embert, hogy az új stadion építésekor a piros-kékek állhatatos szurkolói vajon miért akartak ötezres helyett nyolcezres sporttelepet. A hivatalosnak mondott angyalföldi átlag nézőszám 2648, az a Fáy miniben is csak fél ház.
A teljesítményhez képest grandiózus tömeg.
Még Kondás Elemér edző is azt mondta Kisvárdán: „Az első félidő vállalhatatlan volt, nagyon gyengén futballoztunk.” A szakvezető egy félidőt tévedett, a második is vállalhatatlan maradt. Rejtély amúgy, a tréner mit keres Angyalföldön. (Nem forintban, mert abban nyilván sokat, jóllehet a produkció két fillért nem ér.) Pályafutása sosem kapcsolódott a fővároshoz, ötvenkilenc éves korára került először Budapestre. Elődje, Kuttor Attila is csak sodródott az árral, és Kondással sem változott semmi.
Hitte-e valaki, hogy közreműködésével módosul bármi is?
A szomorú konklúzió az, hogy a tizenharmadik kerületi gárda az utóbbi harmincöt évben sokszor égette már magát és a klubot, ám ilyen előnyös feltételek között, amilyenek most vannak, nyilvánvalóan sohasem. A körülmények persze a szégyent hozókra nézve kedvezőek, az elszenvedőkre vonatkozóan nagyon is mostohák. A kínlódás egyre többeket taszít, a Ferencvároson kívül lassanként nem marad szurkolója ennek az amilyen provinciális, olyan futballmentes NB I-nek a fővárosban.
Meg másutt sem.
De, mondom, a Vasas még e romos környezetből is kirí. Azzal együtt, hogy a hat döntetlent és négy vereséget tartalmazó mostani szériánál volt már rosszabb sorozata is: 1988 októbere és 1989 márciusa között kilenc egymást követő fordulóban rendre kikapott. (Békéscsabán speciel 7-2-re.) A vereségáradatot a Siófok elleni 1-0-val szakította meg Kárpáti Béla edző Babócsy – Zentai, Mészöly Géza, Balog, Csorba – Pecha, Komjáti, Galaschek, Claude – Szabadi, Baranyi (Zvara) összetételű csapata.
Az sem volt egy Bundzsák-, Machos-, Farkas-féle kollektíva, de az új Illovszky stadionban Kárpátinak és Komjátinak saját szektora van. (Még véletlenül sem Csaba miatt.) Végtelen biztonsággal kijelenthető: a Jova (Dombó) – Baráth (Ódor), Otigba, Iyinbor – Szivacski, Hinora, Hidi Patrik (Hidi M. Sándor), Vida Máté, Silye – Holender (Géresi), Radó (Novothny) összetételű együttesből senkiről nem neveznek el tribünt a Fáy utcában.
Ahogyan attól sem kell tartani, hogy az Illovszky Rudolf feliratot lecserélik Kondás Elemérre.
