Korunk egyre feszítőbb hiányossága, hogy a közgazdaságtan képtelen választ adni a globális folyamatok várható alakulására. Kétségtelen, hogy a világjárvány, majd az azt nagyjából azonnal követő orosz-ukrán háború együttes következményeit nehezen lehetett megjósolni, s ugyanezt mondhatjuk el a szinte valamennyi termék és szolgáltatás árát érintő infláció várható mértékéről is, amelyről kiderült, hogy másképpen számolja ki az Eurostat, mint a KSH. Ami azért is meglepő, mert statisztikusaink, amikor a szemükre vetik, hogy a mindennapi tapasztalatok korántsem tükrözik, az árváltozási adataikat, akkor azzal szoktak visszavágni, hogy ők mindig az európai direktívákat követik.
Ám az idei augusztusi infláció a KSH-nál 15,6 százalékosként jelent meg, az Eurostat azonban ugyanazt 18,6 százaléknak mérte, statisztikai hibáról ezúttal aligha beszélhetünk. S mindez abból adódik, hogy a rezsicsökkentés csökkentését Luxemburgban arra a hónapra számolják el, amelyről a számla szól, míg nálunk a kifizetés határideje számít. Ha a fogyasztó nem tudja kiegyenlíteni a megnőtt tartozását, akkor az valóban kevésbé terhelte meg a pénztárcáját, azonban az infláció mértékére ez semmilyen hatással nincs. Ezzel még nem lógunk ki a sorból, akadnak más uniós tagállamok is, amelyek eltérnek a főszabálytól. Viszont ennek a 3 százalékpontos különbségnek, amely az egyre növekvő drágulás miatt hónapról hónapra csak bővül, nálunk százezrek a kárvallottjai, hiszen az inflációkövető, magyar államkötvények kamata így elmarad a valóságtól, viszont az eurókötvény-tulajdonosok kamatait a pénzromlás tényleges ütemével igyekeznek korrigálni.
Azonban nem csak az infláció egyes értelmezései járnak egymástól különböző utakon, hanem a minden bizonnyal az egész világgazdaságot sújtó recesszió is. Mifelénk akkor vesznek tudomást róla, ha a GDP legalább két egymás követő negyedévben mérséklődik az előzőhöz viszonyítva. Az amerikaiak viszont csak akkor alkalmaznak óvintézkedéseket, ha a gazdaság növekedése nem csak tartósan lelassul, hanem a legfontosabb mutatói hónapokon keresztül negatívra váltanak. Így nem csoda, hogy ahány ország annyiféle módszert alkalmaz a recesszió kezelésére. Az Orbán-kormány korábban az állam beavatkozásával végrehajtott erőltetett növekedés híve volt. Azonban most úgy tűnik, az állami kiadások mérséklése mellett tették le a voksot. A fő kárvallottak az önkormányzatok, valamint az infrastrukturális, az egészségügyi, oktatási, szociális beruházások lettek, aminek az életminőség további látványos romlása lesz az eredménye, a recesszió pedig akadálytalanul végzi majd aknamunkáját. Bevált módszer lehetett volna a különböző fogyasztáshoz köthető adók mérséklése, még ha csak átmeneti jelleggel is. Mások, lemondóan inkább a piaci folyamatokra bízták volna a veszély orvoslását. Egy a magyarhoz hasonló eltorzult gazdasági szerkezet mellett azonban ez is az oligarchák malmára hajtotta volna a vizet. Most nem nagyon látjuk, merre folyik ez a víz. Egy biztos: a NER tagjai most sem az árral szemben úsznak.