Novák Katalin államfő nagy örömmel utazott el szombaton Ágasegyházára, mert mint írta, oda kötik a gyökerei: nagypapája iskolaigazgatóként, nagymamája alsós tanítónőként 30 éven át építették a helyi közösséget, az ágasegyháziak pedig a mai napig szeretettel emlegetik őket. A nagyszülők minden bizonnyal dolgos, a hivatásuknak élő emberek voltak, akik méltán érdemlik meg a helyiek megbecsülését - azt a fajta megbecsülést, amelyből ma, Novák Katalin pártjának kormányzása alatt egyre kevesebb pedagógus részesülhet.
Mit jelent ma elhivatott pedagógusnak lenni? A hatalom szempontjából elsősorban azt, ha az adott pedagógus a központi tananyag és előírások feltétel nélküli betartásával, a felsőbb utasítások maradéktalan teljesítésével, “önként vállalt” túlórákkal, az esetleges oktatásügyi problémák szőnyeg alá söprésével, csendben és engedelmesen végzi a munkáját, ha a helyzet úgy kívánja, akár a kollégái, diákjai és saját érdekeit is a feljebbvalók igényei mögé szorítva. Ha mindebben kellően elhivatott, egy nap akár intézményvezető, tankerületi igazgató is lehet. Alapesetben pedig nem kell attól tartania, hogy kirúgják.
Vannak persze, akik máshogy értelmezik az elhivatottságot: akár saját állásukat kockáztatva, de nem tűrik szó nélkül, hogy a fizetésükből egyedül képtelenek megélni, hogy a tanári pálya lassan nyugdíjasklubbá alakul, hogy szakmai önállóságukat, alapjogaikat korlátozzák, hogy pártideológiával átitatott tankönyvek, tantervek szerint tanítsanak, hogy központi ukázt teljesítsenek akkor is, ha tudják, az szakmailag, erkölcsileg kifogásolható, és ezek miatt a politikai hatalom megbélyegzi, megbünteti őket.
Kíváncsi lennék, Novák Katalin nagyszülei, ha ma lennének gyakorló pedagógusok, melyik csoportba tartoznának? Melyik esetben lenne rájuk büszke az államfő?