Történelminek nevezhető az Európai Unió mostani, prágai csúcstalálkozója. Első ízben fordul elő az EU történetében, hogy éppen a déli államok, Olaszország, Spanyolország és a többiek vádolják Németországot az európai szolidaritás felrúgásával és a költségvetési szabályok áthágásával. A berlini kormány 200 milliárd euróval kívánja támogatni a német polgárokat és a vállalatokat, hogy így csökkentsék a terheiket az energiaválság közepette, a gáz és az áram megnövekedett ára miatt.
A támogatás több kérdést is felvet és a bírálatok távolról sem alaptalanok. Egyfelől végleges és teljes szakítást jelent Angela Merkel korábbi politikájával. Persze nem tudhatjuk, ha még ma is a volt kancellár lenne hatalmon Németországban, a több évtizede nem látott infláció és az elképesztően magas energiaárak nyomán is ragaszkodna-e a költségvetési szigorhoz, de hogy olyan jelentős adósságot nem vállalna be, mint Olaf Scholz kabinetje, az egészen biztos. Merkel a déli államokat igen szigorú költségvetési politikára kötelezte, adódott is ebből konfliktusa Görögországgal és Olaszországgal.
Másrészt Merkel számára mindent felülírt az európai szolidaritás, de a 200 milliárdos német támogatással kapcsolatban éppen ez a legnagyobb baj: Berlin külön utakon halad, miközben most, a háború árnyékában éppen az európai összefogás lenne a legfontosabb. A német segélycsomaggal szemben az egyik legnagyobb kifogás az, ha a német vállalatok ilyen jelentős támogatásban részesülnek, akkor előnybe kerülnek a többi uniós versenytárssal szemben. Christian Lindner német pénzügyminiszter szerint erről szó sincs, mivel az intézkedések csak 2024-ig szólnak, a német gazdaság méretéhez mérve arányukat tekintve megfelelőek és különben is, más uniós államok is tettek hasonló lépéseket.
Olaszországban szabályosan őrjöngtek a német csomag miatt, s az ottani belpolitikára is hatással volt az Olaf Scholz által védőpajzsnak nevezett intézkedés. Közelebb hozta ugyanis egymáshoz Mario Draghi miniszterelnököt és leendő utódát, Giorgia Melonit: ebben a kérdésben teljes egyetértés van közöttük. Róma már régóta azt követelte, hogy uniós szinten alkalmazzanak ársapkát a gázra.
Berlin lépése erősíti a németellenes hangokat az EU-ban, és azokét is, akik szerint lám, ez is csak azt bizonyítja, hogy szuverén nemzetállamokra van szükség az unión belül, s csökkenteni kell a befolyását az Európai Bizottságnak, amely amúgy is Berlin érdekeit védi. Ez utóbbi természetesen nem igaz, Brüsszelt is váratlanul érte Berlin döntése és tiltakozott ellene. A német kezdeményezés rávilágít arra, hogy egyre mélyebb a szakadék a gazdag és szegény államok között.
Orbán Viktor is támadta a német tervet, amelyet „európai kannibalizmushoz” hasonlított. Mindenesetre érdekes, ha épp a magyar kormány kéri számon a szolidaritást a németeken, miközben folyamatosan vétókkal zsarolja az EU-t, az erkölcsi halott Putyin kegyeit keresi akkor, amikor menthetetlen az oroszok helyzete Ukrajnában. Az a magyar kormány veti vétkeit Berlin szemére, amely egyedül az uniós tagállamok közül még Svédország és Finnország NATO-csatlakozását sem volt hajlandó jóváhagyni.